A régi homokbányánál

Nemrég vagy másfél órát üldögéltem egy gyurgyalagtelep közelében. Az elhagyott kis homokbányát, melynek meredek falában egymás mellett nyíltak a költőüregek, kis akácerdő határolta, másik oldalán rövid füvű, száraz legelő terült el. Melegen sütött a nyári nap, jólesett behúzódni az akácos árnyékos szélére. Leültem a fűbe, kezembe vettem a távcsövet és figyeltem a bánya körül röpködő madarakat.

A gyurgyalag legtarkább hazai madaraink egyike, sárga, zöld, kék és gesztenyebarna színei a trópusokat idézik. Nem véletlenül, hiszen a rokon fajok, a nem többi képviselője szinte kizárólag az óvilág trópusi tájainak lakója. Néztem őket, amint hihetetlen könnyedséggel, fecskék módjára szálldostak a telep körül. Néha messzire kirepültek a legelő fölé, a magasba emelkedtek, majd egy nagy lendülettel ismét a talajközelbe kerültek, és a fűszálakat szinte súrolva suhantak végig a legelő felett. Közben vadászgattak. A magasban, ahogy láttam, főleg szitakötőkre, a fűszálak felett pedig ügyesen kapkodták el a jöttükre magasba ugró sáskákat. Az apróbb zsákmányt nyomban le is nyelték, a nagyobbakkal száraz akácágra vagy a homokfal oldalából kilógó gyökerekre ültek. Jól megdolgozták, úgy csapkodták ide-oda, mint a foxi szokta a fogott patkányt, amikor már kellőképpen megpuhították, jóízűen lenyelték.

Néhány pár már fiókákat etetett, ezek a csőrükben tartott zsákmánnyal valamelyik üreghez szálltak. A bejáratnál körülpillantottak, majd gyorsan bebújtak, és rövid idő után, most már üres csőrrel, újra megjelentek. Megint körbelestek, aztán kirepültek a napsütésbe. A gyurgyalagok május eleji érkezésük után majd két méter hosszú költőüreget ásnak, és annak végébe, egy kis mélyedésbe, a csupasz homokra rakják le hat-hét fehér tojásukat. Külön fészket nem építenek, de amikor a fiókák kikeltek, a rengeteg elfogyasztott rovar visszaöklendezett, emészthetetlen kitindarabkáiból lassanként mégis egyfajta fészek képződik alattuk. Egyelőre még láthatatlanul kuporognak az alagút végében, de később, július végén, augusztus elején, amikor már teljesen kitollasodtak, előretipegnek, és a lyuk szájából kikukucskálva ismerkednek környezetükkel, és várják szüleiket.

Valahol kakukk kiáltott, később egy búbosbanka "up-up-up" hangját hallottam. Két éve egy bankapár itt költött a gyurgyalagok között, társbérlőként csatlakozott a tarka madarakhoz. Ami a színezetét illeti, persze neki sincs szégyellnivalója. Amikor az üreghez szállt, és ott megkapaszkodva széttárta széles fehér csíkkal ékes fekete faroktollait, és felmeresztette tarka bóbitáját, egy, a homokbányánál rendezett alkalmi szépségversenyen alighanem döntetlent hirdettek volna.

A búbosbanka idén valahol máshol költött, de a kis telep ezúttal sem maradt albérlők nélkül. Három olyan üreget is láttam, melyek bejáratában mezei veréb üldögélt. Tollaikat felfújva olyan büszkén csiripeltek, mintha ők lennének a főbérlők, és nem megfordítva. Aztán egyszerre hirtelen elhallgattak. Felfelé pislogtak, beljebb húzódtak a lyukba, egyikük annyira behátrált, hogy teljesen el is tűnt benne. Felnézve egy pillanatra még én is láttam az akácos felett tovarepülő kabasólymot. A gyurgyalagok nem rémültek meg annyira, de oldalt tértek, néhányan beszálltak az akácos ágai közé. Néhány percre el is hallgattak, de aztán a "prü-prü-prü" és az etetés is tovább folytatódott. Tűzött a nap, szellő borzolta az akácleveleket és a sárga falú öreg bánya körül a telep lakói békésen élték megszokott életüket.

Schmidt Egon, Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu