Hit és egészség

A múlt század, az 1900-as évek első felében - a tanyavilágban a későbbi évtizedekben is - voltak olyan idős asszonyok és férfiak, akik értettek a betegségek gyógyításához. Helyre tudták tenni a ficamot, a magas vérnyomás ellen éppúgy tudtak orvosságokat - természetesen gyógynövényeket és azok keverékeit - mint a különféle sebekre. Akinek hullott a haja, akinek izzadt a lába, akinek fájt a dereka vagy bármely testrésze, bizalommal fordult hozzájuk. Főként abban az időben, amikor még nem volt orvos minden faluban. S ha meg is érkezett az orvos, akkor is sokan inkább a megszokott gyógyító aszszonynál/embernél maradtak, mert benne bíztak.

A mai emberek egy része kuruzslónak, boszorkánynak nevezi a régi orvosló parasztembereket. Nyilván volt közöttük a gyógyításokhoz mit sem értő, nem is egy, ám nem ez volt a jellemző.

Tápén az úgynevezett temetői embör (Miklós Jakó István, itteni nevén Fütyű Pista bácsi, másként tápai szentembör) nevét a mai idősek éppúgy emlegetik, mint a Szeged tanyaiak Endi Tüdő Vincéét. Mindkettő elsősorban ráimádkozással gyógyított, amely forma lényege az elmélyült, kizárólag a gyógyulást segítő imádkozással fejeződött ki. Az imákat elődeiktől tanulták a vonatkozó, az egyes betegségekre jellemző mozdulatokkal, simogatásokkal, nyomkodásokkal. És amikor végeztek, a beteggel közösen is elmondták a Miatyánkot és annyi Üdvözlégyet, ahányat a gyógyító javasolt. Gyógyítás közben a gyógyító arra ügyelt legjobban, hogy betege esze ne járjon másfelé, hanem erősen koncentráljon a gyógyulására. Erre a gyógyító ima közben is figyelmeztette: "Itt van mellettünk a Boldogságos Szűz Mária és a te őrangyalod, érzöd-é, hogy simogatnak? S a beteg szinte érezte a gyógyulást, mert hitt benne.

Gyermekkoromban azért ütöttem lovunk fejére, mert itatáskor mindég belefújt az itatóvályú vizébe, és csupa víz lettem. A lónak a feje tán nem fájt, annál inkább az én kezem. Föl is dagadt rendesen, mert elrepedt a kisujjam egyik csontja. Édesanyám azonnal elvitt Kónya Roza nénihez, aki az első érintéskor megmondta, mi baj van. Egy vékony falemezkét tett a tenyerem alá, s arra fehér kendővel nem szorosan rákötötte a kezemet. Egy másik kendővel pedig nyakamba kötötte a sérült kezemet. Azt mondta, ha nagyon fáj, feküdjek le otthon, és tegyem magam mellé a karomat pihenni, közben - mondta, hogy miket - imádkozzak. De csak az imádságra figyeljek és arra, hogy érzem-e a zsiborgást, a gyógyulást. Pár napig csak a bal kezemmel tudtam enni. Mivel nyári szünidő volt, az írással sem kellett vesződnöm, s a gazdasági munkákban sem foglalkoztattak. Szigorúan betartottam, Roza néni utasítását: imádkoztam és csak arra figyeltem, és arra, hogy valóban érzem-e a zsiborgást, a gyógyulást. Voltaképpen a kényszerű pihenés közben ismertem föl, hogy milyen gyönyörűek is a mi imádságaink. S mivel valóban és teljesen átadtam magamat az imáknak és a gyógyulás vágynak, pár nap múlva már éreztem a javulást, de a deszkát és a leszorító kendőt csak egy hét múlva vette le Roza néni.

Mostanában hol itt, hol ott fáj, mi tagadás - a korral is jár. Esténként, ima közben fájó részemre teszem a kezemet - mint tette régen nagyanyám, később édesanyám, "nagyobb bajkor" Roza néni - és hittel fohászkodom a gyógyulásért. Aki ilyet még nem próbált, tán nem is hiszi, hogy van foganatja, nyugtató eredménye: a hittel szerzett és megtartó egészség.

Ifj. Lele József

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu