|
|
Berényi Dénes Felelősségünk mai világunkért
Nap mint nap korunk válságáról hallunk. De hát miért beszélünk válságról, amikor a tudomány és technika soha nem látott lehetőségeket és távlatokat nyitott meg előttünk, amikor naponta élvezzük ennek a fejlődésnek az eredményeit, tanúi vagyunk a tudomány és technika új csodáinak? Szinte lehetetlen volna ezeket mind felsorolni. Csak megemlítem: háztartásunk alapvetően átalakult az infra- és mikrosütővel, villanyvasalóval, automatikus kenyérpirítóval stb.; az irodánk a számítógépes szövegszerkesztéssel, xerox-másolással, fax-szal és e-postával; szórakozásunkat alapvetően meghatározza a tévé, a magnetofon, a videó, a rádió; ugyanakkor olyan félelmetes betegségek tűntek el, mint a tbc, a torokgyík, a gyermekbénulás és sok más. A várható átlagos életkor, amelyik hazánkban 1900-ban nem érte el a negyven évet, ma közel hetven év; ugyanakkor alig néhány évtizede – az emberiség történetében először – ember lépett egy másik égitestre: a Holdra. Hol van akkor a probléma? Mindenekelőtt ott, hogy a fentieket igazában ma csak az emberiség kisebb hányada: mintegy ötöde élvezi, sőt mintegy tizenöt millió ember a szó szoros értelmében éhen hal évente a Földön (ugyanakkor, amikor máshol meg nem tudnak mit kezdeni a hatalmas élelmiszer-feleslegekkel). Érdemes megemlíteni, hogy a nyomor jelen van a legfejlettebb országokban is: az USA-ban például mintegy harmincmillióan élnek a szegénység szintjén, az utcákon ott is megtaláljuk a hajléktalanokat (nemcsak hazánkban vagy a legszegényebb országokban). De ez még nem minden! A modern tudomány és az eredményeire épülő technika nemcsak a fenti „csodákat” és mindennapi életünk feltételeinek jobbítását teszi lehetővé és valósítja meg, hanem olyan nukleáris, kémiai és biológiai tömegpusztító fegyvereket is, amelyek – az emberiség története folyamán először – lehetővé teszik az emberiség kipusztítását a Földön. Ehhez járul még – főleg a pazarlás, a gondatlanság és a szegénység miatt – természeti környezetünk pusztulása: a talaj-, a víz- és levegőszennyezés, a termőtalaj pusztulása, az erdők irtása. Mindezen túlmenően százmilliókat, de inkább milliárdokat sújt a céltalanság, a napról-napra sodródás, a szilárd világnézet és erkölcsi alapok hiánya. Ezek az emberek, akik mindegyikének megvan az Istentől adott s egyénre szabott feladata a Földön, ennek teljesítése helyett, ami boldoggá tehetné őket, sodródnak boldogtalanul, célt és feladatot nem látva maguk előtt, mint a vitorla és kormány nélküli hajó. Ezek az emberek is mind arra lennének hivatva, hogy Isten akaratát, a rájuk szabott isteni tervet felismerjék és vállalják és így megtalálják boldogságukat a földi és az örök életben. Vajon lehet-e a keresztény ember – aki Krisztus útján akar járni, az ő példáját akarja követni – mindezzel szemben közömbös? Nyilvánvalóan nem! Jézus a bármilyen nyomorban szenvedők segítését próbakőnek nyilvánította az utolsó ítéletre és az Atyát arra kérte, hogy ne vegye ki követőit a világból, hanem csak a gonosztól őrizze meg! De hát mit lehet tenni? A problémák láttán sok jóakaratú ember is kicsinek, erőtlennek érzi magát ahhoz, hogy valamit is tehessen a szóban forgó ügyekben. Sokszor a tömegtájékoztatási eszközök és az egyes problémák ismerői is – talán nem is tudatosan – hozzájárulnak ehhez. Túl gyakran sokkolják, és ezzel szinte lebénítják az embereket, túlságosan is szuggerálják, hogy már szinte nem tehetünk semmit. Sokan ezért – ahogy a pszichológusok mondják – „hárítanak”. Ahelyett, hogy ők tennének valamit a problémák megoldására, másokat vádolnak, másokat tesznek meg bűnbaknak: a tudományt, a tudósokat, a politikusokat, a kapitalistákat és így tovább. Keresztény embernek nem szabad ebbe a hibába esnie. Mert ha igaz is, hogy a felsoroltaknak kétségtelen a felelőssége, a keresztény embernek elsősorban önmagába kell néznie. Nemcsak a politikusoknak, a tudósoknak, a „nagy embereknek” van lehetősége a problémák megoldására, a világ megváltoztatására. Mindenkinek, az ágyban fekvő betegnek is van egy hatóköre. Ebben a körben sugározhatja a békét, a megértést, a segítőkészséget (ha mással nem, az ima erejével, ami nem kevés!), csökkentheti a türelmetlenséget, a gyűlöletet, a faji és vallási előítéletet és fanatizmust. Ne feledjük, hogy a legveszélyesebb tömegpusztító fegyvert se lehet felhasználni „ideológia” nélkül. Ez az, amit a harmincas években „ordas eszméknek” neveztek és ezek az „ideológiai fegyverek” a legveszélyesebbek. Sajnos van belőlük ma is jó néhány. (A szerző fizikus, a Magyar és az Európai
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
