Szeles vasárnap

Lassan kezdem megszokni, hogy az udvarról behallatszó halálsikolyokra nem kell kétségbeesve kirohanni. Unokáim játszanak a szárszói kertben. A nagy gondolkodók és írók gyakran eltűnődnek a szabadság természetéről. MáraiSándor például arról értekezett, hogy ebben a világban csak a különbözni tudó művész lehet lélekben szabad. Kosztolányi szerint könynyűnek és "játszónak" kell lennünk. Az unokáimat szemlélve neki lehetett igaza. A városi gyerekek számára a kert, a szabad tér olyan ajándék, amelyre az épületsorokban hiába vágyakoznak.

Ma nem fürödhetünk a Balatonban. Szél fúj, néha elered az eső. Kata az ablaknál áll, cumizik, kifelé les, mikor hangzik el a várva várt anyai engedély: "kinyithatod a kislakást". Nem kis lakás, hanem "kislakás", titkok és legendák őrzője. Játékok, kis és nagy kerékpárok lapulnak a félhomályban, várva, mikor lesz szükség rájuk. Tavaly a homokozó játékoknak volt keresete, idén búsan porosodnak. Idén, mióta Kata rendes kerékpáron is büszkén robog lefelé a kaputól egészen a kerítésig, mindhármuknak ez a fő szórakozásuk. Andris kis hőskölteményeket mesél esténként, melyeknek ő a főalakja, kit hogyan előzött meg, Zsuzsi pedig a háromkerekűn száguldozik a nyomukban.

Szabadság. Nem szünet, szabadság. Óvatos korláttalanság. Az az érzés, hogy csak az udvar végén van kerítés, az is engem őriz, rám vigyáz, nem azért van, hogy kijelölje: eddig és tovább nem, hanem védelmemre. Az udvaron ismeretlenek a tilalmi táblák, fenyegető leiratok. Legfeljebb egy-egy aggodalmas figyelmeztetés hangzik el: vigyázz, lassabban! De haladni lehet, aki ahogy jónak látja.

"Nagypapa, te tudsz biciklizni?" Andris áll mellettem, lihegve, rövidre vágott hajával ördögfiókára emlékeztet.

Nem, én nem tudok. Amikor megtanulhattam volna, nem volt pénzünk ilyesmire. Amikor meg lett volna, késő volt.

"Én megtanítalak. Figyelj, egyszerű! Felteszed a lábadat a pedálra, aztán egyensúlyozol. Vigyázol, nehogy leess. Először én is lepottyantam, de ma már úgy megyek, mint a villám! Nézd, nagypapa, ilyen gyorsan is tudok."

Mint a villám. Én pedig kocogok a nyomában és nézem. Icipicit irigykedem is. Száguldhat, roboghat. Csak óvatosan, szólal meg bennem egy hang. Csak vigyázz! Nehogy leess és megüsd magad!

Lesüvít a kerítésig. Visszanéz büszkén. A húgai nevetve, kiáltozva a nyomában.

Merengve álldigálok a meggyfa alatt. A mi életünkből valahogy hiányzott a szabadság merész öröme. Megszoktuk a kerítéseket és a tilos jelzést. A szavakat is meg kellett fontolni. Csak óvatosan, halkan, a falnak is füle lehet.

Pedig nincs. Andris most góllövő csatár. Egy rúgás, a falról visszapattan a labda. Még egy lövés és gól! A képzelt kapus hiába vetődött, nem tudott hárítani. Valami bizsergést érzek a lábamban. Most kellene egy hatalmas gólt rúgni. Csak ne fájna a térdem...

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu