Ruttkai Éva mosolya

Éva Ruttkai

összes titkai

bőrbe kötve

mindörökre

(Weöres Sándor)

Királynő volt. Hófehér ruhában, aranypántos, magas sarkú szandálban, vállán lazán libbenő könnyű selyemsállal belépett a vendégekkel zsúfolt, nyáresti balatoni kerthelyiségbe, lassan végiglépdelt az asztalok között, s kedvesen, szinte csak a szemével mosolyogva fogadta az ismeretlen rajongók halkan, udvariasan elmormogott köszönését - tudta, hogy királynő: uralkodott az emberek szívében.

Színésznő volt. Miközben elegáns könnyedséggel haladt az asztalok között, érezte, melyik pillanatban kell hátrafordulnia, s kérdő-csodálkozó mosollyal leleplezni azt az urat vagy hölgyet, aki a háta mögött már nem mosolygott rá. Mosolya ilyenkor szélesebb lett, szeme kikerekedett, édes-kaján cinkossággal nézett farkasszemet a hölggyel vagy az úrral, szeme azt súgta: Édesem, örülök, hogy te is tudod, én is tudom: ez csak játék, de vigyázz, mert én ezt jobban csinálom! Aztán helyet foglalt, még le sem ült, már rendetlenséget teremtett maga körül, földre esett a táska, válláról lecsúszott a sál, elgurult a hajtű. Rettenetesen éhes vagyok! - mondta az asztala mellett egy pillanat alatt a földből kinőtt pincérnek, és boldogan merült el az étlap tanulmányozásában.

Anya volt. Végigböngészte a ruhaüzlet egész választékát - a boltvezető ott udvariaskodott a két eladó mögött -, fél óra múltán végül kiválasztott egy kétrészes, könnyű, nyári nadrágkosztümöt. Ezt kérem! Az eladók tanácstalanul bámultak főnökasszonyukra, aki kicsit köszörülte a torkát, azután mert csak megszólalni: A művésznőnek ez a piros... és ez nem is a művésznő mérete... alighanem kicsi lesz... Ruttkai Éva megölelte mosolyával a körülötte sorakozó hölgyeket. Alighanem. Sőt, biztos. A lányom színe a piros, ez az ő mérete. Neki lesz a születésnapja, nem nekem. És hóna alá csapva a piros portékát, diadalmasan kivonult az üzletből.

Gyerek volt. Este tízkor, előadás után, a színházból hazafelé menet "fölugrott" édesanyjához, leült a parányi konyhában, és jóízűen, kis lábaskából falatozta kedvenc ételét, a paprikás krumplit. Közben hallgatta anyja történeteit a házbeliek viselt dolgairól, Péter atya gyönyörű vasárnapi prédikációjáról, a fűszeres okvetetlenkedő ostobaságáról.

Nő volt. Ceruzával írott sorok egy megsárgult, foszladozó szélű papírlapon. Üzenet Latinovits Zoltánnak 1971-ben. "Pikikém! Elmentem sétálni. Gyönyörű idő van. Kár, hogy nem mentem Veled Visegrádra. Most kettő múlt, háromra itthon vagyok, remélem, addigra Te is megjössz. Ki van takarítva, hús megfőzve, hozok sört. Csau, drágám! Szeretlek. Tegnap este szép voltam? Tetszettem? Évád"

A papírlap másik oldalán Piki, azaz Latinovits Zoltán tömör válasza: "Elmentem Szendrőért. Szép voltál. Tetszettél. Értettél. Jövünk. 14.15. P." - Összetartoztak.

Művész volt. Mrozek világhírű darabját, a Tangót próbálták 1984 őszén a Pesti Színházban. Több tonna tehetség a színpadon: Páger Antal, Gobbi Hilda, Darvas Iván, Ruttkai Éva... Mellettük két, már rangot szerzett ifjú színész: Szilágyi Tibor és Gálffi László. És ráadásnak egy főiskolás csitri: Eszenyi Enikő. Lassan formálódik az előadás, az apró részletek nem akarnak összeolajozott egységgé gömbölyödni. A rendező a főiskolással próbál, órákig neki magyaráz, a nagy öregek a társalgóban üldögélnek, morgolódnak, fecsegnek. Próba után Ruttkai Éva és Gobbi Hilda nap mint nap az Anna presszóban egy pohárka konyak mellett "rendezi" az előadást: ha... és akkor te... de akkor én... hát ott majd az Iván!... és én a Ténivel?...

A színház kicsi: két öltöző a négy férfinek, a két női öltözőben Ruttkai Éva és Gobbi Hilda. A csitri főiskolás kucorogjon a fodrászoknál.

Ruttkai Éva átöleli Eszenyi Enikőt. Gyere, öltözz nálam, legalább majd mindent jól megdumálunk...

És megszületik az előadás.

Ruttkai Éva ember volt. Mindenki boldogabb lett a mosolyától.

Húsz éve halott.

A színésznő hagyatéka: nagyon sokunkban él még a mosolya.

Verona napsütötte ege alól mosolyog ránk Júlia, Moszkvából integet felénk Natasa, Lüszisztraté ravasz bölcsességgel figyelmeztet: legyünk okosak és békeszeretők...

"Tudd viselni a keresztedet, és higgy! Én hiszek, és ha a hivatásomra gondolok, már nem félek az élettől" - néz szembe az élet megpróbáltatásaival Nyina, Csehov hősnője.

Sok-sok évvel ezelőtt e szavakat Ruttkai Éva, szemében bujkáló mosollyal mondta el a színpadon. Nem félt az élettől.

Amíg élt, színésznő volt, mosolygott: egy országot tanított meg mosolyogni és hinni.

Ha elfelejtjük a mosolyát, mi leszünk szegényebbek.

Szigethy Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu