Hívom és küldöm a családokat

2006 augusztusában

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestvérek, kedves mindnyájan, akik a családi élet mellett álltok!

Augusztusban küldöm a családokat az idegenekhez, a különféle kisebbségekhez. Építve a magyar történelmi hagyományokra, az idegeneket befogadva, sorsközösséget vállalva szűkebb és tágabb környezetünkkel, identitásunkat megőrizve bízunk a magyar jövőben. Ahhoz, hogy békében, jólétben élhessünk együtt, elengedhetetlen, hogy ismerjük, értsük egymást, tudomásul vegyük a mentalitásból, hagyományokból eredő különbségeket, és kölcsönösen elfogadjuk egymást.

Az irgalmas szamaritánus történetében legtöbbször csak arra figyelünk, hogy egy bajba jutott emberen önzetlenül segít egy másik. Figyeljünk azonban arra is, hogy a két ember egymásnak idegen. Szokásaik, viselkedési szabályaik szerint "nem illett" egymással szóba elegyedniük. A pap és a levita azért is tartotta magát távol a szerencsétlenül járt embertől, mert az nem tartozott köreikhez, távol állt tőlük, idegen volt nekik. A szamaritánus pedig még sokkal idegenebb volt, talán a kirabolt sebesültnek is nehezére esett elfogadnia segítségét.

Régen ritkaság volt egy fekete bőrű vagy egy ferde szemű emberrel találkozni. Sokan nemigen lépték át szűkebb pátriájuk határát, oda meg ritkán tévedt idegen. Korunkban, felgyorsult, globalizálódó világunkban sokkal gyakrabban találkozunk idegenekkel, mint korábban, és ez megújult magatartást kíván tőlünk is. "Maga a globalizáció jelensége nyitottságot és a javak megosztását igényli, ha nem kizárások és kirekesztések forrása akar lenni, hanem inkább szolidáris részesítője a termelésben és a javak cseréjében. Mindenkinek együtt kell működnie a befogadás érett kultúrájának gyarapodásáért. Ez megköveteli, hogy ne engedjenek az indifferentizmusnak az egyetemes emberi értékekkel kapcsolatban, s hogy ne engedjék sérülni az egyes nemzetek saját kulturális örökségét." (EE 101)

Az idegenekkel való együttmunkálkodásra már Szent István is buzdít bennünket fiához írt intelmeiben: "...amiként különb-különb nyelvet és szokást, úgy különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő."

Mitől idegen az idegen? Egy-egy népcsoporton belül kialakulnak azok a közösen elfogadott normák, amelyek arra a csoportra jellemzőek, és ahogy viselkedve egymás társaságában jól érzik magukat. Ide tartoznak a szokások, az illemszabályok, a hagyományok, az érintkezési formák. Például nálunk az a szokás, hogy az ajtónál az idősebbeket, nőket a férfiak előreengedik. Amerikában úgy vélik, hogy az öreggel nem szabad éreztetni, hogy mi őt öregnek nézzük, a nőket nem illik gyengébbként, védendőként kezelni, ez megalázná őket. Ugyanakkor a férfinak az utcán nem a nő bal oldalán kell haladnia, hanem mindig a forgalomhoz közelebbi oldalon, megvédve őt ezzel a forgalomból eredő veszélyektől. Melyik a jó vagy helyes? Mivel nem erkölcsi kérdésről van szó, mindegyik magatartás lehet helyes. Ha egy-egy nemzet vagy népcsoport szokásait nem ismerjük, néha megmosolyogni való idegenek maradunk egymásnak. Aki sorozatosan - tudatosan vagy tudattalanul - vét a helyi szokások ellen, az kizárja magát az adott a közegből. Ezért int a régi bölcsesség: "Ha Rómába mész, tégy úgy, mint a rómaiak."

Az egészséges társadalomban mindenki magáénak érzi és vallja a maga hagyományait. A gyerekek otthonról, természetes dologként hozzák magukkal, megtanulnak alkalmazkodni hozzá, és hamar megtapasztalják, hogy nem korlátot jelentenek, hanem éppen ellenkezőleg, felszabadítanak, mert természetessé váltak. Ha idegenek laknak közöttünk, ez egyrészt segítsen bennünket elmélyülni saját értékeinkben, saját hagyományainkban, másrészt jelenlétük vagy hozzánk való közelségük indítson arra bennünket, hogy megismerjük szokásaikat, kultúrájukat. Így segíthetjük elő azt, hogy ők elfogadjanak minket, mi pedig őket. Tapasztalatunkká válik, hogy az "idegenek" értékei mennyire gyarapíthatják gazdagságunkat. A más kultúrákkal való találkozás nem eredményezheti a kultúrák összemosását, az önmagunktól való elidegenedést. Fontos szem előtt tartanunk Pál igazságát: "Irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz!" (Róm 12,9)

Hazánk sajátossága, hogy határai magyarlakta területekkel érintkeznek. Olykor megkísért bennünket az, hogy nemzetünk határon kívül rekedt tagjait, a partiumit, az erdélyit vagy a moldvai csángót, a felvidékit és délvidékit, a kárpátaljait idegennek tekintsük, (lásd a kettős állampolgárságról tartott népszavazást), és nagy fájdalmukra románnak vagy szlováknak nézzük. Annyi bizonyos, hogy az idők folyamán kialakultak bizonyos különbözőségek, nem feltétlenül az anyaországbéliek előnyére. A hozzánk érkező határon túliak fájdalommal élik meg individualizmusunkat, sőt egoizmusunkat, s hogy ebből fakadóan sokszor idegennek tekintjük őket. Miközben az idegenek és jövevények iránti nyitottságról gondolkodunk, tudatosítanunk kell azt a hibánkat - vagy bűnünket - hogy a saját nemzetünk tagjait is idegennek tudjuk tekinteni, tudunk feléjük kirekesztők lenni, megfeledkezve arról, hogy sokszor csak nagy áldozatok árán őrizhették meg nemzeti, felekezeti identitásukat.

Nem csak a határon kívül rekedt magyarság felé vagyunk néha érzéketlenek, idegenné válhat az elszegényedett, másként gondolkodó, más pártálláson lévő honfitársunk, sőt rokonunk is. A kistelepülések idegenje lehet a városban saját hibájából vagy azon kívül elszegényedett család, aki eladva városi lakását, olcsón vásárol házat, és a maradék pénzből próbál megélni. Vajon tudunk-e segíteni az ilyen kényszerből földinkké válóknak, hogy integrálódjanak? Egyházunk szándéka szerint feléjük is gyakoroljuk a befogadás kultúráját!

Beszéljétek meg családi körben vagy közösségeitekben:

Ha már házasok vagytok: Osszatok meg tapasztalatokat más nemzetek gyermekeivel való akár hazai, akár külföldi találkozásokról, miben gazdagítottak ezek titeket? Hogyan tudtatok családhoz tartozó idegeneket integrálni? Hogyan tudjátok segíteni a következő nemzedéket az idegenek felé való nyitottságra és a saját identitásuk iránti elkötelezettségre?

Ha még házasság előtt álltok: Milyen tapasztalataitok vannak a külföldön tanulás, kirándulás vagy munkavállalás kapcsán? Miért olyan fontos, hogy olykor találkozzunk külföldiekkel, hogy meglátogassuk országaikat? Egyre inkább többnemzetűvé válik Európa és benne hazánk. Egységesülő világunkban milyen értékeinkre kell különösen vigyázni?

Hívom és küldöm a családokat, hogy nemzeti-vallási identitásukat megőrizve legyenek nyitottak az idegenek felé.

Bíró László,

az MKPK családreferens püspöke,

a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu