|
|
A lélek szótára Egyház A fejlett világ mai civilizációját és műveltségét kétségtelenül két alapvető történelmi pólus határozza meg. Az egyik a Római Birodalom, precíz történelmi emlékhagyásával, fejlett jogi rendszerével, az akkor ismert világ kultúrkincsének egybefogásával. A másik az egyház, a történészek számára a nagy túlélő közösség, amelynek már eredete is érthetetlen, fennmaradása pedig még inkább. A birodalom megszállt területeinek perifériáján egy különös rajzolatú folyó partján ostorozó felszólításaival pusztába kiáltó, vad kinézetű férfi jelenik meg. Egyre népszerűbb, ami kezdetben egyetlen dologgal magyarázható: ez a nép megváltót vár, feltehető, hogy esetleg ez a férfi az. Amikor azonban az erre vonatkozó kérdésre határozott nemmel válaszol, azt hinnénk, vége népszerűségének, mégis egyre többen csatlakoznak hozzá, akik elszánták magukat életük megváltoztatására, hogy méltón várhassák azt, akinek ő csak az útját készíti elő a lelkekben. Mellé szegődik néhány szolid, igényes fiatalember is, eleinte talán nem túl bátor ambícióval: mindössze szeretnének többet tudni a Megváltóról. Már egészen közel kerülnének a Keresztelőhöz, csaknem mesterüknek tekintik őt, amikor az egy alkalommal egy másik férfire mutat rá: Nézzétek, az Isten Báránya! János és András érzi ugyan a követésre való felszólítás súlyát, mégis kissé tanácstalan marad. Mit mondjanak, ha az idegen megfordul és megkérdezi: ugyan mit akartok tőlem, hogy a sarkamban vagytok? A kérdés nem is várat sokáig magára, amint a júdeai pusztában egyedül maradnak, messze elhagyva a folyó kies partját, Jézus megáll, megfordul és valóban megkérdezi: - Mit akartok? A nap tűz, a kérdés rendkívül kínos, a pillanat sorsfordulószerű. Most nagyon el lehet rontani ezt a megismerkedést egy ügyetlen válasszal. Ha nem Jézusról lenne szó, bizony el is rontanák. A válasz rendkívül naiv és suta: - Mester, hol laksz? Ugye, mi elzavarnánk az első két tanítványt Jézus helyében? Legalább valami fontosabb kérdést várnánk. Ő viszont ennél sokkal megértőbb. - Gyertek, nézzétek meg! (Ha ezen a szinten álltok, ha ez érdekel benneteket, akkor ezt tárom föl nektek.) Aznap nála is maradnak, és csak úgy, minden fontosabb, lejegyzésre méltó téma nélkül beszélgetnek egymással. Jézus ideiglenes lakhelyén lakik a Jordán közelében. Nem túl fényűző, inkább ütött-kopott, szegényes lehet e hely, a Megváltót minden esetre nem ilyennek képzelték. Átélik az első kijózanító csalódást, aztán valami nem vártat fedeznek fel. A látszólag egészen hétköznapi témák és gesztusok mögött, ennek a férfinek minden feltűnést mellőző emberi arculata mögött rádöbbennek Isten jelenlétére. Ennek hatására hangzik el másnap András első, az egész emberiség sorsát meghatározó szava fivéréhez Simonhoz: - Megtaláltuk. Simon pedig tulajdoníthatná ezt öccse csapongó, még kissé kamaszos rajongásának, hiszen arról a valakiről beszél, akit évezredeken át királyok, próféták, a nép nagyjai vártak – mindhiába. Éppen most, éppen ezeknek az egyszerű vidéki fiúknak jelenne meg? Ám öccse beszámolójában akkora meggyőző erőt érez, hogy kételkedés nélkül elindul a nagy találkozásra. (János evangéliuma 2. fej.) Lássuk be, hogy az egyházhoz első megjelenésén, az emberi arculaton keresztül jut közelebb minden őszinte istenkereső. Néha megdöbbentően naivak a kérdések, amelyek e közösség történelmi sötétségeire, az igaztalan és elnagyolt vádakra, az egyházi személyek karikírozott erkölcsi életére és egyebekre vonatkoznak. Sokszor sértő is mindez. Éppen úgy, ahogyan Jézust is sérthetné az első tanítványoktól először elhangzó, lakcímére vonatkozó kérdés. Komoly hitéletet azonban nem eredményezhet az illúziókba burkolózás, a realitás leplezgetése. Ma is hasonlóképpen kellene nyíltnak lennie valamennyi kereszténynek: gyertek, nézzétek meg, ezek vagyunk, így élünk, ezek lehetnénk, ha jobban igyekeznénk, talán majd veletek sikerül, megérezve az emberi arculat mögött meghúzódó isteni erőt. Ne a csalódást okozó valósággal legyetek elfoglalva, sokkal inkább az Isten jelenlétében rejlő lehetőségeket! Ne az egyház múltjában meg-megmutatkozó botrányokon és kiábrándító emberi történéseken rágódjatok, ezek helyett azokat a szembetűnő, jövőbe mutató jeleket vegyétek észre, amit például a szentek, a kikristályosodott hitigazságok, a lelki sokszínűség megnyilvánulásaként megalapított szerzetesrendek jelentenek. Az egyház ezzel lelkesíthet ugyan, de toborozni nem toboroz. Életében nem az a lényeg, hogy nagy tömegek álljanak mellette, hanem hogy mindenki az Isten által kijelölt saját helyére kerüljön. Ennek megfelelően az egyház Krisztus Titokzatos Teste, vagyis a Szentlélek kiáradása és jelenléte által Jézus földi életének folytatása itt, a földön az idők végéig, rajtunk, e titokzatos test tagjain keresztül. Történelmében az egyes eseményekkel kapcsolatban nem az a döntő, hogy botránkoztatóak vagy dicsőségesek, hanem az, hogy sem a nyilvánvaló botrány, sem a dicsőség okozta kísértés sem a kevésbé szerencsés időszakok mélypontjai nem voltak képesek arra, hogy végképp eltüntessék ezt a Krisztust hordozó közösséget. Szent Péter utóda, a mindenkori pápa nem emberi személyében, hanem sugalmazottságában, apostoli örökségében tévedhetetlen – hit és erkölcsbeli kérdésekben. Ez ad biztonságot követőinek, hogy hitük helyes vágányon halad. Ez jelenti legfőképp az evangéliumot követők közötti egységet, hogy igazán testvérekké válhassanak és ez az Istennel szembeni engedelmesség elsődleges megnyilvánulása is, amely sokszor áldozat, főként akkor, amikor egy-egy megfogalmazott hitigazsággal szemben küzdelemre kelne bennünk egy valamiféle érzelmi szubjektivizmus. Ez az emberi közösség a Szentlélek jelenlététől válik azzá a titokzatos építménnyé, amely már itt, a földön a mennyország kezdete, éppen Isten közelsége és az ebben rejlő el nem múló öröm által. Pajor András
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
