"Ez is egy biztató jel..."

Az új ferences rendtartományról

Ahogyan arról már lapunkban is beszámoltunk, június 24-én ünnepélyesen egyesült a két magyarországi ferences rendtartomány. E változás fogadtatásáról és gyakorlati szempontjairól kérdeztük a sümegi rendházban élő Kovács Antal Kalliszt atyát, korábbi templomigazgatót.

- Magyarország területén mostanáig két ferences rendtartomány működött: az egyik Szűz Mária, a másik Kapisztrán Szent János nevét viselte. Ennek megfelelően beszélhettünk mariánus, illetve kapisztránus szerzetesekről. Én 1940-ben csatlakoztam a rendhez, hatvanhat esztendőt töltöttem a mariánus tartományban, tehát bátran kijelenthetem, hogy hozzám nőtt ez a család. Mégis belátom, hogy szükség volt az egyesülésre. Leginkább a mi provinciánk alacsony létszáma miatt: jelenleg huszonhárman vagyunk, a kapisztránusok pedig kilencvennégyen. Ám e huszonhárom mariánus közül néhányan már nem munkaképesek, vagy néhány éven belül azzá válnak. Az utánpótlás mértéke szerény, idén egyetlen novíciusunk sincs, jelöltünk is csak egy. A jövő így kilátástalan lenne számunkra. Viszont most, az egyesítésnek köszönhetően a volt mariánus területen lévő négy kolostor számára is hozzáférhetővé vált a fiatal, kapisztránus neveltetésű testvérek lelkipásztori munkája. Hatékonyan segíthetnek bennünket.

Melyik ez a négy kolostor?

- A zalaegerszegi, a szombathelyi, a sümegi és a pesti, a Ferenciek terén. A közeljövőben várható, hogy e négy rendházba volt kapisztránus testvérek érkeznek. Úgy látom, hogy elsősorban a zalaegerszegi közösségnek lenne szüksége új emberekre, de azután remélhetőleg Sümeg is sorra kerül. Hiszen jelenleg hárman lakunk a rendházban: ketten igen idősek vagyunk, néhány év múlva már nem leszünk képesek ellátni jelenlegi feladatainkat. Hogy a volt mariánus tartományban milyen nagy gond az elöregedés, azt jól mutatják a következő adatok: huszonhárom szerzetesünkből négyen nyugdíjasok, kilencen még hetven év fölöttiként is aktívak, és csak tízen vannak hetven évnél fiatalabbak. Nem mindannyian felszentelt papok, egy részük szolgáló testvér.

Az egyesülés elfogadását az is megkönnyíti számomra, hogy az új vezetőséget ismerem. Így a tartományfőnök, Magyar Gergely és helyettese, Tamás Gáspár esztergomi házfőnök felé is teljes bizalommal vagyok. És az is fontos, hogy az egyesített tartomány a Magyarok Nagyasszonyáról kapta a nevét, tehát továbbra is a Szűzanya pártfogása alatt vagyunk.

Gondolom, az egyesülés nem egy váratlan döntés eredménye...

- A két tartomány egyesülésének gondolata lényegében a rendszerváltozás óta érett. Ám a folyamat kezdetét az 1950-es szétszóratás jelentette. A két tartomány üldözött szerzetesei ugyanis szorosan együttműködtek egymással. Főként a kapisztránusokhoz került esztergomi, Temesvári Pelbártról elnevezett gimnáziumban, mivel mariánus tanáraink egy része vállalta az ottani tanítást. Hiszen jó néhány évbe került, hogy a kapisztránusok is kineveljék a maguk tanári gárdáját.

Idővel a ferences világi rend is nagyon jó keretnek bizonyult a közeledéshez: a két tartomány szerzetesei és a világi rend asszisztensei rendszeresen találkoztak egymással. Voltak olyan rendtársak, akik a másik tartomány területén kaptak lelkipásztori feladatot. Én például 1951-ben a Kecskeméthez közeli Orgoványba kerültem. Gyakran bejártam a kecskeméti rendházba, és ismerkedtem az ott élő kapisztránus atyákkal. Később, budapesti szolgálatom idején pedig a kapisztránusok Margit körúti és pasaréti rendházát látogattam. Akadtak rossz tapasztalataim is, ez azonban elkerülhetetlen, és az emberi hibákkal mindig is számolnunk kell.

Hallani-e tiltakozó hangokat is?

- Egyes, különösen idős rendtársaim erősen sajnálkoznak a mariánus provinciánk megszűnése miatt. Ez természetes dolog. Alig egy esztendeje beszélgettem egyik rendtársammal, Artúr atyával, aki azóta már az örök életbe távozott. Ő volt az utolsó, mariánusként meghalt mariánus szerzetes. Beszélgetésünk során említette, hogy milyen sok buzgó, szent életű szerzetes volt a tartományunkban. Akkor én is elkezdtem magamban egy kis leltárt készíteni, és összesen huszonöt olyan mariánus társamat számoltam össze, akikkel szerzetesként találkoztam, és akiket különösen tiszta életű, sőt életszentséget felmutató szerzeteseknek tartottam. Legtöbbjük teljesen ismeretlen a nyilvánosság számára.

Másnak látja-e a két volt tartomány lelkiségét?

- Én magam nem látok lényeges különbséget. Egyes rendtársaim szerint vannak eltérések, ám hogy ezek mennyire lényegesek, az már más kérdés. A legkézzelfoghatóbb talán az, hogy a korábbi mariánusok fő tevékenysége a tanítás volt, a kapisztránusoké pedig a lelkipásztori munka. Ám napjainkra e különbségtétel már értelmét veszítette. Ha a testvérek jobban megismerik egymást, akkor az esetleg meglévő különbözőségek is könynyen feloldódnak.

Az egyesülés kihat-e a személyes sorsára?

- Lelkipásztori életemben nem számítok különösebb változásra. Nem tartom valószínűnek, hogy másik rendházba kerülnék. Ezért nem tudom, vajon lesz-e alkalmam jobban megismerni a volt kapisztránus testvéreket. Persze mindig adódhatnak váratlan lehetőségek. Nemrégiben hosszabb időt töltött a sümegi rendházban néhány, szentelés előtt álló kapisztránus szerzetesnövendék, akikkel nagyon baráti kapcsolat alakult ki. Ez is egy biztató jel.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu