Négyszáz újszülött élete már nem számít?

A miértre nincsen válasz...

Állítólag zajlik az úgymond mélyreható, átfogó egészségügyi nagyrendszer átalakítása. Reformnak hívják. Koncepció nincs, szakmai program nem készült. Társadalmi "álvita" - az elterelő hadművelet részeként - azonban folyik. Hetente megjelenő "ötletbelövellések" kapcsán életbe léptetett puccsszerű intézkedések borzolják a kedélyeket. Vizitdíj, kórházi napi hozzájárulás, várólisták, mentés és betegszállítás szétválasztása, kórházbezárások, privatizáció, gyógyszerek kivitele a patikákból a benzinkutakhoz és a szupermarketek polcaira, no és pénzelvonás, pénzelvonás, pénzelvonás. Mindez persze a mi érdekünkben, a magyar ember javát szolgálandó. És most itt van az új "gyöngyszem".

A minap kelt kormányhatározat előírja a Magyar Koraszülött Mentő Közalapítvány jogutód nélküli megszüntetését, feladatainak és eszközeinek az Országos Mentőszolgálat részére történő átadását. Számomra ez a döntés különösen fájdalmas, hiszen a polgári kormány tagjaként 2002 tavaszán magam szignáltam azt a szabályozást, melynek kapcsán az egész ország területére kiterjedően - egy budapesti és nyolc vidéki regionális centrumban, egyetemi klinikák és megyei kórházak intenzív osztályainak közreműködésével - elindult az európai színtű koraszülöttmentés Magyarországon. A nagy szakértelmet és állandó készenlétet igénylő szeretetszolgálatot az újszülött sürgősségi centrumokban dolgozó neonatológus szakorvosok és intenzív szakasszisztenseik végzik. A regionális központok speciális, a legkorszerűbb technikával, inkubátorokkal felszerelt koraszülöttmentő gépkocsikkal rendelkeznek. Klinikákon, országos intézetekben, nagy megyei kórházakban dolgozó gyermekgyógyász professzorok, adjunktusok, speciálisan képzett szakemberek szállnak be a nap 24 órájában, azaz éjjel-nappal a mentőautókba, és a szülés helyszínén azonnal megkezdik az életmentést, majd ugyanők folytatják az egy-két kilós kisbabák kezelését intenzív osztályaikon. Nincs fennakadás, nem marad ki, mondjuk, az oxigénterápia egy percre sem, az életmentő munka zárt folyamatban történik.

Az eddigi négyéves működés során a koraszülöttmentés évenként átlagosan több mint hétezer születési esetben avatkozott be, ami az éves élveszületési számnak közel 9 százaléka. Egy közelmúltban történt alapos kiértékelés szerint a Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium részben a közalapítvány által koordinált rendszer szakmai hatékonyságának tulajdonítja, hogy 2002 és 2006 között a csecsemőhalandóság Magyarországon 7,2 ezrelékről 6,25 ezrelékre (!) csökkent. Ez azt bizonyítja, hogy a koraszülött és beteg újszülöttmentés pozitív népesedéspolitikai tényezővé vált. Azt hiszem, nem kell magyarázni, hogy egy létszámában folyamatosan fogyatkozó, korösszetételében elöregedő társadalomban ennek milyen jelentősége van.

Tudnunk kell azt is, hogy amennyiben ezek a kis születési súllyal a világra jött babák nem kapnak azonnal korszerű orvosi ellátást, akkor maghalnak, vagy gyengénlátók, vakok, szellemileg-testileg fogyatékosok lesznek. A koraszülöttmentés öt évvel ezelőtt kiépült rendszerének mostani felszámolásával évente mintegy 150-nel több halálesettel, és körülbelül 250 súlyosan sérült, nyomorék gyerekkel kell számolnunk. És persze az sem mellékes - ha már állandóan az egészségügy gazdasági-pénzügyi kérdéseit feszegetjük -, hogy mindez a szomorú következmény, vagyis a károsodott gyermekek ellátása évente 7,5 milliárd forintjába fog kerülni az adófizetőknek. Ezzel szemben áll az egyéni, társadalmi, és persze gazdaságilag is értelmezhető haszon, melyet számokban kifejezve évente 400 újszülött 5-6 évtizednyi egészségben eltöltött élete jelent.

A koraszülöttmentés Országos Mentőszolgálatnak történő átadása nem átgondolt, mert nem rendelkeznek azzal a rendeletben előírt szakképzettségű személyzettel, amelynek részvétele a mentés e speciális területéhez feltétlenül szükséges. 2002-ben az Országos Mentőszolgálat egyébként kiváló vezetőivel, szakorvosaival közösen éppen ezért döntöttünk a Koraszülött Mentő Közalapítvány létrehozása mellett. Nem vitatható, sőt azóta bizonyítást nyert, hogy szakmai szempontból a leghatékonyabb megoldás, ha ugyanazok a neonatológus szakemberek végzik a mentést, akik a továbbiakban a perinatális intenzív centrumokban is ellátják a kis betegeket.

Felmerül a kérdés: miért, miért, miért? Nincs válasz. A koraszülöttmentés általunk bevezetett rendszere évente 300-400 millió forintba kerül. Mi ez a több ezer milliárdos állami költségvetési hiányokhoz képest? De feltehetem a kérdést úgy is: miből akar ez az ország gazdasági fellendülést, fenntartható gazdasági-társadalmi fejlődést, jólétet produkálni? Egy biztos, nincs prosperitás, nincs "dübörgő" gazdaság a testében-lelkében ép, szellemében kiművelt emberfők nélkül.

Mikola István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu