Liturgia

Még egy szó az ereklyékről

Tavasszal a liturgikus eszközökről szóló sorozatban szóltunk már az ereklyetartókról. Ezen a vasárnapon Pest ősi plébániatemploma két új ereklyével gyarapszik szeptember 24-én, a 18 órai szentmise keretében. A 2002-ben az új oltárba helyezett, Velencéből érkezett Szent Gellért-ereklye mellé a reneszánsz pasztofóriumba Szent László és Szent Erzsébet csontereklyéjét helyezi el Erdő Péter bíboros - melyekből az első a Szent György Lovagrend tulajdona, a második pedig az ő közvetítésükkel érkezett Németországból.

Miért örülünk az ereklyéknek, miért tiszteljük őket? Nem csak azért, mert a tridenti zsinat a XVI. században kimondta, hogy az egyházban az ereklyéket tisztelet illeti, azokat pedig elítélte, akik elvetették és rossznak tartották a tiszteletüket. A templomi ereklyetartók ma már talán nem annyira vonzzák magukhoz a figyelmünket, ugyanakkor minden család őriz "ereklyéket". Ezek a család féltve őrzött emlékei: a szülők, a nagy- vagy dédszülők kitüntetése, régi családi fényképek, esküvői ékszer, porceláncsésze vagy a nagypapa karosszéke is lehetnek. Valami, amit ők használtak, rájuk emlékeztet, vagy amihez valami hősi vagy legalábbis jellegzetes tettük fűződik.

A különféle vallások ereklyetisztelete ennél annyival több, hogy az "Isten embere" erejét, a világ fölött állóval történt találkozás hatalmát is őrzi. A keresztények a kezdetektől tisztelték a vértanúkat és temetkezési helyüket. Nem holttestüket, mert a halottkultusz látszatától is húzódoztak. Amikor azonban a katakombák látogatása nehézségekbe ütközött, házaknál kezdték őrizni a szent egy-egy testrészét, ruháját, vagy mondjuk a vérét felfogó kendőt. Végül a barbár betörések elől minden szent maradványát a Város templomaiba vitték, és ott tisztelték. A középkorban számos szabály született az ereklyék védelmére.

Ma nem kell attól tartanunk, hogy kortársaink amulettként hordanák a szent ereklyéket, hogy azzal temetkeznének a biztos feltámadás reményében, vagy pedig haszon reményében hamisítanák őket. Inkább kell félnünk attól, hogy a helytelen tisztelettől tartva hagyjuk feledésbe merülni ereklyéinket.

Az ereklyék tisztelete azt jelenti, hogy hiszünk a mennyei egyház valós jelenlétében: hogy most is velünk vannak az oltár körül a megdicsőült szentek, mint ahogy a mise kánonjában vagy a mindenszentek litániájában meg is szólítjuk őket. Tiszteljük egyúttal a testet is, hiszen a szent teste volt az Istennel való találkozás helye, testében vitte végbe az istenes tetteket (például az említett Szent Erzsébet irgalmasságát).

A most elhelyezett két új ereklye a történelmi belvárosi főplébániát a hazáért való imádság helyszíneként erősíti meg, magyar szentjeinkkel együtt borulunk le az Úr előtt.

Füzes Ádám

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu