Sivatag a Tisza mentén?

Homokon és Martfűn mindig épül valami

Húszezer lakos, kétszázötven templomba járó, három templom, egy pap. Hogy ez jó vagy éppen rossz aránynak nevezhető-e, azon lehet töprengeni, akár vitatkozni is. A pap, Tamási József - Tiszaföldvár, a hozzá tartozó Homok és a szomszédos Martfű plébánosa - azonban nem ezen töpreng. Inkább azon, hogy hogyan tovább. Itt, ebben a Tisza-parti sivatagban - amely tűnhet nehezen művelhető lelki talajnak, de ugyanakkor szépnek és méltó kihívásnak is. A nyolcvanas években került ide, azóta folyamatosan épít: közösséget, templomot, orgonát - az Isten országát.

A tizenkétezer lakosú Tiszaföldvár több mint öt kilométer hosszú település, alig egy kilométerre a Tiszától. Déli része korábban önálló település volt: Homok. A jó, homokos talajon jövedelmező szőlőművelés folyt, manapság azonban igen nehéz helyzetben élnek itt sokan. Hatvan éve épült a homoki templom - Jézus Szíve tiszteletére -, melynek első papja az idén vasmisés Gémes Mihály volt, aki egyúttal az itt működő iskolatestvérek lelkipásztora is volt. A Beniczky család adta át kastélyát az iskolatestvéreknek, akik évtizedeken át - közmegelégedésre - nevelték és tanították itt a fiatalokat a tisztességes keresztény életre és munkára, egészen az államosításig. Az épületben az államosítás óta fogyatékos gyermekek otthona működik.

Sakkbajnokság a homoki plébániaudvaron

Harminc éve nincs saját papja, hanem a tiszaföldvári plébánia része lett Homok, a földvári plébános látja el. A homoki plébániaépület azóta hosszabb-rövidebb időkre "szükséglakásként" szolgált. Ősszel költözött ki az utolsó lakó. Kisebb befektetéssel felújították, komfortosították: így családok nyaralására, fiatalok táborozására, lelkigyakorlatok tartására alkalmassá tették az épületet. Tavasszal már négy család üdült itt, jöttek Ózdról, "előjegyzésben vannak" nyíregyházi és pécsi vendégek, putnoki hittanosok. Alkalmas hely az elcsendesülni vágyóknak éppúgy, mint a kirándulni szándékozóknak. Ottjártunkkor éppen a pesti piarista gimnázium VII. osztályos diákjai "tartották megszállva" az épületet. Főtt az ebéd, zajlott a sakkbajnokság, terveződött a másnapi újabb kerékpártúra. A négy szobában az új ágyak között matracok borították a padlót, a két fürdőszobában kimosott vagy éppen elázott ruhadarabok száradtak: előző éjjel jókora vihar tombolt, a néhány sátorlakó ifjú ember a fél éjszakát a templomba húzódva töltötte. Mint mondták: "jó helyünk volt".

Az új orgona

A templomban az oltár fölül a torinói lepel Krisztusarca néz le a hívekre: Dinnyés László festőművész alkotása. Ő később, Tamási József kérésére elkészítette a lepel megdöbbentően pontos másolatát is. A plébános szívesen beszél róla a betérőknek, és szívesen viszi magával, ha hívják. Bejárta már a fél országot, de megmutatta a svédországi magyaroknak is. Azt tapasztalta: sokakat megdöbbent és elgondolkodtat a lepel (másolatának), a megváltó szenvedés lenyomatának látványa. A táborozó piarista diákoknak is bemutatta a leplet, beszélt nekik is a "lepel férfiáról". Egy igazi pap számára szinte minden helyzet lelkipásztori szituáció.

Jutányosan üdülhetnek itt családok, diákok. A plébános azt mondja, hogy ő is "jól jár" közben. Nem anyagilag, hanem egyébként. A vendégek: a családok, a hittanosok, az egyházi iskolás diákok - akik fölkereshetik a közeli Cserkeszöllő híres termálfürdőjét, a tiszakürti vagy a szarvasi arborétumot, a tiszai strandot - ott vannak a szentmisén is, jelenlétük tanúságtételszámba megy. "Akaratlanul is a munkatársaimmá lesznek..."

Nagyfokú elvallástalanodás ment végbe az utóbbi öt évtizedben ezen a tájon - meséli Tamási József. - Nagyon hamar leépítették itt az iskolai hitoktatást. A földvári Lenin téesz adta a megélhetést és a "magatartási mintát" az embereknek, a szomszédos Martfűn, a három nagy gyár körül pedig igazi "szocialista város" jött létre. A kommunista ideológia materializmusa rátelepedett az emberek lelkére, amelyben nemigen jutott hely a vallásnak. A nyolcvanas évek közepén másfél éves huzavona után engedélyezték a temetőben egy kis lélekharang fölállítását. Tíz éve, mielőtt felépült az új templom, mindössze hatan jártak át rendszeresen misére Tiszaföldvárra. A martfűi Szent Tamás-templomhoz még ma is úgy lehet eljutni, hogy a cipőgyár bejáratánál elindul az ember a Lenin úton, arról a Sallai Imre vagy a Ságvári Endre úton lehet lefordulni. Onnan nem jobbra, a Landler Jenő, Szamuelly vagy Münnich Ferenc utcán, hanem inkább balra, a partizánvezér nevét viselő Nógrádi Sándor utcán keresztül a Martos Flóra Általános Iskola előtt elhaladva a Kállai Éva utca sarkán már látni a Kun Béla utca elejét - onnan már látszik a templom.

A rendszerváltozás után több mint tíz évvel még mindig Martos Flóra nevét viselő iskolában nem tanít hittant a plébános, ahogy a többiben sem. A gyerekek többségét meg sem kereszteltették a szüleik. Szórólapon értesítették a szülőket, hogy milyen szakköröket szeretnének az iskolában a gyerekek számára, ezek között szerepelt a hittan is. A szülők többsége ezt vastagon áthúzta. Itt évtizedekig nem volt se hittan, se egyházi esküvő, a temetések 99 százaléka is pap nélkül történt.

- Annak a hat martfűi hívemnek a nyolcvanas évek közepén gyakran beszéltem Tamás apostolról, mondván, hogy ő is derék materialista nevelésben részesülhetett, akárcsak a martfűiek túlnyomó része. Aztán rádöbbent az igazságra. Világos volt, hogy ha itt templom épül, annak Tamás lesz a védőszentje. Nem gondoltam volna, hogy ez viszonylag hamar megvalósul.

Ötven éve lett önálló Martfű, addig Tiszaföldvár része volt, Martfű-puszta néven. A rendszerváltás idején kapott városi rangot a nyolc-kilencezer lakosú település, az új központot a cipőgyár közelében jelölték ki. Itt épült fel az új városháza és a református meg a katolikus templom.

Ősszel lesz az alapkő szentelésének tizedik évfordulója. Hetvenmillió forintból épült fel a templom, huszonháromból az új, koncertekre is kiválóan alkalmas orgona. A templomra tíz év alatt ötmilliót adott a város, az orgonára hetet. A püspökség a templomépítéshez még hozzá tudott járulni, az orgonához már nem. A költségek nagyobbik részét az egyházközség és a plébános teremtette elő: Előfordult például, hogy a pap Pesten, a Váci utcában reverendában sétálgatva kért kétforintnyi támogatást a járókelőktől. - Meglehet, nem mindenki ért egyet ezzel, de Szent Ferencre is furcsán néztek annak idején. És Tamási József nem saját magának kért... Egy biztos: leleményesen tudtak adakozásra késztetni, a missziós munkának tekintett templom- és orgonaépítéshez támogatókat megnyerni - hívőket és nem hívőket egyaránt. De Szent Tamás oltalmából kipillantva lehet-e nem hívőkről beszélni? A plébános inkább Tamásnak látja őket, akik még nem ismerték fel az igazságot.

Martfűn vasárnaponként 90-100-an vannak együtt egy vasárnapi misén - koncerten, kulturális rendezvényen 150-200-an. Sokan több évtized után találnak vissza a templomba. Tavalyelőtt volt legutóbb bérmálás. Volt olyan család, amelyben a nagyszülők, a szülők és a gyermek egyszerre bérmálkozott.

Voltak, akiket a Marosi Gábor tervezte szép templom fogott meg először - mondja Tamási József, aki szerint éppen ezért a templom- és az orgonaépítés, a "lelkigyakorlatos ház" kialakítása, a szükséges anyagiak előteremtése is a papi munka szerves része. - Minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy visszavezessük az embereket Ahhoz, aki várja őket. Hazavárja.

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu