"Hogy reményt öntsek a lelkekbe..."

Harmincöt éve hagyta el az országot Mindszenty bíboros

A idei engesztelő imaév számos évfordulója közül kettő szorosan összekapcsolódik. Az 1956-os szabadságharc félszáz éves jubileuma egybeesik Isten szolgája Mindszenty József élete egyik legnagyobb keresztjének harmincötödik évfordulójával: Magyarország kényszerű elhagyásával 1971. szeptember 28-án és a bécsi Pázmáneumba való október 23-ai beköltözésével.

A távozást előkészítő tárgyalások során mindenki tisztában volt azzal, hogy a bíboros érzelmi okból, valamint a hűséges papok és hívek miatt nem akarta elhagyni hazáját. Annak a lehetősége is fölmerült, hogy kisétál a Szabadság térre, és a kommunista hatóságok kezére adja magát, de erről a tervéről sikerült őt lebeszélni. A kérdést végül az döntötte el, hogy amikor a bíboros az amerikai elnöknek címzett levelében nyíltan rákérdezett, hogy maradhat-e továbbra is a követségen, rövid és gyors választ kapott: "Nyugodjék bele a sorsába!"

A hercegprímás burkolt száműzésének feltételeit a hazai egyházüldöző kommunista kormány próbálta meghatározni, anélkül, hogy engedményekre kényszerült volna cserébe azért, hogy megszabadul a számára veszélyes jelentőségű prímás közelségétől. A bíboros, ha befolyásolhatta volna a tárgyalás menetét, a következő feltételeket támasztotta volna: a szabadságukban korlátozott főpapok helyzetének rendezése; az üres főpásztori helyek betöltése - nem az állam, hanem a Szentszék jelöltjeivel; a politikai foglyok szabadon engedése; az abortuszliberalizáció megszüntetése; a Regnum Marianum-templom helyreállítása és a népbutító pártceremóniák mellőzése.

A vatikáni küldöttség ilyen eredményeket nem tudott elérni: csak a püspökkinevezések terén hozott - ott is csak részleges - sikert a tárgyalás. A kormány követeléseit - Mindszenty bíboros "féken tartását" és két éven belüli nyugdíjazását - viszont kényszerűen elfogadták. Ezekről a bíborost nem merték tájékoztatni, félve, hogy ha megtudná, akkor nem teljesítené a pápa kérését, és nem menne Rómába. Ezért teljes szabadságot ígértek neki a "szabad világban". Ilyen biztosíték mellett a bíboros beleegyezett az amerikai követség elhagyásába: hogy megmutassa engedelmességét, ne terhelje tovább vendéglátóját, és hogy érintkezhessen végre a számkivetett magyarokkal. "Kész vagyok elhagyni hazámat, hogy száműzetésben folytassam az engesztelést egyházamért és népemért" - írta VI. Pál pápának.

1971-ben a római Sixtus-kápolnában VI. Pál így mutatta be a világegyház püspökeinek a hitvalló magyar főpapot: "Példaképe ő a hitben gyökerező, megingathatatlan erősségnek és az egyház iránti önzetlen odaadásnak, amit előbb fáradhatatlan munkásságával és őrködő szeretetével, majd imáival és hosszú szenvedéseivel mutatott meg." Október 23-án Mindszenty József elérkezettnek látta az időt, hogy Rómából átköltözzék véglegesnek szánt lakhelyére, az esztergomi érseki tulajdonban lévő bécsi Pázmáneumba. Érdekes véletlen, hogy az Egyesült Államok ausztriai nagykövetsége éppen ennek a patinás épületnek a szomszédságában működik. A bíboros munkatársakat gyűjtött maga köré, és hogy teljes képet nyerjen a számkivetett magyarság életkörülményeiről, összegyűjtette a szétszóródott közösségek kulturális és egyházi viszonyairól szóló híreket.

Életszentségének kiteljesedését a Szentatya mellett sokan mások is észrevették. Nyisztor Zoltán így méltatta őt: "A közel nyolcvan évet csak a nyakán mutatja néhány mélyebb ránc, de különben egy szinte fiatalos arc, a múlt kemény, elszánt, szigorú vonásai helyén valami állandó mosolyba szaladó jóságos megenyhülés, megbékélés. A harc és szenvedély nyomait felváltotta a lelki megnyugvás, egy imában és engesztelésben töltött negyedszázad glóriája. Már nem rettenthetetlen harcos, hanem az Isten emberének szelleme ömlik el rajta."

A legbensőségesebb jellemzést Georg Stadtmüller vetette papírra a bíborossal való találkozását követően: "Érdekesek sötétbarna szemei: olyan csillogó ragyogás van bennük, amilyent még soha senkinél sem láttam: élesen és nyugodtan néznek, ismernek minden negatívumot, de mégis bizakodóak - olyan ember szemei, aki szörnyűségeket élt át, és bepillantott az emberi lét szakadékaiba, akit megjelölt a szenvedéssel átélt tudás. Ezek a csillogó és mégis oly nyugodt szemek egyszerre nagyok és ragyogóak, mint egy csodálkozó gyermek szemei. Messze a távolba néznek, az örökkévalóság végtelen távlataiba. Olyan férfi, aki teljesen összhangban van önmagával. Teljesen Istenből él. Aki csak azt mondaná róla, hogy ťnagy és erőteljes egyéniségŤ, az elmenne a bensőség eme titka mellett."

Ahogy 1945 és 1948 között, úgy 1971 után is bő három év adatott neki aktív főpásztori működésére. Ezalatt közel százezer kilométert utazott, hogy meglátogassa és megerősítse szeretett magyarjait. Rácáfolt minden vele szemben támasztott előítéletre: nem bújt el egy kolostorban, de nem is hivalkodott átélt szenvedéseivel, nem kereste a rivaldafényt. A kommunista mesterkedések ellenére végül mégis szabadon, korlátozások nélkül tevékenykedhetett. Egyszer megkérdezték tőle: miért olyan biztos abban, hogy a kommunizmus meg fog bukni. Így válaszolt: "Erőt és bizonyosságot csak abból merítek, hogy a kommunista rendszer embertelen, és ennek következtében természetellenes. Előbb-utóbb meg kell tehát buknia."

Utolsó körlevelében így írt: "Amióta 1971. szeptember 28-án el kellett hagynom nekem is hazámat, azóta kisebb-nagyobb megszakítással járom a világot, és keresem az egész földgolyón szétszóródott magyarokat. Mi a célja ezeknek a látogatásoknak? Az, hogy a számkivetés immáron 30. esztendejében hitet és reményt öntsek a lelkekbe, ha már csüggetegek. Találjunk egymásra a szétszórtságban, és fogjunk öszsze, mert nemcsak ťőreiŤ, de testvérei is vagyunk egymásnak. Fontos, hogy tudjunk egymásról. Ez csak a kezdet, a felrázás, a magyar lélekébresztés! A többi azután jön. Fajtánk bátor, találékony és életrevaló. Miért nem tud az lenni a magyarság vonalán is?"

Lelkipásztori munkájának az emigrációban gondviselésszerű volt az időzítése. Felrázta a tespedtségben és pártviszályokban elmerülő számkivetett magyarságot. Személyének varázsa és hiteles tanításának ereje elmélyítette a magyar családok keresztény elkötelezettségét. Minden megpróbáltatás ellenére is szilárd egyházhűsége, a pápának való engedelmessége pedig a világegyház számára jelentett erős fogódzót a zsinat utáni széthúzás időszakában. Jellemző eset, hogy amikor a bíboros egy emigrációs magyar katolikus újságban a Vatikán - általa sem helyeselt - új keleti politikájának a bírálatát olvasta, akkor csak annyit fűzött a látottakhoz: elszomorító, hogy egy katolikus magyar lap a Vatikán ellen nyilatkozik.

1971. szeptember 28-án, amikor Mindszenty bíboros az amerikai követség épületéből kilépett a budapesti Szabadság térre, megáldotta hazáját. Ugyanezt tette, miután átlépett az országhatáron. Emigrációs működése áldás lett a világon szétszóródott magyar közösségek számára, ahogyan tisztelete, engesztelő imamozgalma és égi közbenjárása ma is áldás minden magyar számára. Személyét az orosz emigránsok így méltatták: "Alig akadt korunkban művelt ember, aki ne ismerné Mindszenty bíboros nevét. Ez a férfi szimbólum, ez a férfi legenda, ez a férfi történelem egy személyben. A mi szemünkben Mindszenty bíboros a magyar nép kiválasztottja."

-K.G.-

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu