Homíliavázlat

Szeretni vagy elviselni?

Az efezusi levélben Szent Pál azt kéri övéitől, hogy viseljék el egymást szeretettel, ami időnként bizony nem is olyan könnyű. Egy barátom esküvőjén hangzott el az idézett perikópa, aki kicsit meg is neheztelt az eskető papra: miért éppen ezt olvastatta fel. "Hogyhogy viseljem el azt, kit én annyira szeretek?" - Később bevallotta: jó pár év házasság után belátta, hogy igaza van Pálnak, mert akadtak olyan pillanatok, amikor nem tudott mást tenni, mint szeretettel elviselni a másikat.

A szeretet nem más, mint elfogadás - mondta egy másik kedves ismerősöm, huszonöt év házassággal a háta mögött -, amikor már nem akarom megváltoztatni a másikat. Jóvá még senkit nem sikerült szidni. Bármilyen nehéz is, a másik hibáiért is hálásnak kell lenni. Ahogy Ady írja: "Szeretem hibáit, jóságánál jobban, de nagyon szeretem." Hibáiban észreveszem Isten ajándékát, mely számomra smirgli, mely csiszol a szentté válás útján.

Elviselni a másikat, Isten szeretetével, úgy látni őt, ahogy az Úr látja. Mindig különválasztva az embert a cselekedetétől. Az embert magát sohasem ítélhetem el, legfeljebb azt, amit tesz. Elviselni a másikat azt jelenti, hogy irgalmas vagyok hozzá. Istenben nagyon nagy vágy van, hogy azzá váljak, amivé válhatok, amilyennek ő álmodta meg az életemet. A szeretet és az elfogadás előhozza az emberből azokat a rejtett kincseket, melyeket semmi más nem tud előhívni.

Szeretem megkérdezni az 50-60. házassági jubileumot ünneplőket: mi a titkuk, hogy hűségben, szeretetben tudtak együtt élni. Egy alkalommal megkérdeztük a jubiláló nagyapát: Sohasem jutott eszébe, hogy elváljon a feleségétől? - Az soha - válaszolta -, de hogy egyszer agyoncsapom, az többször is... Isten harmadikként kötelezi el magát a szentségi házasságban, és ő ad erőt, ő fáradozik értünk, hogy el tudjuk egymást viselni szeretettel.

Az evangéliumban megcsodálhatjuk azt a szerető figyelmességet, mely Jézusban van. Nem elégszik meg azzal, hogy elmondta tanítását; nem olyan, mint a rossz tanár, aki miután "leadta az anyagot", távozik. Jézus számára fontos az ember, észreveszi őt szükségében - és mellette áll megtörtségében is.

Ahhoz, hogy Jézus csodát tegyen, szükség volt a fiú öt szikkadt, száraz kenyerére. Neki el kellett engednie azt, ami addig az övé volt, át kellett nyújtania Jézusnak. Le tudott mondani a sajátjáról - másokért.

A szeretet akkor igazi, amikor fájdalommal jár - saját önző énem felé. A szeretet, ha nem növekszik, akkor fogy. Ha nem növekszem a szeretetben, akkor csökken bennem az Isten és a másik ember iránti szeretet. A szentmiséink akkor hitelesek, ha küldenek a másik emberhez, ha észrevesszük, hogy a megtört Krisztus és a megtört ember ugyanaz. Az evangéliumi fiú példájának láttán ekkor már nem fogunk tétovázni, hogy lemondjunk-e arról, amihez addig két kézzel ragaszkodtunk, hanem átadjuk Jézusnak azt a kicsit, amit magunkénak véltünk, hogy az ő kezében áldássá váljék mások számára.

Gáspár István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu