A "trialógus" évszázada következik?

Az iszlám Svájcban

A korunk népvándorlásának hozadékaként kialakuló multikulturális társadalom a hamisíthatatlan faji-vallási sokszínűség jeleit kezdi felmutatni Európában. Ezt mutatja, hogy kontinensünkön körülbelül 20 millió iszlám vallású ember él, s számuk még a meglehetősen konzervatív bevándorlási politikát folytató Svájcban is eléri a 200 ezret (összehasonlításul: a zsidó közösség itt mintegy 18 ezer tagot számlál). Ami a vallásmegoszlást, illetve a vallásgyakorlást illeti, emlékeztetnünk kell arra, hogy Franciaországban már 20 évvel ezelőtt is több iszlám vallású ember élt, mint protestáns, s egy alig fél évvel ezelőtti felmérés szerint Nagy-Britanniában több iszlám hívő gyakorolja vallását, mint anglikán. Rotterdamban három éve működik iszlám magánegyetem, ahol a holland, illetve az arab nyelv, mint alapozó tárgy elsajátítása után muzulmán lelkipásztorokat, illetve hittanárokat képeznek.

Svájcban az iszlám lelki-szellemi-kulturális központja Genf, ahol a szaúd-arábiai király finanszírozásában 23 évvel ezelőtt épített (és általa "felszentelt") mecsetben péntekenként mintegy 2500 hívő imádkozik. Templomuk egyúttal egyfajta iszlám kulturális központ is, ahol szívesen látott vendég mindenki, aki érdeklődik mondjuk az arab nyelv vagy az iszlám vallás, illetve kultúra iránt. Évente egyszer, a "zarándoklat ünnepén" (amely a szó szoros értelmében sátoros ünnep) akár tízezres tömeg is összegyűlik - mohamedánok, keresztények, "érdeklődők" és "közömbösek" egyaránt. Ugyanakkor a kapcsolat a hatóságokkal nem kielégítő: sok még a bizonytalanság, a megoldatlan jogi kérdés. A hetvenes évek végén a városi temetőből elkülönítettek ugyan egy részt muzulmán temető céljára, e határozatot később visszavonták, de - mivel az önkormányzat által nemrég létrehozott integrációs hivatalban ilyen feladatokkal megbízott tisztviselő is dolgozik - várhatóan nem lesz már semmilyen akadálya a muzulmán temetéseknek.

Bár Svájc hivatalosan, illetve elvileg toleráns (várható például a vallásügyi törvény e vallás elfogadását is támogató kiterjesztése), a muzulmánok - sok helyütt akár gettót alkotva - elszigetelten élnek. Ennek fő oka, hogy a lényegében azonos vallás ellenére a nemzeti identitásból adódó különbségek igen nagyok, hiszen a vallási közösséget például a Boszniából, Törökországból, Algériából, illetve az önálló államisággal nem rendelkező Kurdisztánból érkezők (értsd: többnyire menekülők) adják, akiknek külön-külön (közjogi) szervezetük van. Ezeket próbálja összefogni - inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel - az immár tízéves Svájci Iszlám Szervezetek Egyesülete nevű ernyőszervezet, melynek vezetője a korábban Párizsban tanult Hafid Ouardiri. Reményét fejezte ki, hogy az a Genf, mely a XVI. században a protestantizmus bölcsője volt, majd a XX. században az ökumenizmus központja lett, a XXI. századra a vallások közti dialógus centrumává válik.

Svájc területén már mintegy száz mecset van, s az állam az iskolai oktatással, különféle rendezvények szervezésével is igyekszik Mohamed vallását a kantonok amúgy is sokban eltérő identitású lakosaival megismertetni, elfogadtatni. Egy ultrakonzervatív protestáns csoportot leszámítva (mely az iszlám fundamentalizmusra hivatkozva kibékíthetetlen ellentétet lát a két vallás tanításában) a mértékadó keresztény egyházak és a pártok testvéreket, vagy legalábbis védendő menekülteket látnak az iszlám követőiben, már csak azért is, mert világszerte részükről is ezernyi apró jele van a kiengesztelődésnek. A milánói Iszlám Kulturális Intézet vezetője például különleges tiszteletét kifejezve támogatja Teréz anya kanonizálását, s az egyiptomi Muzulmán Testvériség nevű szervezet ugyanolyan állampolgári jogokat sürget a kopt keresztényeknek (beleértve a szabad vallásgyakorlás jogát), mint a bevett államvallás, az iszlám híveinek. Európában hosszú évek óta gyakorlat, hogy az iszlám böjti időszak, a ramadán alkalmából "testvéri jókívánságokat" küld nemcsak a pápa, hanem például a nemzeti egyházak püspökkari konferenciája is, már csak azért is, mert a muzulmán hívek többségének őszintén megélt és fegyelmezett böjti "gyakorlata" és lelkülete - valljuk be - követendő példát jelenthet az európai szekularizált fogyasztói társadalmak elpuhult kereszténysége számára.

A nemrég lezajlott 29. Evangélikus Nagygyűlésen az egyik német történész egyenesen a zsidók, a keresztények és a muzulmánok közti trialógus fontosságáról beszélt, rámutatva, hogy a XXI. századra végre mindenkiben tudatosulni kellene, hogy mindannyian Ábrahám gyermekei vagyunk.

A talán a leggazdagabb európai országra összpontosított fenti helyzetelemzésből levonható a következtetés: Európa gazdasági vonzereje mintha átrendezte volna a világmiszszió térségeit is, melyben öreg kontinensünknek most hasonló szerep jut, mint az első nagy népvándorlás idején: úgy hirdetni minden embernek, mint testvérnek a Krisztus eljövetelével véglegesített üdvözítő szeretet-vallást, hogy nem a missziósoknak kell távoli tájakra utazni, hanem a "jó hírt" helyben kell az ide érkezők felé közvetíteni. Ráadásul olyan körülmények mellett, hogy közben maguk a missziósok is misszionálandók, s e munkában a missziósoknak is van mit tanulni a misszionálandóktól. Vajon meg tudunk-e felelni e roppant nagy feladatnak? Egy nagy segítség, közös kapaszkodó mindenféleképp van: ugyanazt az Istent hiszszük!

Szende Ákos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu