Király Miklós

Európai Unió és kereszténység

A napokban jelenik meg az amerikai Weiler professzor híres könyvének magyar kiadása, Keresztény Európa címmel. A korábban számos nyelven publikált átfogó tanulmány remélhetőleg hazánkban is hozzásegít majd az Európai Unió kereszténységhez való öszszetett és ellentmondásos viszonyának megismeréséhez, s az erről szóló felelős párbeszéd megindulásához.

Joggal mondhatjuk, hogy az európai integráció születésénél kifejezetten jelen voltak a keresztény értékek, elegendő, ha az alapító atyák közül Adenauer, de Gasperi vagy Schuman hitére és életművére gondolunk. Sőt, az is nyilvánvaló, hogy az európai egységesülés alapjait aligha lehetett volna olyan jellemzően keresztény értékek nélkül megfogalmazni, mint a béke óhajtása, a megbocsátás és az irgalom. Mert a hűvös gazdasági és diplomáciai számításokon túl a szeretet lendülete is kellett ahhoz, hogy belga, francia, német vagy olasz politikusok, mindössze néhány évvel a második világháború embertelen pusztítása után a földrész szebb jövőjéért fogjanak össze. A spirituális hátteret a kereszténységben gyökerező európai civilizáció hagyományos értékei adták e bátor vállalkozáshoz. S természetesen az is üdvözlendő, hogy az elmúlt évtizedekben szép pályát futott be az emberi jogok védelme az európai integrációban, mely jogok részben olyan keresztény értékekre vezethetőek vissza, mint az emberi méltóság tisztelete vagy a szegények és elesettek támogatása.

Azonban a kezdetek után ötven évvel az unió politikusainak és tagállamainak többsége már nem akarja, vagy nem meri nyíltan vállalni a keresztény örökséget, még szimbolikus kérdésekben sem. Az elmúlt években oly sokat vitatott Európai Alkotmány preambuluma, hosszas alkudozás után is csak kulturális, vallási és humanista örökségről tesz említést, hallgatva a kereszténységről. A szövegbe nem került be még a lengyel alkotmány inspirálta elegáns és szelíd javaslat sem, mely egyszerre hivatkozott volna azokra, akik hisznek Istenben, mint az igazság, jóság és szépség forrásában és azokra is, akik ugyan nem osztoznak ebben a hitben, de tiszteletben tartanak más forrásokból származó egyetemes értékeket. A határozott tagadás a napi gyakorlat szintjén is megjelent, amikor az Európai Parlament liberális és szocialista politikusai, jól szervezett sajtókampányra támaszkodva megakadályozták, hogy egy elkötelezett keresztény politikus is tagja lehessen az unió "kormányának", az Európai Bizottságnak. Ráadásul sokszor képtelen vádakkal kell szembesülnie annak, aki e helyzettel elégedetlen. Ezek szerint a Vatikán uralma alá akarná hajtani az Európai Uniót, vagy a keresztény hagyomány megjelenítésének szorgalmazói valójában a vallásszabadság ellen törnek.

Pedig amikor egy politikai közösség megfogalmazza alkotmányát, általában igyekszik összegyűjteni mindazon értékeket, melyeket történelme folyamán felhalmozott, s melyeket jelentősnek tart identitásának megtartása s a jövője szempontjából. Ezért az Európai Alkotmány szemlélete legalábbis történetietlen, amikor igyekszik rejtve hagyni a kontinens múltjának lényegi elemét, megfeledkezvén arról, hogy valamikor még a francia királyok is szerették a "legkeresztényibb" jelzővel ékesíteni magukat. Persze nemcsak történeti kérdésről van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy mennyiben képes az Európai Unió a kereszténység hagyományát őrizni, s ennek jegyében a katolikus egyház társadalmi tanítását is fejlődésébe integrálni.

Hiszen Európának nemcsak az áruk, a tőke vagy a szolgáltatások szabad mozgására van szüksége, de a gazdaságon túlmutató szilárd értékekre, költőibben fogalmazva, lélekre is. Jelenleg ugyan döntően anyagi, materiális célok állnak az integráció tengelyében, tulajdonképpen egy olajozottan működő, kontinensléptékű fogyasztói, jóléti társadalom megvalósítása a cél. Ez pedig komoly kihívást támaszt az egyházak által is képviselt nem gazdasági értékek érvényesülésével szemben. Ám itt jut különös jelentőséghez az egyház társadalmi tanítása, s különösen II. János Pál pápa Centesimus Annus kezdetű enciklikája, mely hangsúlyozza, hogy a gazdaság csak az egyik öszszetevője és dimenziója az emberi tevékenység sokféleségének. De amikor a gazdasági szabadság önállósodik, s az embert inkább a javak termelőjének és fogyasztójának tekintik, mint személynek, akkor a szabadság elveszíti igazi kapcsolatát az emberi személlyel, végül elidegeníti és elnyomja őt. Éppen ezt elkerülendő szükséges az egyház társadalmi tanításának érzékenységével tekinteni az európai integrációra, éberen figyelve, hogy milyen hatást gyakorol a kultúrára, s a társadalom finom szövetére.

Ez annál inkább sürgetőbb feladat, mert az európai társadalmak súlyos válságban vannak. E válság egyik elemének, a demográfiai hanyatlásnak, sőt összeomlásnak a következményei lassan mindenki számára világossá válnak. S bizony nehezen elképzelhető, hogy földrészünk népességnövekedés, azaz "bölcsők nélkül" képes legyen akárcsak a fenntartható gazdasági fejlődésre is. Sőt, mindinkább látható, hogy az oly sokra tartott jóléti rendszerek tartós fennmaradásához valójában a keresztény hagyományokra építő társadalmak erkölcsére és gyarapodására volna szükség.

(A szerző az ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi Tanszékének vezetője.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu