Terra Mariana - Szűz Mária földje

A lett és az észt keresztény közösség története

A Baltikum középső és északi részén élő lett és észt keresztény közösség története a kezdetektől több száz éven át összetartozott. A XII. században indultak meg az első misszionáriusok a területen élő népcsoportok keresztény hitre térítésének céljából. Először kelet felől, bizánci szerzetesek érkeztek és hirdették az evangélium örömhírét, egy-két templomot is építettek, de az animista hitű pogányok körében nem értek el jelentős változásokat. A XII. század közepén a mai Riga környékén megtelepülő brémai kereskedőkkel együtt érkezett Augustus Chorher Meinhard ágostonrendi szerzetes, aki szerevezetten megkezdte a missziós munkát.

Kétszáz év leforgása alatt egész Livónia területén (a mai Észtország és Lettország területe, nevét a területen élő finnugor lívekről kapta) elterjedt a latin rítusú kereszténység. Meinhard lett a Rigától harminc kilométerre létrehozott ikškilei egyházmegye első püspöke, akit az egyházi hagyomány Lettország és Észtország apostolának nevez. Tisztelete halálát követően (1196) hamar megnyilvánult: kezdetektől szentként tisztelték, amit a II. János Pál pápa által, az 1993-as lettországi apostoli látogatása alkalmával történt kanonizáció tett teljessé.

Az őt követő, sorrendben harmadik püspök Albert von Buxhöven (1199-1229), a püspöki székhelyet, 1201-ben az általa alapított Riga városába tette át. Ő volt az, aki a keresztes háborúkban megfáradt, de új célok iránt lelkesedő Német Lovagrend segítségével folytatta a kereszténység terjesztését Livónia területén.

Albert püspök III. Ince pápa engedélyével (1215) minden kereszténnyé vált livóniai területet Szűz Mária földjének (Terra Mariana) titulált, és ezáltal az Istenanya oltalma alá helyezte az itt élő népeket. A folyamat részeként elkezdődött a rigai Szűz Mária-dóm építése (1215; ma evangélikus templom, a Baltikum legnagyobb egyházi épülete), melyben Szent Meinhard, és Albert püspök földi maradványai is nyugszanak. A Szűz Máriához kapcsolódó hagyomány mind a mai napig él, ennek szemléletes példája, hogy a protestáns Észtország legmagasabb, az államfő által külföldi állampolgároknak adható állami kitüntetés elnevezése: Mária Földjének Keresztje Rend (MaarjamaaRistiTeenetemärk).

A kereszténnyé válási folyamat körülbelül a XV. század elején fejeződött be, amikor is a főleg vidéken élő, hagyományaikhoz hű lettek és észtek teljesen befogadták az evangélium örömhírét. A XVI. század elején a reformáció a német nemesség és északi (dán, svéd, és finn) hatásra hamar elterjedt, és egész Livónia területén dominánssá vált.

A katolikus megújhodás elindítása, a katolikus közösség újjászületése Báthory Istvánnak és a jezsuitáknak köszönhető. Az 1576-ban lengyel királlyá és litván fejdelemmé koronázott Báthory (nem utolsó sorban Erdély fejedelme) kiűzte a Baltikum területére betört Rettegett Iván cár csapatait, és a területeket a lengyel-litván területekhez kapcsolta (ez volt az úgynevezett livóniai háború). A lettországi Riga és észtországi Tartu városában letelepítette a jezsuitákat, akik - a Szent Szűz oltalmába helyezve missziós tevékenységüket - pasztorációs munkájuk gyümölcseként hamarosan megalapították akadémiáikat (melyek a későbbi egyetemek, így a tartui Academia Gustaviana alapjául szolgáltak). Ezeknek az iskoláknak a padsoraiban a nemesek mellett az alacsonyabb sorból származó, tehetséges észt, lett növendékek is helyet kaptak. A jezsuiták által szerkesztett, majd nyomtatásban megjelent népnyelvű katekizmus az észtek és a lettek első nyelvemlékeinek számítanak. Tevékenységükkel nagyban hozzájárultak nemcsak a katolikus hit újjászületéséhez, hanem a reményvesztettség napjait élő lett és észt nemzeti közösség megmaradásához.

A Báthory halála után, a svéd betörést követően (1621 - Tallinntól Rigáig elfoglalták a területeket), a folyamat megtorpant. A Lengyelország-Litvánia területéhez tartozó dél-lettországi rész továbbra is katolikus maradt. Ez a történelmi határvonal jelképezi ma is a vallási határvonalat: Lettország déli, Rigáig tartó része túlnyomó többségben katolikus, Riga és tőle északra lévő (Észak-Lettország, Észtország) területén túlnyomó többségben protestáns keresztények élnek.

A történelem viharaiban a lett keresztény közösség megmaradásának és megerősödésének egyik különleges ajándékát maga a Szent Szűz adta. A hagyományosan katolikus dél-lettországi vidéken, Aglona településen, a XVII. század végén a litvániai Vilniusból érkező dominikánus szerzetesek telepedtek le. A szegény sorsú, földművelésből élő környékbéli lettek számára kolostorukban plébániai iskolát nyitottak, 1700-ban pedig egy pompázatos barokk stílusú templomot emeltettek. A szentélyt a Vilnius környéki trakai Szent Szűz képének másolatával ékesítették. A reményvesztettség cári idejében a templom és a kegykép jelentette a mentsvárat a környék keresztényei számára. A helyszín a számos imameghallgatást és csodát követően az egész Baltikumban az egyik legnépszerűbb, és a lett keresztények legfőbb Mária-kegyhelyévé vált. A templomot 1920-ban bazilika rangra emelték. Az aglonai Szent Szüzet évente több százezer zarándok keresi fel. Apostoli látogatása alkalmával megfordult itt II. János Pál pápa is. A templom kriptájában nyugszik Boleslav Sloskans (1893-1981) szent életű és nagy tiszteletnek örvendő lett püspök, akinek boldoggá avatási eljárása folyamatban van.

A Szent Szűz közbenjárása végigkíséri a Mária földjén élő keresztény közösségek életét, aminek egyik bizonysága a helyszínen, II. János Pál pápa által 1993. szeptember 9-én bemutatott szentmisére összesereglett több százezres zarándoksereg, akikhez így szólt a Szentatya: A más nemzetiségű és más keresztény közösségekhez tartózó testvérek, evangélikusok és ortodoxok aglonai jelenléte - akik a közös imánk eme jelentős eseményének részesei kívánnak lenni - fontos az egész lettországi keresztény közösség számára.

A sztálini terror, az egyház felszámolását célzó több mint negyven évig tartó szovjet politika, a keresztény közösségek súlyos próbatétele volt. A föld alá kényszerültek, de állhatatosságuk révén túlélték a veszedelem éveit, napjainkban pedig az újjászületés erejével és élő hittel néznek szembe a kor kihívásaival. Lettországban 430 000 katolikus él (az összlakosság: 2 400 000), egy érsekség és három püspökség működik; Észtországban 4000 katolikus él (az összlakosság: 1 330 000), hét egyházközség működik. II. János Pál pápa 1993. szeptember 10-én a maroknyi észt katolikus közösséggel találkozva a tallini katolikus templomban így fogalmazta meg hivatásukat: Szeretteim, ma ti olyanok vagytok, mint egy kicsiny láng. Ha hisztek és bíztok Isten kegyelmében, holnap olyanok lesztek, mint egy nagy tűz, képesek lesztek elterjeszteni Isten örömhírének fényét és barátságotok melegét embertársaitoknak.

Kuzmányi István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu