Magyarországi Henrik - az "ismeretlen"

Aki Riminiben megcsodálta már a napkeltét, valamiként megsejtheti Itália festészetének egyedülálló színvilágában a fények játékos jelentését. A látás mintha eltérítene - végtelen vizek tenger-domborulatján az "égi hatás", amint az egyik esztéta írja -, s más valóságba kalauzolna, ahol az itáliai hajnal és a kétféle alkony-koloratúra egyazon mozdulatra utalna a közeli Pesaro Santa Maria Nuova Perugino festette oltárképein és a nem éppen jó hírű, családi botrányokkal terhelt Malatesták palotájában Domenichino vásznain. Ismert, sokaktól megcsodált palazzók, templomok, kastélyok a környéken, jóllehet kevés szó esik az évszázadokig ugyancsak a Malatesták zsarnoki felügyeletébe tartozó Passanóról, amelynek evangélista Szent János védnökségét ünneplő Úr-hajléka egy középkori, magyarországi zarándok Itáliában, de legalábbis Emilia Romagna tartományban egyre virágzóbb tiszteletnek örvend. Ki volt ez a zarándokbottal, derékövvel ábrázolt, kurtára vágott zsák-felöltőt viselő fiatalember, aki mindössze huszonöt évig élt, és Passanóban halt meg egy augusztusi napon? A hozzá intézett imádság délvidéki magyarra vall, töredék (olasz nyelvű) följegyzések szerint 1235-ben született, de van olyan adat is, amely több mint kétszáz esztendővel későbbre helyezi ezt a dátumot. A neve: Magyarországi Boldog Henrik (Beato Enrico d´Ungheria). Honi földön megtalálni-e a nyomát? Zarándokok ösvényein egyedül az Adria mentén találkoztam vele, s néhány hete a hozzám került, Riminiből származó dokumentum összefoglalja azokat az információkat, amelyek plébánia-történetből, kánoni vizsgálatból, itáliai szerzetestől, püspöktől, muzsikustól valók.

A Guido Montanari által készített, ma is látható Henrik-szobor korábbi alkotást követ: az 1600-as években készült szobrot mintázza újra. "A Boldog virágok közt imádkozik - olvassuk. Példáját követik a zarándokok, és elhelyezik adományaikat." A korábbi ábrázolás ezt követi, ugyanis P. Michele Vanzi ágostonos szerzetes 1656-ban Riminiből nagyböjti időszakban Passanóban járt, és lejegyezte magyarországi Henrik rövid életútját, valamint a zarándoklatokat. Ami dátumszerű: a Boldogot augusztus elsején temették el a plébánia-templom sírkertjében, s hamvai fölött két szál illatos liliom nyílt. Legendák útjain (a költészetén) járunk, jelképek közt: Erdélyben a nagyon szeretők sírján két "kápónavirág" fakadt...

Henrik története bizonnyal a XIII. századba vezethető, az Itália zarándokhelyeit járók idejébe: Róma, Assisi, Loreto, Tolentino a fő útvonalak. Egy 1930-ban megjelent munka (magyarul: Régi zarándokutak Loretóba és Assisibe), valamint az említett P. Vanzi följegyezése (a passanói plébánia archívumában) tudósít, hogy valamelyik (magyar) zarándokcsoporttal érkezett Henrik Passanóba, útban Assisi felé, amelynek Szentjét "buzgalommal tisztelte", azonban az út fáradalmai, viszontagságai (banditák támadásai) levették a lábáról, súlyosan megbetegedett, mielőtt Poverello városába ért volna. Passanóban a kis Mária-templom ajtajában térdre roskadt. Nem tudtak segíteni rajta a hívek s az elöljáró sem. Néhány nap múlva kiadta a lelkét. Az is kiderül: Assisiből visszatérő honfitársai elhatározták: néhány relikviáját hazaviszik Henriknek. A passanóiak kijárták: a templomban kapjon az elhunyt végső nyughelyet, a jobb oldali hajóban. Pandolfo Malatesta nem hagyta annyiban: rezidenciája templomába akarta vitetni Corianóba. Azonban - a legenda szerint - az átszállítás előtti éjszakán mindkét templom ajtaja bezáródott...

Már a XVII. században vagyunk, Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér születésének évében (1620), amikor a Passano környékén szédelgő katonák fosztogatási szándékkal rontottak a templomba, hogy Henrik síremlékét sem kíméljék. Közülük valaki megjegyezte: "Ha szent van itt eltemetve, biztosan csodát tesz." Abban a pillanatban a fosztogató eszméletét vesztette, mire az egyik fiatal társa Henrikhez fohászkodott. És valóban csoda történt: a katona azonnal talpra állt.

A hívő nép jóvoltából kápolna épült, amelynek oltárképe a zarándok-magyart ábrázolja, akit boldogként tiszteltek. A freskók Henrik csodatételeit ábrázolják.

Az életrajzírók közül Gian Battista Paroletti plébános, majd kánonjogi doktor, egyházmegyei vikárius munkája mindeddig nem került elő. (Henrik életrajzát 1643-ban írta.)

Minden bizonnyal költői, zenei emlékezések is születtek Itáliában Henrikről, értesülünk a följegyzésekből. Írót-muzsikust említ a krónika: Vittore Silvio Grandit. Lehet, hogy az egyházi műveket szerző Alessandro Grandi rokona, aki 1630-ban halt meg, és a neves velencei Giovanni Gabrieli tanítványa volt?

A kérdéseket szaporíthatjuk, mindenesetre a millenniumi időben ajándék minden hívő magyarnak, ha az eddig nem ismert Boldoghoz fohászkodik országért, nemzetért, családért.

Mindannyian zarándokok vagyunk.

Tóth Sándor

Fohász Magyarországi Boldog Henrikhez

Boldog Henrik, aki gyalog indultál el a hosszú útra, hogy a Balkánról Itália szívébe érj irgalmat esdeni Assisi Porciunkula-kápolnájában, eszközöld ki nekünk az élő hit lelkét, amely megvilágosít: zarándokok vagyunk e siralomvölgyben, s mutasd meg az ösvényt, amely az örök életre vezet.

A sírodon nőtt liliomok annak az erénynek fehérségét ragyogtassák, amely a fiatalságot fölkészíti a tisztes öregségre, s angyali szelídséggel tölti el az embereket a földön.

A szükségben lévők sírodnál érezzék át, hogy az isteni jóság a legdrágább örökség, amely gazdagsággá válik. Merjük remélni, hogy földi életünkben mindjobban ragaszkodunk hozzád, aki a boldogok örömében kaptál helyet, ahová vezess el minket is, és add áldásod ránk, szerető patrónusunk.

(Olaszból fordította: t.s.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu