Krakkói jegyzetek

Mint Ják New Yorktól

Egy lengyel költőnő, Ewa Lipska verseit fordítom a Poller szálló kávézójában, amikor egyszerre sürgés-forgás támad körülöttem: egy alacsony, hatvanöt év körüli férfi vezényletével akvarelleket lógatnak fel a falra. A dirigens később asztalomhoz jön, bocsánatot kérni a felfordulásért, s bemutatkozik: Józef Stachnik, krakkói festő, kiállítása nyílik másnap. A tárlat címe New York-i templomok; négy hónap alatt nyolcvan templomot festett le, ebből tizennyolcat most a nyilvánosság elé tár. Érdeklődöm, milyennek találta New Yorkot. Átláthatatlannak, feleli. Aztán megkérdi, szépek-e a budapesti templomok, érdemes-e sorozatot készítenie. Halk szavú, de beszédes; nem tolakodó, de buzgó.

Másnap elmegyek a megnyitóra. Az amerikai konzul szónokol (vezetékneve Apostol, akár magyar származású is lehetne, de nem az), s folyton henceg, hogy New York a világ legnagyobb metropolisza. Magamban replikázom, hogy Mexikóváros nagyobb, talán Rio de Janeiro is - bár ez mellékes. A festmények meglepőek: három-négy atomkori konstrukciót látok, a többi azonban a legtisztább, klasszikus templomépítészet egy-egy példája. Parkok, gondozott terek közepén állnak; az egyik kimondottan a jáki templomra hasonlít, egy másik a Rezső téri templomra, Pesten. A csipkézett tornyok körül, a háttérben felhőkarcolók - a tér mindazonáltal tágas, zsúfoltságnak semmi nyoma.

Egyszerre mellém lép a feszülő mellű ünnepelt, s nagy komolyan kezembe nyomja a vendégkönyvet. Egy pamlagra telepszem, s angolul írom: Régi templomok az egyik legmodernebb metropoliszban; Isten jelenléte egy materiális, gépiesített környezetben; a harmadik évezred hangulata (ami számomra kissé szomorúnak tűnik) az ősi hit, a régi stílusok mellett; eleven múlt és meddő funkcionalitás... Józef Stachnik egybegyűjti e különös ellentéteket, elénk festi a kontrasztokat, az összevisszaságban is felfedezi a harmóniát. E templom-sorozat fontos művészi hitvallás. Régmúlt (ami valójában nem múlt, lévén örök érvényű) és úgynevezett jövőkép - maradjunk hűségesek a múlthoz!

Kortársnő

Ewa Lipska jó költő és okos nő. Ez utóbbin különösen örvendezem: okos, de nem okoskodik, eszét-műveltségét használja, de nem bizonygatja - ritka az ilyen tünemény. Mindemellett tapasztalt diplomata: éveken keresztül szolgált Lengyelország bécsi kulturális attaséjaként, s most az ottani Lengyel Intézetet igazgatja. Az év pár hónapját persze Krakkóban tölti... Finom jelenség, kultúrlény. 1945-ben született: egyidős a kortárs irodalommal.

Indiszkréció

Oscar Wilde színművét olvasom egy kávéházban. A szomszéd asztalnál szőke leányzó teázik, és Antoni LiberaMadame című regényét olvassa. Egy óra elteltével fizet és távozik. Este, egy dzsesszkoncerten újra látom: a sarokban ül, változatlanul egyedül, előtte egy korsó sör. Tekintetünk találkozik, de nem biccent: már kihullottam az emlékezetéből. A nevét sem tudom, egyetlen szót sem váltottunk egymással - mégis úgy érzem, bensőségesen ismerem. Sokkal bensőségesebben, mintha titokban beleolvasnék egy szerelmes levelébe, lehallgatnám a telefonhívásait - még a pszichológusánál is behatóbban. A lehető legtöbbet tudom róla: ismerem szellemi táplálékát.

Embert könyvéről

Bizony, nem is lehet az ember kellően óvatos, ha nyilvános helyen olvas!

Egy hét nem a világ

Egy lengyel ismerősömmel a főtér szomszédságában sétálok. A rózsához címzett szálloda előtt, hogy tollforgatói kedvemben járjon, felhívja figyelmemet, miszerint annak idején Balzac is a szálló vendége volt, egy teljes hétig. A híren cseppet sem csodálkozom: az a hét nap bőven belefér a főtér és környéke házainak múltjába, éppenséggel volt rá idejük, hogy a fél világirodalom lakjék bennük.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu