|
Életige 2000 október „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába“ (Mt 19,24). Ez az ige alapvető fontosságú annak megértéséhez, hogy hogyan viszonyul Jézus a gazdagsághoz. Erős, paradox kép ez, a szemita stílusra jellemző. A gazdagság és Isten országa egymással összeegyeztethetetlen, és hiábavaló lenne felhígítani ezt a tanítást, melyet több helyen is megtalálhatunk Jézus igehirdetésében, mint pl. amikor azt mondja, hogy nem lehet Istennek és a mammonnak (vagyis a gazdagságnak) is szolgálni. Vagy amikor úgy tűnik, hogy olyan valamit kér a gazdag ifjútól, ami az embernek lehetetlen, Istennek azonban nem. De próbáljuk megérteni ennek az Igének a valódi értelmét, mégpedig magától Jézustól, abból, hogy hogyan viselkedett a gazdagokkal. Ő jómódú embereket is meglátogatott. Zakeusnak pl., aki javainak csak a felét osztotta szét, ezt mondta: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra“. Az Apostolok cselekedetei pedig beszámol arról, hogy a születő Egyházban spontán módon, szabad elhatározásból jött létre a vagyonközösség. Jézusnak tehát nem az volt a szándéka, hogy olyan közösséget hozzon létre, mely csupán az Ő követésére hivatott, saját vagyonukról teljesen lemondó emberekből áll. Mégis ezt mondja: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.“ Akkor hát mit ítél el Jézus? Minden bizonnyal nem a földi javakat önmagukban, hanem a hozzájuk való ragaszkodást. Hogy miért? Ez világos: azért, mert minden Istené. A gazdag ezzel szemben úgy viselkedik, mintha vagyona a sajátja lenne. Tény, hogy a gazdagság könnyen elfoglalja Isten helyét az ember szívében; elvakít, és hajlamossá tesz minden bűnre. Pál apostol ezt írja: „Akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe esnek, sok esztelen és káros kívánság kelepcéjébe, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert. Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás. Így néhányan, akik törik magukat utána, már elpártoltak a hittől, és sok bajba keveredtek.“ (1Tim 6,9-10) Hogyan viselkedjen tehát az, aki birtokol valamit? Fontos, hogy a szíve szabad legyen, teljesen nyitott Istenre; hogy érezze, csak kezelője saját javainak, és tudja, hogy azt - II. János Pál szavaival élve - társadalmi jelzálogkölcsön terheli. A földi javakat – minthogy azok önmagában véve nem rosszak – nem lenéznünk kell, hanem helyes módon kell élnünk velük. Nem a kezünknek, hanem a szívünknek kell távol maradnia tőle. Tudnunk kell azt mások javára használni. Aki gazdag, másokért az. „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.“ Valaki megjegyezhetné: én nem is vagyok gazdag, tehát ezek a szavak rám nem vonatkoznak. De vigyázzunk csak! A tanítványok a következő kérdést tették fel Krisztusnak nyomban ez után a megállapítása után: „Hát akkor ki üdvözülhet?“ És ez világosan elárulja, hogy ezek a szavak mindenkihez szóltak. Aki mindenét otthagyta azért, hogy Krisztust kövesse, még annak is ezer dologhoz ragaszkodhat a szíve. Még egy koldus is, aki káromkodik, mert valaki a batyujához nyúl, gazdagnak számíthat Isten szemében. És mégis, az Egyház történetében sok gazdag nem hátrált meg, hanem a legradikálisabb szegénység útján követte Jézust. Ilyen volt Eletto is, akit jól ismertem: magas, szép, intelligens és gazdag fiatalember, aki, amikor Isten hívta őt, egy pillanatig sem habozott. Soha nem fordult hátra. Úgy tűnt, mintha a gazdagság számára egyáltalán nem létezne. Mindenét odaadta, és még az életét is. Alig 33 évesen egy tóban érte őt utol a halál, miközben egy fiú kérésére, az iránta való szeretetből csónakázni ment vele. Ott a tó partján egy egyszerű sírkő-felirat őrzi szavait: „Egyedül Istent választottam, és semmi mást“. Elettónak, amikor megjelent Jézus színe előtt, minden bizonnyal nem ezeket a szavakat ismételték: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.“ Chiara Lubich
1 vö.: Mt 6,24
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|