Egyedül maradt a világegyetemben...

Bertók Lajos színművész emlékére

Miskin herceg, Amper-Raszkolnyikov, Ádám, Popriscsin, Hamlet. S ez csak néhány szerep, néhány "Lali-arc".

Az 1966-ban Debrecenben született, Jászai Mari-díjjal is kitüntetett művész nagy színész volt, bár sajnos országosan nem vált ismertté. Az élet furcsa játéka, hogy az utóbbi időben kezdte "felfedezni" a szélesebb közönség. Bizonyára az is közrejátszott ebben, hogy néhány éve a Budapesti Kamaraszínházhoz szerződött, s egyre több filmszerepet is kapott. "Felfedezni" őt, írtam az imént, akiről mi, debreceniek már nagyon régóta tudtuk, hogy üstökös volt, olyan, akiből egy évszázadban legfeljebb néhány születik. Mi, a fiatalabb generáció úgy tekintettünk rá, mint egykor szüleink Latinovitsra. Úgy játszott, hogy számára is, a nézők számára is valósággal "fájt". Játszott: halálos-komoly játékot. Lelkialkata, különleges érzékenysége szinte predesztinálta a legmélyebb szerepekre. Bár kisfiús mosolya és néhány interjúja elárulta, vágyott volna könnyedebb darabokba is - az utóbbi időben ez a lehetőség is megadatott számára. Neve mégis a tragikus hősökkel fonódott össze.

Most már örökre. A debreceniek közül ki ne emlékeznék arra a bizonyos Miskin hercegre? Arra a záró képre, amelyben "félkegyelműként" úgy állt a színpadon, mint aki egyedül maradt a világegyetemben, s mint akire az egész világegyetem örökre ránehezedett. Mi pedig a nézőtéren hosszú percekig nem tudtuk, hol vagyunk, mit kell tennünk - tapsolni is elfelejtettünk. S majd csak sokára, lélekbe maró percnyi csendek után indult meg a taps. Ma is hallom.

Május elsején töltötted be negyvenedik életévedet. A színészkollégák, barátok szerint a sok önmarcangoló év után végre "jól voltál". A múlt héten úszni indultál, de a szíved nem akart tovább dolgozni. Görcsbe rándult. Amire mindig hallgathattál, cserbenhagyott. A Duna zavaros, bölcs és nagy hullámai elnyelték törékeny alakod.

Bölcs hullámai? Csak szeretném, de most egyelőre nem tudom hinni, hogy pusztulásod bölcs halál volt. Teli bőrönddel távoztál, hátrahagytál egy félig leforgatott filmet, vágyakat, reményeket, különös tehetségedet. Ami maradt, emlék. Emlék a lélekben, emlék néhány celluloidkockán.

Isten veled, herceg.

Koncz Veronika

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu