Egyetemességre ítélt nemzedékből

Mészöly Miklós halálára

Pilinszky János írta - az Új Ember 1964. ápr. 25-i számában - Háborús nemzedék című kisesszéjében: "A mai negyveneseket az elmúlt háború érlelte nemzedékké. Sötét keret, tragikus indulás. Mégis úgy érzem, kevés nemzedék kapott szélesebb és egyetemesebb tanítást útravalóul. Számunkra a háborúnak lehettek személyes tapasztalatai is, igazi lényege azonban egyetemes hatású volt. Engem személy szerint a háború tanított meg a társadalom, az emberiség, a személyes sorson túli világ realitására... A háborúban valamennyien otthontalanokká váltunk, s maga a közös tragédia lett egyetemes otthonunk. Valamennyien elvesztettük személyes kis életünket, hogy egyek legyünk a gyökértelenségben... A mi nemzedékünk... egyetemességre van ítélve, önzetlenségre, igazságra és humánumra. Szenvedései mellett ritka ajándékokban részesült: elemi erejű tapasztalatokban, amelyek az egész emberiség felebarátjává tették... A polgári élet zsebszótára után mi ismét természetes hangon használhatjuk a világ nagy szótárát: Shakespeare szótárát, a görög tragédiák szótárát, az Evangélium szavait. A passió története számunkra ismét hétköznapi valóság."

Ezt a néhány sort érdemes most újraolvasnunk. A rádióból, az újságokból értesülhettünk arról, hogy július 22-én meghalt Mészöly Miklós. Ő is ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelyről Pilinszky János ilyen találó jellemzést adott; a költő sorai meglepő pontossággal illenek őreá is. ‘21-ben született, mint Pilinszky János, a háború egészen fiatalon, de már felnőtt férfiként ragadta magával, s vezette végig a világ bugyrain. Mint később maga írta, "zöldfülű íróként, de száz évesre barázdált férfiként" tért haza a frontról, s ha valami különös csoda folytán valóban száz évig élhetett volna, azt is annak a figyelemnek, azoknak a kérdéseknek nyomvonalán járta volna végig, amelyeket a háború osztott ki rá. Ritka ajándékokban részesült ő is, sohasem lett hűtlen azokhoz az elemi erejű tapasztalatokhoz, amelyekre akkor tanult meg figyelni, különös érzéke támadt a személyes sorson túli világ realitása iránt.

Amikor most, mint egy magaslatról visszatekintve, magunk elé idézzük életművét, jólesik arra gondolnunk, hogy első jelentős írásairól (Az atléta halála előbb jelent meg Párizsban franciául, mint idehaza magyarul!) a Vigilia olvasóiként Rónay György értő kritikáiból vehettünk tudomást. Ugyanott Doromby Károly 1963-ban beszámolt Az ablakmosó miskolci bemutatójáról. Ez volt Mészöly Miklós első színpadi sikere.

"Ha a magyar irodalomban keresnők rokonságát - írja Doromby -, Az ember tragédiája jut eszünkbe. Annak korszerű ruhába öltöztetetett kis testvére, vagy ha úgy tetszik, dédunokája Az ablakmosó". A Jelentés öt egérről című novelláskötetéről és Saulus című regényéről az Új Emberben Saád Katalin írt elismerő recenziót. Egyébként Mészölyt reformátusnak nevelték. A Bibliával és Istennel való kapcsolatáról elgondolkodtató mondatokat írt le a Vigilia körkérdéseire szánt válaszaiban. Egyik legismertebb novellája, a kötet-cím-adó Jelentés öt egérről először a Vigiliában jelent meg (1959-ben). Ugyanott 1981-ben is szerepelt egy rövid drámai játékával."

"Hogy egyek legyünk a gyökértelenségben" - írta Pilinszky. A hetvenéves Mészöly Miklóst egy emlékkönyvvel köszöntötték tisztelői és barátai, ennek címét egy szent Pál-levélből kiválasztott szókapcsolat adja: "Tagjai vagyunk egymásnak". Ez a kötet inkább azok főhajtása, akik Mészölyben mesterüket, ifjúságuk egyik vezető útmutatóját látják. Esterházy Péter írja róla nekrológjában: "Nemcsak a nyelvet változtatta meg, hanem a prózaíró viszonyát a nyelvhez... Mészöly után más lett az irodalmi nyelv... Ezért neki az is tanítványa, aki nem az." Nem oda jutottunk-e ismét, amit már idéztem: "A polgári élet zsebszótára után..." S ha Mészöly sokaknak ´nehéz olvasmány´, bizonyára azért az, mert nagyon is hozzászoktunk a polgári ízlés diktálta irodalomhoz.

Aki teheti, s ünnepelni akar, érdemes elővennie Móser Zoltán albumát: Egy tucat emlék s kép címmel Mészöly Miklósról és Aliscáról. (Alisca Szekszárd latin neve, Szekszárd viszont Mészöly szülővárosa, ifjúságának színhelye, írásainak egyik legnagyobb ihletője). A háború közös, nemzedéki tapasztalat, Szekszárd "családi, társasági, társadalmi és szűkebb geográfiája" magának M. M.-nak legszemélyesebb öröksége, amelyhez mindig ragaszkodott.

Mészöly Miklós egyik "asztali értekezés"-ében Cervantest idézi: "Az út mindig jobb, mint a fogadók." - "Már csak azért is - mondja -, mert mi más van nekünk, mint az út?" A fogadóknál jobb az út, de az útnál is jobb a megérkezés. Persze, itt a földön az út és a fogadók vannak adva számunkra, a megérkezésről - hogy megint Pilinszkyt idézzük - "csak hasonlatok beszélnek". Mi mégis hisszük, hogy M. M. megérkezett. Imádságunkkal kísérjük a túlsó partra, és szívünkre szorítjuk, amit ránk hagyott.

Jelenits István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu