Walkürök alkonya

Elhunyt Astrid Varnay

Elmentek a walkürök, elmentek a nagy Brünnhildék: Martha Mödl 2001-ben, majd Birgit Nilsson 2005 decemberében, most pedig, nyolcvannyolc évesen Astrid Varnay távozott csöndesen. "Mínuszos hír" a hazai médiában, vagy még az sem... Pedig halálával egy korszak zárult le, egy fogalom vesztette érvényét örökre, mert nagy előadók vannak, de a Wagner-heroinák Varnayval tűntek el.

A lexikonok - csak halványan utalva magyar gyökereire - általában svéd (vagy amerikai) művészként említik, pedig Astrid Varnay elsősorban a "miénk". Szülei nyelvén néhány szót tudott, s "hazájában" is csak két ízben járt, 1967-ben és a következő évben, amikor Izoldát és a Lohengrin Ortudját énekelte... Mégis. A Várnay család országokon, kontinenseken átívelő története Budapesten kezdődött. 1911. december 7-én a Massenet-epigonnak tartott Jean Nougués Quo vadis? című operájával avatták fel Közép-Európa legnagyobb dalszínházát, a Népoperát (a mai Erkel Színházat). A nyitóelőadás próbáin ismerte meg egymást a Nerót alakító Várnay Sándor és az Eunicét éneklő Jávor Mária... Házasságkötésüket követően együtt turnéztak, járták a világot, majd 1918-ban, Stockholmban megszületett a lányuk. A gyermek - annak rendje és módja szerint - a keresztségben magyar nevet is kapott, jóllehet az Ibolyka időközben a feledés jótékony homályába merült. S ez nem baj, mert aki csak egyszer is pillantást vetett Varnay portréjára, látta valamelyik operafilmjét, vagy felvételről hallotta sötét tónusú, kissé merev, de "gazdag és nehéz" hangját, elmosolyodik a néven, hiszen minden volt, csak "ibolyka" nem. Karakteres vonású, szigorú arca, izgalmas egyénisége, remek állóképessége, hatalmas hangja egyaránt arra rendelte, hogy szerepkörét a két Richard, Wagner és Strauss zenedrámáinak tragikus nőalakjai közt találja meg. Nemzetközi pályafutása 1941-ben egy bravúros beugrással a New York-i Metropolitanben kezdődött, s több mint fél évszázadig tartott. Kezdetben olasz szerepekben is fellépett, de önkifejezésének igazi terepe a német repertoár maradt. Amikor a hatvanas évek végén hangjának felsőbb regisztere beszűkült, karakterfigurák bőrébe bújt: rideg, ellentmondást nem tűrő Sekrestyésasszony a Jenufában, félelmetes grófné a Pikk dámában...

Színészi tehetségének örök bizonysága Götz Friedrich két operafilmje: a Salome és az Elektra. Az idősödő művésznő nem vonakodott elvállalni a zeneirodalom legvisszataszítóbb nőalakjainak tolmácsolását. Az egykori amazon, a büszke walkür mert szörnyeteggé válni. Varnay Herodiása és Klytaimnestrája felkavaró, "kiheverhetetlen" hangi-képi "élmény" a mindenkori néző számára. A "civil életben" közvetlen, derűs, jó humorú művész az utókor számára titokzatos, megfejthetetlen és megközelíthetetlen, "mitikus" hősnő marad. De egy legenda esetében ez így is van rendjén...

Pallós

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu