|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Az idősebb apostol Jakabról van szó, akinek testvére János ("akit Jézus az Úr szeretett").
Mindketten Zebedeus fiai, Jézus arámul boanergésznek, a mennydörgés fiainak nevezte őket hevességük miatt. Különösen két szentírási hely igazolja ezt. Az egyik egy Jeruzsálem felé tartó útról szól, amikor a szamaritánusok nem adtak szállást nekik, hiába mondták a követek, hogy a Mesterről és a tanítványairól van szó. Az ok: miért éppen Jeruzsálem az úti cél? Ekkor robbant ki Jakab és János: "Uram, ha akarod, lehívjuk az égből az istennyilát, hadd pusztítsa el őket!" A válasz: "Nem tudjátok milyen szelleméi vagytok". A másik történet a két testvér és édesanyjuk emlékezetes esetét mondja el. Leborultak Jézus előtt: "Mester, szeretnénk, ha teljesítenéd kérésünket. Add meg nekünk, hogy egyikünk jobb oldaladon, másikunk bal oldaladon üljön dicsőséged országában." "Afelől nem én döntök" - mondja az Úr. "Az a hely azokat illeti, akiknek készült." Pirongató és finoman elutasító válaszok még akkor is, ha Jézus tisztában volt azzal, hogy mindkettő hűségesen kitart mellette. Többet az idősebb Jakabról nem olvasni az evangéliumban, annyit viszont még tudhatunk: az első volt az apostolok közül, aki Krisztusért vértanúságot szenvedett I. Heródes Agrippa idején, az Úr kereszthalála és feltámadása után mintegy tíz évvel. A börtönben fővesztésre ítélték. A legendák persze nem hallgattak róla, s aki a neki emelt bazilikában, Compostellában megfordul, elgondolkozhat a legendákról, s hogy miért lett nemzeteket összekötő aranykapocs Jakab apostol Európa történelmében. Leginkább a XII. századi Matteo mester, a szobrász érezhette meg, akinek remeke, Szent Jakab-szobra áll a nevezetes katedrális főoltárán: arca krisztusi arc, átfűtve szeretettel. A tekintete átfogja a látogatókat, s hangtalanul üzen. Homlok, szem, beszédre nyíló száj lélek-karakterizált. Szólása ez lehetne: Vándor, próbáld meg te is az én fegyveremmel elfoglalni székedet. Fegyvereim az Ő fegyverei. A boanergészek közül Jakab is akkorra már ott foglalt helyet, ahová kezdetektől vágyott. Győzelme nem a hatalom gyümölcse. Modern spanyol költő írja, hogy Jakab révén Compostella hosszú út az emlékezetben /ahonnan nevek / és órák lépnek elő, hogy emlékeztessenek... /Örök idő lelkünkben. Sajátságos "egybeesések" által is, melyek azonosulásokról beszélnek, mint például a IX. század történetei, melyekben Jakab lovas alakja tűnik fel spanyol seregek élén. Két évszázaddal később László királyunk tölti be ugyanezt a hivatást. Így lett mindkettő "atleta patriae", a haza bajnoka. Valaki egyszer - még a múlt században - ezzel a címmel írt tanulmányt: Szent László mondái és compostellai Szent Jakab. A történelem képtelen elvágni a múlt-kötelékeket, ha a jelent érthetővé akarja tenni. Jakab szobrán fríz szalagon ez olvasható: "Itt van Szent Jakab apostol teste...". Valóban csupán legenda emeltetett katedrálist a világ végén - ahogyan a rómaiak nevezték a mai spanyolországi Galícia tartományt? Az ereklyék hitelesek, a történettudomány így igazolja: Athanasios, Theodoros és Petros nevű raithui szerzetesek vitték magukkal, amikor Mohamed hívei elözönlötték a Sínai-hegy környékét. (Hispánia már a reconquistára készült.) Persze volt, aki ennek is ellentmondott: az eretnek Priscillianus csontjait "tiszteli" Compostellában az emlékezet. (Priscillianust 385-ben végezték ki. Többek közt azt hirdette, hogy a világot a jó és gonosz őselv szakítja ketté, s ezek kölcsönösen korlátozzák egymást. A Szentírás ilyen szélsőségekről nem beszél. Isten emberré lett, a mennyei világ végérvényesen elfogadja, megváltja a földit.) Akik a priszcillianizmust Jakab ellenében elfogadják, azoknak a priszcillianizmus válaszol, ők ugyanis tisztelői maradtak az idősebb apostolnak és ereklyéinek, amelynek valódiságáról sem kételkedtek. A történelem még mindig az élet tanítómestere, s ebben a hagyomány erős tartománya ugyanúgy megtalálható, mint a hité. Tóth Sándor
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:ujember@drotposta.hu
|