Múltidéző

"Arcán szelíd mosoly a szenvedés"

A széteső Juhász Gyuláról megrendítő arcképet rajzolt Fodor József. A fiatal költők, Mikes Lajos támogatottjai mentoruk szobája előtt üldögéltek az íróasztalaiknál, amikor résnyire nyílt az ajtó, és egy koldusnak látszó, elhanyagolt férfi érdeklődött a rovatvezető iránt. Elküldték, s utóbb döbbenten hallották, hogy az elhanyagolt, szakállas, szerencsétlen alak - Juhász Gyula. Talán a sorsa is hozzájárult ahhoz, hogy - amint Borbély Sándor, a tragikus hirtelenséggel elhunyt irodalomtörténész írta - "rangrejtett klasszikusként" tartjuk számon; Ady, Babits és Kosztolányi társaságában, de mögöttük, mint egyhangú lírikust. Pedig aki úgy tudott írni a tápai Krisztusról, mint ő, az elemi kapcsolatot tartott népével és azzal a vallásos hagyománnyal, amelyet aztán Bálint Sándor tárt föl. Ez a költemény a magyar vallásos líra egyik nem fakuló remeke:

A magyar Krisztus, a falusi szent

Hiszen nekik is megváltást izent.

Olyan testvéri áldással tekint

Feléjük és bíztatja híveit.

Feje fölött a nyárfa is magyar,

A fecske is és egy zivatar,

Mely őt paskolja s a falut veri

És folyton buzgó öt szent sebei

Nem a magyarság sorsát hirdetik?

És ki segít már, ha Ő sem segít?

Szorongatók, és a költő majdani sorsát előlegezik azok a költeményei, amelyeket a lelki egyensúlyát vesztett Nietzschéről vagy lelki rokonáról, Gulácsy Lajos festőművészről írt. Érdemes összehasonlítani azt a módot, ahogyan ő, s amint Kosztolányi szembesült Marcus Aureliusszal, a sztoikus császárral. Juhász Gyula "a magánya magasáról" szemlélődő császárt láttatta, amint A szőke vízre, szőke holdra nézve arra a meggyőződésre jutott: Az élet gyász és nem mersz halni mégse!, míg Kosztolányi a "fölséges írótársra" tekintve azt látta jellemzőjének, hogy

...higgadt

lépttel megy a sírhoz, az értelem égő

lámpája kezében,

megvetve, mi barbár

mindazt, mi hazugság.

Tragikus hangoltság és józan racionalizmus. De ez a tragikus lírikus írta irodalmunk gyönyörű verseit egy emlékeiből és vágyaiból összerakott lányalakról, Annáról, a nagyváradi színésznőről, akinek halvány sejtelme sem volt arról, ki volt az az újságíró, aki a "Pece-parti Párizsban" rajongó pillantásokat vetett rá, s örökszép költeményébe foglalta, megőrizve szépségét és fiatalságát:

Mert benne élsz te minden félrecsúszott

Nyakkendőmben és elvétett szavamban

És minden eltévesztett köszönésben

És minden összetépett levelemben

És egész elhibázott életemben

Élsz és uralkodol örökkön, Amen.

Juhász Gyula költészete is a széthullás jegyeit mutatta, s a róla alkotott közvélekedést jelezték azok a fényképek is, amelyek a Szegeden élő írót mások társaságában másodhegedűsként ábrázolják. Pedig a magyar líra kivételesen szép, nem múló értékeit alkotta meg sok-sok versében. Egyik közülük a Betlehem:

A kocsma ajtaját kitárják,

S hozzák subában a telet.

Az istállóban ott a jászol,

A jászolban a Szeretet...

Kántálnak a háromkirályok,

S velük a jámbor pásztorok,

A söntés mélyén egy elázott,

Elbúsult zsöllér tántorog.

Könnyes szemmel bámulja báván,

A betlehemi csillagot,

A jó reményt, mit körülállnak

Szegények, árvák, magyarok!

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu