"Himnikus formában könyörögni..."

Beszélgetés Dubrovay László zeneszerzővel 1956-os nagyzenekari művéről

Négyéves korában kezdett zongorázni, zongoraművésznek készült. Végigjátszotta a zeneirodalom legfontosabb műveit. Negyvenkét éve tanít. "A zenetörténet minden korszakát és minden jelentős mesterét folyamatosan tanulmányozni és analizálni" - vallja. 1971-től Karlheinz Stockhausen tanítványaként ismerkedett meg az elektronikus zenével. A forradalom ötvenedik évfordulójára mutatták be 1956 - szimfonikus képek Gyurkovics Tibor verseivel című nagyzenekari művét.

A kortárs zenei alkotások közül kevés darab ér el ekkora sikert. A zenemű aktualitása önmagában aligha magyarázhatja ezt. Egyszerre ismerhető föl benne a klasszikus dallamvilág és a modern hangzás.

- Eddigi életem során számos olyan élménnyel gazdagodtam, melyek művekké érlelődnek, ezen túlmenően azonban a zenei múlt hagyományait, a nagymesterek örökségét mindig szem előtt tartom. Zongoristaként átéltem azokat a pszichológiai rezdüléseket, melyek évszázadok során jelentkeztek a zenei nyelvben. A hagyományok megértésével, azok továbbgondolásával az alkotó ember új művészi lépéseket tehet meg. Ugyanakkor a zeneszerzőnek meg kell ismernie a legújabb zenei, hangszeres technikákat is. A Stockhausennél töltött idő alatt figyelemmel kísértem a legújabb akusztikai kutatások zenei hatásait, s a komputertechnikát figyelembe véve azóta is foglalkozom ezzel. Elektronikus zene, hagyományos zene, kamarazene és zenekari zene - állandóan hatottak és visszahatottak rám. Szerencsés helyzetben vagyok azért is, mert idehaza olyan kiváló előadóművészekkel dolgozhatom együtt, akiktől számos inspirációt és ötletet kapok.

Mindez együttes eredményeként új zenei nyelvet hoztam létre, mely a hagyományos, régebbi zenei nyelvre építkezve annak továbbgondolását jelenti.

Hogyan lehetne ezt az új zenei nyelvet meghatározni?

- A felhangrendszerben sikerült egy lépéssel előbbre jutnom Bartóknál és Stravinskynél. Az ilyen módon létrejövő természetes feszültség olyan harmóniavilágot teremt, melyhez ismét melódiát lehet építeni. Dallamaim nem a tizenkilencedik századot idézik, hanem a mai zenei anyagból származó olyan melódiák, melyek az általam használt harmóniarendszerrel új konstellációt, új lehetőséget jelentenek.

A zenéről azt mondják, talán a leginkább nemzetközi művészet. Beszélhetünk-e nemzeti kulturális hatásokról és sajátosságokról?

- Mivel magyarnak születtem, ennek a kultúrának a gyökerein keresztül szívtam föl a magyar népi kultúra éltető nedveit, s mi sem természetesebb, minthogy melódiavilágomba beépítem a magyar pentaton vagy modális elemeket. Így kapcsolódik a zenei múlt a jelenhez, a jelen révén pedig ahhoz a korszerű zenei nyelvhez, melyet bárhol megértenek a világon. Ilyen módon a nemzeti elemek is egyetemessé válnak, pontosan úgy, ahogyan az Bartók művészetében történt. Mivel én az ő koránál később élek, újabb építkezési elemekkel és technikákkal fejezem ki magam.

Bartók neve elhangzott: kik az ön által követett mesterek?

- A nagy magyar mestereket tartom - a zenetörténet fejlődési folyamatának minden eleme mellett - a legfontosabbaknak. Meghatározó számomra Liszt, Kodály és Bartók.

A zenei nyelv fejlődése kétpólusos zenei rendszerre vezethető vissza. Bartók is ezt használta, én ugyancsak; ő az úgynevezett tengelyrendszerű harmóniákra támaszkodott, én továbbhaladtam a mikorintervallumok, a mikromozgásos lehetőségek világába. Az ő tizenkét fokú hangrendszeréből kiléptem az úgynevezett tiszta akusztikus rendszerbe, amely egyetlen hang felhangjait a tiszta frekvencia arányai szerint használja.

A zenehallgató mit hall ebből, hogyan jelenik meg ez élményszinten?

- Ez a módszer természetes muzikalitást tesz lehetővé: lehet énekelni, lehet sírni - a zene mindent képes közölni.

Azt szokták mondani, hogy a zene áttételesen, távolabbról reagál a pillanatnyi történelmi-társadalmi valóságra. Ugyanakkor az ötvenhatos mű közvetlenül szól a hősies eseményről.

- A tizenhárom éves koromban átélt 1956-os élmények kihatottak egész életemre, ezért szerettem volna az ötvenedik évfordulóra egy új kompozíciót létrehozni. Magyar alkotóművészként kötelességemnek éreztem, hogy ´56 emlékére művet alkossak. A művésznek ugyanis társadalmi kötelezettségei is vannak. Az, hogy valaki hová születik, mely országba, mely népbe és hazába, illetve milyen kultúrában nő föl, meghatározza gondolkodását, egyéniségét és hovatartozását.

Sajnálatos, hogy olyan időszakban élünk, amikor a művészetet is megpróbálják atomizálni; mintha mindenkinek csak az önmegvalósításáért kellene küzdenie. Pedig ez balgaság. A művészet mindig közlés, s a művésznek általános érvényű mondandót kell megfogalmaznia.

Építeni és összetartani - így nem véletlen, hogy a zene valamennyi korban társadalomformáló erő: az adott közösség szellemét fejezi ki és szolgálja. Az egyház is felismerte, hogy az egyszerű koráldallamokat mindenki énekelni tudja. S ha együtt énekel százezer ember, az olyan hatást kelt...

Ezt az érzést éltem meg 1956-ban. Végre boldogan ölelkeztek össze az emberek, s egyetlen szellem vezette őket: a szabadság.

Ez az "egyetlen szellem" különösen kifejeződik az ´56-os mű végén, amikor fölcsendül az ősi magyar himnusz, a Boldogaszszony, anyánk dallama.

- A mű dramaturgiája arra a valóságra épül, hogy ma - sajnos - ugyanolyan helyzetben élünk, mint 1956 előtt, ahonnan indul a darab. Ilyen helyzetben nemigen marad más tennivalónk, mint himnikus formában könyörögni, hogy történjék végre valami jó ezzel a néppel. Ezt a gondolati ívet hordozzák Gyurkovics Tibornak az egyes tételek elején elhangzó versei.

A mű kezdetén is felhangzik egy himnikus rész...

- Az én egyéni himnuszom. S a mű végén azért idézem a Boldogasszony, anyánk két utolsó sorát - Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél meg szegény magyarokról -, mert ez olyan közösségi himnusz, melyet minden magyar ismer, s tudja, mit jelent. Ezt a közösségi fohászt ellenpontozom a mű elején felhangzó egyéni könyörgéssel. A himnikus imádság a mű végén a közösségi fohászban oldódik fel. Majd pedig viszszatér a forradalommal kapcsolatos motívum - egyfajta győztes, apoteózisszerű megformálással, amiből minden hallgató megértheti: a mű a forradalom győzelmét hirdeti, mindenek ellenére.

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu