|
|
Isten hozott! Augusztus első napjaiban lelkigyakorlaton vettünk részt a Nyolc Boldogság Katolikus Közösségnél Homokkomáromban. Sok szép élménynyel, de főleg kegyelemmel lettünk gazdagabbak. Azonban most nem magáról a lelkigyakorlatról, hanem az odavezető útról szeretnék írni. Meglehetősen nehézkesen indultunk el, mert már rögtön az út elején úgy tűnt, hogy aznap nem érünk oda. A vonatunk egy óra késéssel jött volna, talán, ha megvárjuk… Épp csak elértük a nagykanizsai buszt. Elindultunk!
Út a Hegyre! Sínai, Tábor, Koponyák hegye, avagy Monte Cassino, Pannonhalma, vagy a homokkomáromi domb… Szívünk, életünk hegyei ezek. Fel kell kapaszkodni rájuk ahhoz, hogy ott Istennel találkozhassunk. Út a hegyre. Nem mindig könnyű. Lehet, hogy hosszú, lehet, hogy tele van érdes kövekkel. Ráadásul meredek is, a hátizsák meg húzza, nyomja hátunkat. Nehéz terhek életünk útjain. És mégis! Valami mindig hajt fölfelé, a csúcs felé. Kíváncsiság? Megszokás? Erőpróba? Lehet. Lázas istenkeresés? Boldogság-szomj? Látni téged, Uram? Mögöttünk már annyi kilométer, verejték, vonatok, buszok, távoli emberek, emlékek illata. Bevetjük minden erőnket. Izmainkat megfeszítve tesszük meg az utolsó lépéseket. Mosolygó szemekkel biztatjuk egymást: „csak fölfelé, csak még tovább!” Ami pedig oly megrendítő: zúgó fenyvesekkel szegélyezett, apró virágokkal telehintett úton haladunk, de a csúcsot nem látjuk. Az út kanyarog, meglep minket újabb és újabb részletével, és mi egyre inkább fáradunk. Aztán egyszerre csak a fák, bokrok zöld köntöséből kibomlik a cél! Felértünk. Valóban itt vagyunk. Az első, ami figyelmemet rögtön megragadta, egy sátorra kifüggesztett tábla volt: Isten hozott! Olyan sokszor köszöntjük egymást így, e szavakkal. Tréfából még néha hozzá is tesszük, hogy: Isten hozott… na, meg a busz, a repülő, a lábunk. De nem, Uram! E percben megértettem, hogy egyedül te vagy az, aki hozol-viszel engem. A Te segítséged nélkül nem bírnám az Út hosszúságát, meredekségét, izzasztó cipekedését. Egyedül a te szereteted az, amely hordoz engem, erőt és biztonságot ad ahhoz, hogy épségben megérkezzek a célhoz. A te indításod nélkül talán neki se vágnék… De most megérkeztem, és érzem, hogy a te hajlékodban jó lenni. Ide vágytam, erről álmodtam… Dicsőség neked mindezért! Bognár Dóra
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
