Úton a normalitás felé - a Szepességben

Magyar turistának lenni Szlovákiában nem volt mindig felhőtlen élmény. A kommunizmus évtizedeiben gyakran tapasztalhattuk felvidéki boltokban, múzeumokban, egyéb nyilvános helyeken, hogy haragszanak ránk, haragszanak nyelvünkre, s mindarra, ami arra emlékezteti őket, hogy valamikor a Tátrától az Adriáig, a Fertő-tótól Brassóig egy államhoz tartoztunk, a Magyar Szent Korona védelme alatt.

A politika szintjén - tudjuk - ma sincs minden rendben, de a hétköznapokban szemmel láthatóan és füllel hallhatóan valami elkezdődött. Régebben az volt az érzése az embernek, hogy Szlovákiában módszeresen igyekeznek eltüntetni minden olyan jelet, amely a magyar múltra, az ott élt egykori magyarokra vonatkozna. Lassan mintha változna a szlovákok viszonyulása a Felvidék történelmi emlékei és a magyar látogatók iránt is.

Mindezt július eleji néhány napos szepességi látogatásom alapján mondom. Első örömöm a magyarlakta szlovákiai településeken a helységnévtáblák következetes kétnyelvűsége és az üzletek portálján látható egyre több magyar felirat okozta. Felérve a Magas-Tátrába, az ótátrafüredi szép neogót fatemplom töltött el jó érzéssel. Először is belül, a templom bejáratától balra, magyar nyelvű, régi, de hibátlan állapotú bronz emléktábla látható, amelyen olvasható, hogy e templom "felszenteltetett Császka György szepesi püspök költségén 1888-ban".

Belül, a szentélynél az eredeti festett üvegablakok ontják a fényt, amelyeket az alsó sarokban látható jelzés szerint Budapesten készítettek. A hajó többi színes ablaka újabb keletű, s az egyik Árpád-házi Szent Erzsébetet ábrázolja.

A vasárnapi szentmisén zsúfolásig megtelt templomban a hívek elnézőek és figyelmesek voltak a magyar kiránduló családok kissé hangos gyermekei iránt, olyanynyira, hogy a szertartás közben az egyik helybeli - vélhetőleg - szerzetesnő apró székeket is előteremtett számukra a mellékoltár zugából.

Természetesen jó lenne, ha tudna az ember szlovákul. Ennek hiányában a helyi vendéglőkben igen nehéz választani. Az ótátrafüredi egyik önkiszolgáló étteremben azonban e tekintetben is kellemes meglepetésben volt részünk: magyar nyelvű étlapot adott a kezünkbe az egyik kedves kiszolgáló.

Örülünk a javulásnak, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy milyen sötét időszakhoz képest észleljük most a jó irányba tett első lépéseket. Az abnormális helyzetből elmozdulás történt a normalizálódás felé. Miért mondom ezt? Mert a mai Szlovákia egy olyan ország - a külföldi turizmus szempontját figyelmen kívül hagyva is -, amelynek lakossága több mint egytizedrészt magyar nemzetiségű. Finnországban a svédek aránya ennél kisebb, de minden mindenhol ki van írva svédül is.

Kirándulásunk utolsó napját a közeli Késmárkon töltöttük. Másfél-két évtizeddel ezelőtt jártam itt legutóbb. Hatalmas a változás. E patinás szepességi város akkor ebek harmincadján volt. Kopott, romos, borzasztóan elhanyagolt benyomást keltett. Tíz évvel a kommunizmus bukása után az ősi katolikus és evangélikus templomok, a Thököly-vár, a parkok, a szép régi lakóházak mind frissen tatarozottak, ápoltak. Egy kis ékszerdoboz a város. Négynyelvű - köztük magyar - eligazító táblák és térképek segítik a tájékozódást. A gótikus katolikus nagytemplomban csodálatos szárnyas oltárok tucatja, valamennyi kiváló állapotban. S a szentély két hatalmas üvegablaka magyar feliratokat őriz, s az egyiken Szent István király, a Szent Korona és a magyar címer látható.

Az evangélikus nagytemplomhoz csatlakozó Thököly-mauzóleumban pedig igazán tisztességesen őrzik a fejedelem XX. század elején Törökországból hazahozott földi maradványait. Magyar trikolóros koszorúk százai jelzik, hogy nemzeti kegyhelyünk egyrészt honfitársaink körében nem ment feledésbe, másrészt hogy a magyar zarándokok végre szívesen látott vendégek ebben az ősi szepességi városban.

Sz. Cs.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu