|
|
Öncsonkítás helyett: teljes életet! Súlyosan vétkeznek az isteni kinyilatkoztatás természete ellen, akik Istenre, Jézusra igent mondanak, mégis válogatnak a ránk hagyományozott hittartalomban. Azzal például, hogy leszavazzák a kárhozat lehetőségét.„Ha kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre.” (Mk 9,43) A modern ember megszokta, hogy ízlése szerint válogathat: nemcsak ételben-italban, anyagi javakban, hanem különböző vélemények, tanok és azok képviselői, pártok, szervezetek, mozgalmak között. Ez nem is baj, azt azonban egyetlen keresztény sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy ha van isteni kinyilatkoztatás – márpedig van: az örök Isten Jézusban kimondta a végső szót az emberiségnek, s ezt a szót őrzi az egyház a Szentírásban és a szenthagyományban -, akkor ezzel kapcsolatban nincs helye a válogatásnak, azt teljes egészében kell tekinteni, elfogadni, és tettekre váltani. Hiszen Jézus magát útnak, igazságnak és életnek nevezte, ezzel kinyilvánítva, hogy nem csupán részmegoldást vagy kiegészítő szempontokat kívánt adni az emberi élethez, hanem mindenestül be akarja azt emelni az isteni létmódba, ahogy ezt kereszthalálával, feltámadásával és a Szentlélek elküldésével bizonyította. Súlyosan vétkeznek tehát az isteni kinyilatkoztatás természete ellen, akik Istenre, Jézusra igent mondanak, mégis válogatnak a ránk hagyományozott hittartalomban. Azzal például, hogy leszavazzák a kárhozat lehetőségét. Hogy az isteni irgalmat félreértve lehetetlennek gondolják és állítják, hogy a jóságos Isten bárkit is eltaszítson színe elől. Holott Jézus Krisztus világosan tanítja, hogy az emberi életnek igen nagy a tétje, s a menyegzős lakomáról bizony örökre le lehet maradni, ki lehet szorulni… A mai Evangéliumot ebben az összefüggésben kell olvasni és értelmezni. Nem öncsonkításra szólít fel, hanem annál is többre: a bűnnel való gyökeres szakításra. Ez pedig mindennél nehezebb. A modern ember igyekszik is minden létező módon kikerülni: ahelyett, hogy szakítana a paráznasággal, annak csupán nem kívánt következményétől akar megszabadulni, és terhességmegszakítást végez(tet). Ahelyett, hogy szakítana az irigységgel, féltékenységgel, haraggal, inkább a számára kellemetlen embertársaival szakítja meg a kapcsolatot. Az igazi keresztény ezzel szemben arra törekszik, hogy kiszabadítsa magát mindazokból a kötelékekből, amelyek visszatartják a Krisztus-követésben. Isten kegyelmébe kapaszkodik, mert hisz a boldog örök életben, és azt is tudja, hogy a kárhozat valóságos lehetőség, melyet a szabad akarat birtokában az ember választ magának, visszautasítva a szeretet és igazság forrását. Igen, a pokol rémisztő valóság, de miatta nem Istentől kell megrettenni, hanem inkább önmagunktól, és Jézus karjaiba vetni magunkat, aki épp azért jött, hogy kimentsen bennünket önmagunk poklából. Így tettek a szentek, akiket nem megbénított a kárhozat lehetősége, hanem Istenért való életre, nagy tettekre, áldozatra sarkallt. Ők, akik a mennyország igézetében éltek, tettek a legtöbbet ezért a Földért. Nekik nem volt mindegy a házasságban a hűség vagy hűtlenség, a szüzességben a tisztaság vagy a tisztátalan önzés, a politikában az igazság vagy a tetszetős hazugság. Teljes életet éltek, a teljes krisztusi tanítás alapján. Barsi Balázs
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
