Adventi könyvespolcporolás

A legtöbb háztartásban nagytakarítást végeznek az ünnepek előtt. Az igazi - akár a bútorok elmozdításával is járó - "nagy" takarításra általában tavasszal, húsvét előtt kerül sor, minálunk az évtizedek során valahogy mégis úgy alakult, hogy könyveinket az adventi előkészület részeként poroljuk le. Létrán állva, a polc legtetején kezdjük: egyenként kézbe veszzük, leporszívózzuk vagy enyhén nedvesített ronggyal áttöröljük őket, s persze ilyenkor a polcokat is megtisztítjuk. Az évről évre makacs könyörtelenséggel felgyülemlő porréteg minduntalan a körülmények hatalma elleni küzdelem hiábavalóságára figyelmeztet, az effajta nagytakarítás mégsem jelenti - Pilinszkyt idézve - "a puszta mulandóság őrjítő monotóniáját". Hiszen a portalanítás haszna ilyenkor elsősorban nem az, hogy karácsonyra az ünnephez méltóan tisztábbá válik a lakás, hanem hogy alkalom adódik annak felmérésére, hogy könyveim mily módon segítették tudatom, jellemem s törekvéseim formálását. Ott fönn, a létra tetején, a porronggyal a kezemben persze előjönnek további kérdések is. Köztük mindjárt az első: vajon én úgy választottam-e meg az - utóbbi időkben egyébként egyre szerényebben gyarapodó - könyvgyűjteményem darabjait, hogy beszerzésük indokoltságához ma sem férhet kétség? Mi tagadás, egy-két egykori slágertéma mára már kikerült az érdeklődési körömből, így időközben több könyv is a polcon hol ide, hol oda, hol feljebb, hol lejjebb vándorolt. Ráadásul idővel a könyvespolc "betelt", így a kevésbé fontosnak ítélt művek a többiek mögé kerülve váltak láthatatlanná, miközben a valóban fontos könyvek mintegy az idő és a tapasztalat szűrőjén fennakadva fokozatosan a könnyen elérhető polcok valamelyikén állapodtak meg. A különböző szállóigéket, aforizmákat, bölcs idézeteket csokorba gyűjtő, egykor gyakran forgatott "kézikönyvek" például egyre följebb kerültek, minthogy a bennük lévő megszívlelendő gondolat legtöbbjére egyetlenegy könyvben, annak is egyetlenegy "fejezetében", a háromezer évvel ezelőtt írt Példabeszédek könyvében találtam rá. S bevallom, a nagy klasszikus regények sincsenek már "kézközelben", kiszorították őket a verseskötetek, a villamoson vagy az orvosi váróteremben olvasható kisebb terjedelmű zsebkönyvek, no meg az egyéni érdeklődésnek megfelelő, mondjuk egy-egy hobbitéma mélyebb megértését szolgáló speciális kiadványok, köztük akár az antikváriumi böngészések gyümölcseként fellelt régebbi történelmi, művészeti vagy földrajzi művek. Persze, helyszűke ide, helyszűke oda, az ember nem tudja kivonni magát a joggal divatos, pompás (és persze drága) képes albumok varázsa alól, de közülük mégis azok a legkedvesebbek, melyek nem a távoli egzotikus vidékek vagy a mennyei szépséget sugárzó, ötezer méternél magasabb hegycsúcsok legtöbbünk által soha el nem érhető világába kalauzolnak, hanem azok, melyeket az ember vakációja alatt vagy egy jól sikerült turistaút során emlékként vásárolt. E könyvek törölgetése tovább is tart, mert azok minden alkalommal valahol felnyílnak, s máris előtódulnak az egykori szép napok élményei. Persze, takarítás közben más könyvek is felnyílnak, hol egy képeslap, hol egy újságcikk-kivágat esik ki belőlük, máskor meg az egykor őrjegyként behelyezett papírcsíkok jelzik azokat az oldalakat, melyek annak idején a stílus, a mondanivaló, a gondolati tömörség vagy épp az aktualitás miatt külön figyelmet érdemeltek. A takarítás most is néhány percre félbeszakad, s kíváncsian böngészni kezdek a sorok között, hogy annak idején mit is tartottam fontosnak külön kiemelni, de, bevallom, gyakran mosolygok egykori önmagamon. Ugyanakkor külön öröm, ha valami rég elfeledett írásra, gondolatsorra bukkanok, fogom is a könyvet, s megpróbálok számára valami méltó helyet találni. Aztán a "helyhiány" miatt a többiek mögé bújtatott könyvekhez érek. Szinte biztos, hogy már sohasem használom őket, mégsem szeretnék megválni tőlük. Ilyenek például a gimnáziumi matematikakönyveim: köztük az emlékezetes "Laricsev", a feladatgyűjtemény. Sok ilyen "papírköteg" értékét már "csak" a hozzá fűződő emlék adja.

Így jutok el a legutolsó könyvig, hogy aztán a jól végzett munka megelégedettségével tekintsek végig az immár katonás rendben felsorakozó könyveimen. Ezek a könyvek már azzal is hatnak gazdájukra, hogy évről évre kikövetelik a leporolást, hiszen puszta létükkel is minduntalan visszatekintésre, összegzésre, számvetésre ösztönöznek, talán még lelkiismeret-vizsgálatra is, ami így, a nagy várakozás idején, különösen aktuális.

Szende Ákos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu