Az Olvasó írja

Milyen nagyszerű élményekkel ajándékozott meg minket ez a nyár, a jubileumi év nyara, melynek koronája sokunk számára a római Ifjúsági Világtalálkozón való részvétel volt! Róma sohasem látott még együtt ennyi fiatal zarándokot, utcáin még soha nem énekelt, táncolt és ünnepelt együtt ennyi lelkes fiatal – akiket nemcsak a tarka, „GMG-s” kendőről, a kék táskáról, vagy a nyakukban lógó „pass”-ról lehetett felismerni, hanem vidámságukról, közvetlenségükről is. Mindanynyian úgy éreztük, hogy ez az ünnep, a Szentatyával, egymással való találkozás öröme nem érhet itt véget, haza kell vinnünk Rómát!

Ennek jegyében adott találkozót Budapesten a Szent Egyed Közösség, névadó szentjének ünnepén. A közösség nevét arról a kis római templomról kapta, ahol minden este közös imádságra gyűlnek össze tagjai. Szent Egyed alakjában méltó patrónust talált. A szent életéről mindössze annyit tudunk, hogy a görög származású remete a VII. és a VIII. század fordulóján élt Dél-Franciaországban. Már életében az elesettek védelmezőjeként tisztelték, sírja pedig évszázadokon keresztül híres zarándokhely volt, ahol betegek, szenvedők sokasága keresett vigaszt és gyógyulást. A katolikusok és protestánsok közötti vallásháborúk azonban elpusztították, s így a szent emléke is lassan feledésbe merült. Római temploma viszont, befogadva a Közösséget, kiindulópontja lett sok olyan kezdeményezésnek, amely a rászorulók, a szegények szolgálatában, a vallások, népek közötti béke megvalósításán, a világ evangéliumibbá, emberségesebbé tételén fáradozik.

A Szent Egyed Közösség 1968-ban született Rómában, olyan fiatalok kezdeményezéséből, akik az Evangélium olvasásából és a közös imádságból erőt és reménységet merítve segítenek rászoruló, beteg, szenvedő embereknek. Azóta a világ sok más részén is alakultak a rómaihoz hasonló közösségek, Magyarországon 1989-ben jött létre.

A római ifjúsági világtalálkozó idején többször is alkalom nyílt arra, hogy a világ különböző részeiről érkező fiatalok megízleljék azt az örömöt, amely az Evangélium közös olvasásából, a szegényekkel és egymással megélt barátságból fakad. Különösen megrendítő volt az a megemlékezés, amelyen együtt nyitottuk fel a XX. század vértanúinak testamentumát. Mar Gregorios szír-ortodox püspök szavai, a kilenc évig egy szovjet munkatáborban raboskodott Alekszandr Ogorodnyikov visszaemlékezései felidézték számunkra a kelet-európai diktatúrák, a nácizmus, a rasszizmus, a törzsi harcok áldozatainak emlékét, akik arra tanítanak minket, fiatalokat, hogy a vértanúság nem hősiességet vagy emberfeletti tetteket jelent, hanem az Evangélium iránti hűséget a mindennapok döntéseiben: a szeretet kultúráját az erőszakkal szemben. Meghívásunk tehát nem szomorúságra, nem a világtól való elszakadásra szól, hanem az örömre, barátságra mindenkivel, de különösen a szegényekkel.

Sokan feltették a kérdést, vajon nem felszínes hangoskodás volt-e ez a milliókat összegyűjtő találkozó, nem idegen-e ez az elmélyülésre törekvő modern keresztény felfogástól. Az ünnepi, vidám együttlétek, a közös virrasztás, a gazdag római napok után haza kellett térni. Az ünnepi hangulatot felváltják a hétköznapok, a megszokott kérdésekkel, gondokkal, amelyekkel gyakran egyedül kell szembenézni. Éppen ezért a római találkozó „sikere” hatalmas kihívás a helyi egyházakkal, közösségekkel, a fiatalok vezetőivel szemben: felelősségük abban áll, hogy a római élmények fényeit ne hagyják kihunyni.

Ezeket a mécseseket, amelyek Rómában, Tor Vergátán, vagy akár Magyarországon, beszámolókat hallgatva lobbantak lángra, őrizni kell. Fontos újra összejönni, ünnepelni, „egy szívvel énekelni”, emlékezni, együtt hallgatni tovább ugyanazt az Evangéliumot, együtt beszélni róla, együtt megélni, hogy valóság legyen. Ápolni a barátságokat, hogy kitárulhassanak mások felé, s így az a láng valóban fellobbanhasson az egész világon. Ezért szervezte találkozóját a Szent Egyed Közösség is, hogy az ünnep folytatódjék, itt, Magyarországon.

Szabó Zs. – Klemencz Zs.

A hűség

Az egri Angolkisasszonyok nagynevű intézetében 1937-ben tanítói oklevelet nyert tanítónők sajnos már igen kicsi számban – harmincháromból tizenhárman –, akik még élünk, fájdalmasan búcsúztunk kedves társunktól, Pannikánktól. Ő volt az az élesztő, aki hatvanhárom éven keresztül élesztgette bennünk az összetartozás érzését. Hiszen úgy megfogadtuk, hogy életünk végéig minden évben találkozunk. A mi korosztályunk viharos században született és talán a legboldogabb időszak a diákévek voltak. A dúló háború múltával írogatta a találkozóra hívó kedves leveleket. Hála Istennek, nem süket fülekre talált, mert már az első nagy találkozókon férjjel, gyerekekkel jelentek meg a társak.

A szerzetesi iskolák szétzavarása után nem rendezhettük találkozóinkat régi iskolánkban, már csak az érsekkert padjain várhattuk egymást az ország különböző részeiből. Pogány Ferencné, számunkra Polgáry Panni, lesben állt, vidám integetéssel terelve oda a vonaton érkező társakat. Egy társunk még Amerikából is eljött, ha tehette. A szokásos szentmise elmaradhatatlan volt délben, a barátoknál. Ezt követte a közös ebéd, amit abban az étteremben fogyasztottunk el, ahol Győriné Morovity Arankánk – aki már az égből tekint le ránk – volt tanítványa pincérkedett.

Ez mind már a múlté, mert évekig tartó szenvedés után augusztus 21-én megtértél Teremtőnkhöz, drága Pannikánk. Zongoraleckéket adtál már tízéves korodban, hogy iskoláztatásodat fedezni tudja özvegy édesanyád. A szépen induló zenei pályád és boldog házasságod örömét derékba törte a háború. Szeretett férjedet elveszítve özvegyként, a szintén özvegy édesanyádat 103 éves koráig szeretettel ápolgattad. Még fiatalon, súlyos betegségeddel is korosztályokat oktattál zenére. Ez volt az életed öröme. Istenhiteddel és keresztény magyarságoddal a mai napig tanítványaid példaképe vagy. Eger város is nagyra becsült és méltatta munkádat, hiszen ötvenéves pályád kitüntetéseként a város díszpolgárává avatott. Az az egymáshoz való hűség, amire minket is tanítottál, bennünk fog élni életünk utolsó percéig.

Három évtizedes levelezésünk utolsó soraiban így írtál: „Sokan vannak már odaát közülünk, én is elmegyek, ott tartok névsorolvasást.”

Vass Terézia

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu