Lengjetek zászlók, lengjetek

„A feledékeny város” – ez a címe Bruno Ferréro olasz író egyik remek elbeszélésének.

Egyszer egy kis városban, amely semmiben sem különbözött más kisvárosoktól, furcsa dolgok történtek. A gyerekek elfelejtették megcsinálni házi feladatukat, a felnőttek elfelejtettek munkába menni, senki nem köszönt többé senkinek.

A templom ajtaja zárva maradt, a harangok nem szóltak többé. Senki sem tudta az imádságokat.

Egy hétfői reggelen az egyik tanító azt kérdezte diákjaitól, hogy előző nap miért nem jöttek iskolába.

- Hiszen tegnap vasárnap volt! – válaszolták a gyerekek. Vasárnap nincs iskola.

- Miért? – kérdezte a tanító.

A tanulók nem tudták mit válaszoljanak. Karácsony közeledtével azt kérdezték:

- Miért szól ez a lágy zene, miért vannak gyertyák a fán – s ezt senki nem tudta.

A kisváros egyre szürkébb és egyre szomorúbb lett. Az emberek napról napra önzőbbek lettek és sokat veszekedtek egymással. Mindannyian érezték, hogy valamit elfelejtettek és valami hiányzik az életükből.

Egy nap erős szél fújt a tetők felett, annyira viharos és erős, hogy megszólaltatta a templom harangjait, sorban mind a hármat.

Az emberek megdöbbentek, hirtelen megálltak és felpillantottak a magasba. Egyikük felkiáltott: ez az amiről elfeledkeztünk, az Isten. Az Isten szava, s a harangszó hiányzott.

Nekünk szükségünk van jelekre, az Isten jeleire, szükségünk van arra, hogy felnézzünk az égre.

Jelet adott az igazságos Isten a vízözön után: „Szivárványomat a felhőkbe helyezem, s az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a Föld között… Megemlékezem szövetségemről, amelyet veletek kötöttem, és nem lesz többé özönvíz, hogy eltöröljön minden testet.” (Ter 9,13-15)

Mózes csodálatos botot kapott a kezébe, hogy a fáraó előtt bebizonyítsa, hogy megjelent neki az Úr. A bot a fáraó előtt kígyóvá változott, majd ismét bottá lett. (Vö. Kiv 4,1,5) Jel volt ez, hogy az Úr szereti az embert, hogy választott népének, s minden idők emberének üdvösségét akarja.

„Nyújtsd ki a kezedet a tenger fölé” – kapta az utasítást Mózes és „A szétvált vízben átkeltek Izrael fiai a kiszáradt tenger közepén” (Kiv 14,26-29) Jel ez, hogy az Isten vezeti az ő népét és soha nem hagyja el azokat, akik benne reménykednek.

Micsoda öröm, hogy az Újszövetség népe azt hallotta az Úr Jézustól: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn 14,6).

Amikor a nép föllázadt Mózes ellen és visszakívánkozott Egyiptomba – örök sorsa ez az embernek —, amikor a pusztai vándorláskor kígyók marták meg őket, s amikor megbánták bűnüket: „Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat! Könyörgött Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: „Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül, amelyik megmart, feltekint rá, az életben marad és meggyógyultak” (Szám 21,5-9).

És kaptunk egy új jelet az irgalmas istentől, a Boldogságos Szűzanya jelét: „Nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony, akinek öltözete a Nap volt, lába alatt a Hold, és fején tizenkét csillagból álló korona.” (Jel 12,1) Őhozzá így imádkozunk: „Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk.

S jelet, Krisztus keresztjének jelét kapta az emberiség.
„Krisztusnak szent keresztje győzedelmi zászlónk,
Amelyen megszerezte üdvünket Megváltónk.
Hitünknek, üdvünknek drága szent jelvénye,
Szent kereszt, te jelezd, mily nagy hitünk fénye.”

(SZVU 60.)

A kereszt olyan szent jel, amely mindig jelzi, hogy szeret bennünket az Isten és egyszülött Fiát adta értünk.

Legyen a jubileumi zászló a keresztény és magyar egység jele, „hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te Atyám bennem és én tebenned, úgy ők is egyek legyenek mibennünk és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17,21)

Nem felszínes egység ez, hanem ez az igazi testvériség. El kell ismernünk, hogy igaza volt annak a külföldinek, aki egyszer a magyarságot így jellemezte: „Ha van már egy magyar barátod, ellenségről nem kell gondoskodnotok!”

Ha történelmünkön végignézünk, akár Szent István idejére gondolunk, akár a tatárjárás, akár a törökdúlás szomorú lapjait olvassuk, mindig voltak renegátok, az ellenséghez átpártoló, áruló magyarok. A német nemzetiszocializmus idején sokan nyilasabbak lettek mint az SS-ek. És az elmúlt ateizmus, materializmus idején sokan rosszabbak lettek, mint a bennünket leigázó szovjetek. A jubileumi zászló törölje el a széthúzást és teremtse meg az egységet.

A zászlónak a történelem folyamán mindig szerepe volt a harcokban is. Most is vannak harcok, a jó és a gonoszság harca. Nekünk is harcolnunk kell a kísértés és a bűn ellen. Nem is akárhogyan! Életre-halálra szóló harc ez, de nekünk csak a Szentírás szellemében, Szent Pál szavai szerint szabad harcolnunk:

„Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóságoddal!” (Róm 12,21)

Minden településnek, amely megkapta már a jubileumi zászlót, minden településnek, amely még ezután kapja meg a zászlóját csak azt lehet kívánni, amit a keresztény egység nagy egyénisége, Roger Schutz mondott:

„Ünnepetek soha ne érjen véget!”

Gyűrű Géza