Jegyzetlap

Egy szellemes, mondhatnám úgy is, agyafúrt barátom elég jól megmunkált képzavarokat és szólásokat eszel ki, hogy velük érzékeltesse közéleti düheit. Azon már rég túl van, hogy az ellenség keze betehette a lábát az ajtórésbe, mondván: az ellenség évtizedek óta bent ül a holland bútorok között a rózsadombi szalonokban, számolgatja a százmilliócskáit, tehát nem kívülről igyekszik befelé. Az ellenzék botrány-politizálásáról az a véleménye a barátomnak: akinek nem jut a vastagjából, az csak a torzsát rágja, s az ilyen művelet elég hangos. Ha meg uszításról, ferdítésekről, rémhírekről hall, ökölbe szorul zsebében a bicska... Nagy nevetéseket kaszál le, de ez nem teszi önhitté. Sokat ad képzavarainak eredetiségére. A minap, hallván, hogy Milosevity (szerinte nem -vics) a hágai bíróság előtt vallja magát ártatlannak, erre ragadtatta magát: na végre, legördült a világ szeméről a hályog. S hogy a vádlott igazat mond, az olyan biztos, ahogy egy pohár vízben megáll a kanál. Egyikünk, nem bírván türelemmel, közbeszólt: Te, Bálint, csokoládékrém nem lehetne? Lehetne, válaszolta, csak az a baj, hogy abban tényleg megáll a kanál. A "magas" művészet kifejezésre elemi haragra gyullad, s azt mondja: Ezt a marhaságot! Magas a jegenye meg az építészet, a művészet vagy jó vagy rossz, de ha rossz, az nem művészet. Vagy talán van alacsony művészet? Az milyen? Mert ha van, akkor létezik olyan széles, ami keskeny. És olyan hosszú, ami rövid.

S komolyra fordítva a szót, magyarázni kezd: a multi-kultúra vasból pattintott fakarika. A multikultúra termékei: különös gonddal összeválogatott szemét. Szépen kisimítják, behintik tengerparti mélabúval, violaillatba párolva tálalják, bikiniben, a végén sorakoznak az emeletes torta körül. Na-szép! A multikultúrát a multik kulturálatlansága hozza létre. Vagyis kőnek kő az anyja. Azanyja, teszi hozzá... Az új kultúra az ősiből nő ki, s csak abból. Amit itt újként leakaszthatsz a keresztgerendáról, az sáros és rossz szagú, mint egy kezeletlen gumicsizma. Belelépsz vele a vízbe, s mivel repedezett s lyukas, cuppog a harisnyád.

Mosdatlan szájjal szónokolnak a "mű"-ben, de ez nem a korszerűség jele, hanem annak, hogy még rossznak se elég jók. Az ordenáréság volna a sava-borsa a hótt unalomnak? És az illetékesek miért vélik úgy, hogy minél többet beszél valaki, annál okosabbnak hiszi a hallgatóság? Miből gondolják, hogy a hallgatóság bugyuta? Mert ők maguk azok, s ki mint él, úgy alussza álmát. Avítt s öreges tapasztalataik vannak. Aki hallgat, annak biztos, hogy van véleménye. S éppen azért hallgatja el, mert a véleménye nem egyezik a bennfentesekével. A kultúra úgynevezett bennfentesei pedig szigorú, "aczél-tejen" nevelt hölgyek és urak. Az emberek meg fogják mondani a véleményüket, mihelyst kivonulnak az agymosodákból, s miután megmondták, ki is józanodnak.

Egyikünk - kissé sanda szándékkal, mert meg akarta ingatni Bálint jól fűtött reményeit - így szólt: Te, de hát a keresztények között is dúl a közömbösség, meg a szolgai engedelmesség, nem?... A barátom rámeredt a barátomra, s elbődült: Nem igaz! Téged megtévesztett az ellenség szirénája, akarom mondani szirénhangja. Ez nem igaz. A keresztények azért engedelmesek, mert Jézus is engedelmeskedett, ez a lényeg. De nem mindenben s nem mindenkinek. Vigyázzunk a figurára, hé, mondta Bálint, s csak úgy mellékesen magasba emelte a söröskorsót.

Vasadi Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu