|
|
Őt hallgassátok! „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” (Mt 17,5) Az isteni utasítás, mely szerint az Úr Jézust kell hallgatnunk, minden megszorítás nélküli utasítás; mindenkinek, minden időkre szól . Tökéletesen egybehangzik Krisztus urunk egyetemes küldetésével, aki egyedül és kizárólag szól az Atya nevében. Ő az, aki „beszél” az ember az, aki „hallgat”. Az ember újszerű metafizikai meghatározása, melyet K. Rahner oly szerencsésen megfogalmazott a „Hörer des Wortes” kifejezéssel, teológiailag igazolt. A természet és a természetfeletti kapcsolatának merőben új értelmezéséről van szó, mely a legkevésbé sem sérti a kinyilatkoztatás természetfelettiségét és az ember szuverenitását, sőt, mindkettőt radikalizálja; az ember az, aki kérdez, Isten aki válaszol. Az emberi közreműködést sem zárja ki ez a felfogás. Krisztus nevében beszélhetünk és taníthatunk, de csak az ő nevében, a tőle származó küldetés alapján; egy a tanító Krisztus, de aki az ő nevében tanít az is tanító.
Mózes úgy beszélgetett Istennel, ahogyan az ember szokott barátjával. Pontosabban a Hóreb hegyén negyven napig Istent hallgatta, majd azt a feladatot kapta, hogy mindenkit meghallgatva az Istentől kapott törvények szerint rendezze az életüket. Aki tehát Istenre figyel, aki őt hallgatja, az éppen abban a küldetésben részesül, hogy mindenkit hallgasson meg és mindenki gondját-baját, reményeit és vágyait az isteni útra térítse. Illés prófétáról pedig tudjuk, arra szánta el magát, hogy a nép előtt leleplezi a bálványimádókat, úgy, hogy Istent szólítja meg, hogy maga az Isten hallgassa meg őt. És Illés szava Isten elé jutott. A színeváltozás hegyén Jézus velük, kettőjükkel beszélgetett. Itt hangzott el az Atya kérése: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” (Mt 17,5). Jézus pedig megparancsolta nekik, hogy „ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia föl nem támad a halottak közül” (Mt 17,9). Őt hallgatva a figyelmünk középpontjába a föltámadás kerül. Jézus azt adja tudtul nekünk, amit az Atyától hall. Ő az Istenre hallgató ember, akinek az a küldetése, hogy mindannyiunkat meghallgasson, és kéréseinket reményeinket, vágyainkat, gondjainkat az Atya elé vigye. Ez anynyira kitölti őt, hogy amikor könyörög az Atyához, hogy vegye el tőle a kelyhet, akkor az Atya nem teljesíti kérését, mert a mi megváltásunkra figyel. Jézus ezt tudomásul véve, önmagát – a mi reményeinkkel együtt – az Atya kezébe helyezi. És ekkor: „elsötétül minden Kreatúra”. A szeretet figyelmessé és meghallóvá tesz. Kiváltképp nyitottá az örök életre. Ahogyan a szerelmesek – Istenre figyelve – megnyílnak az örök élet ajándékára: a gyermekáldásra. Ez nem csupán az ő elhatározásuk, ebben meghallgatásra talál a szülők és a nagyszülők, rokonok és barátok boldog reménye, amitől fölragyog az élet foganó arca. De ahogyan Krisztusnak, úgy neki is el kell indulnia azon az úton, amelyen majd egyedül marad. Mert akiben teljesülni indul egy nagy család reménye, annak arca elsötétül, hogy szenvedések közepette világra szülje az örök életet: Isten gyermekét, akire az Atya egy életen át figyel. fl-gj
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
