Szentírás-magyarázat

"Mit tegyünk?"

(Advent harmadik vasárnapja - Lk 3,10-18)

Keresztelő János prédikációjának töredékeit olvashatjuk ebben az evangéliumi szakaszban, abban a változatban, ahogyan ránk maradt a hagyományból. Úgy tűnik, ez az "enyhébb" hagyomány - szemben a korábbi, szigorúbb hagyománnyal (Mt 3,4-12). Mindkettőnek a középpontjában a megtérés áll.

Azt a gondolati, hitbeli - valamint ezzel együtt járó magatartásbeli - folyamatot nevezzük megtérésnek, amelynek során az ember felhagy a lázadozással, és tanulékony lélekkel fordul Isten felé. A megtérés fogalma szerepel már az Ószövetségben is, főleg a prófétai irodalom gazdag a megtérésre való felhívásokban, de ott nagyrészt a "kollektív megtérésről" van szó, és nem az egyéniről. Az Újszövetségbe azonban egyrészt az ószövetségi "visszafordul" szó fordításaként került be ez a fogalom, másrészt egy hasonló értelmű, de egészen más szó jelenik meg, a "metanoia", mely közelít az újjászületés fogalmához.

Keresztelő János és Jézus is egyaránt a megtérésre szólító felhívással kezdik nyilvános működésüket. Az indoklás így szól: "Elközelgett az Isten országa." Jézusban ez az Isten országa meg is jelent, általa beköszöntött a messiási kor, tehát az újszövetségi ember megtérése Jézusra vonatkozik és nem a törvény szemléletének a felülvizsgálatára. A megtérés és a bűnbánat sok esetben együtt szerepel. De a kettő nem úgy viszonyul egymáshoz, hogy a megtérés lenne a belső elhatározás, a bűnbánat pedig ennek külső kifejezése. Pál apostol különben is a megtérést a megigazulással azonosítja, János ugyanezt újjászületésnek nevezi. Helytelen az az elgondolás, hogy a megtérés az ember teljesítménye, a bűnbánat pedig az Isten hatása az emberre.

Az Isten hívja az embert megtérésre. Segítséget is ad hozzá, ám ezzel a segítséggel együtt kell működnie az embernek - amit szabad akarata lévén meg is tagadhat. A megtérés kapcsán az ember elfordul a "hiábavaló dolgoktól" - úgy, mintha a "sötétségtől" a "világosság" felé fordulna. Olyan radikális fordulatról van szó, amelynek kapcsán az ember átrendezi az értékvilágát. A hangsúly azonban nem a régi szokásoktól való elforduláson van, hanem hogy valami új kerül figyelmének fókuszába. Pál nem elfordult a zsidóságtól, hogy szellemi, lelki útkeresésbe kezdjen, hanem odafordult Krisztushoz.

A megtérés következménye, hogy az ember viselkedése is megváltozik. A gazdagoknak például le kell mondaniuk felesleges javaikról, a katonáknak az erőszakosságról és a fosztogatásról, a vámosoknak a tisztességtelen "juttatásokról", és így tovább.

Tulajdonképpen egy hivatáserkölcsi felhívást olvashatunk a mai evangéliumi szakaszban, amely, persze, nem tér ki az összes foglalkozás elemzésére. Mindenestre tény, hogy az egyház a bűnösök, az utcanők és a vámosok menedéke lett, amit nehéz lenne úgy elgondolni, hogy megtérése után is ki-ki folytatta volna azt, amit addig gyakorolt.

A magatartásbeli változás talán a legfontosabb. Bonyolult, hosszú folyamat az erkölcsi érzék megszületése az emberben, és hasonlóan hosszú, amíg erkölcsi felismeréseit az ember önmagára is éppoly szigorúan alkalmazza, mint másokra. A megtérés azért időszerű most is, mert a kifejlődött erkölcsi érzékünket általában másokon szoktuk kipróbálni, és lehetőleg olyan területeken, amelyekről úgy véljük, minket nem érintenek. Szívesen beszélünk mások korrupciójáról, harácsolásáról - ha nekünk erre nincs éppen szükségünk vagy lehetőségünk. A megtérésnél a lelkiismeret-vizsgálatot mindig önmagunkkal kell kezdenünk. Ezt tették Keresztelő János és Jézus tanítványai is.

Benyik György

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu