Hangok Mozartról

Aranyforgács

Vigyázzunk, az aranyműves asztaláról lehulló mákszemnyi fém, a csillogó, finom por is arany! Hogy nem annak lesepert molekuláit, hanem a piciny satuban maradott anyagot hívják épp ékszernek majd, nem von le semmit a nemesfém alapanyag egyöntetű fenségéből. Csak a forma, a körülmények intézik a sorsot úgy, hogy egyik királynői hattyúnyakra vagy katedrális oltárára, másik a munkaasztal repedésébe, vagy újra olvasztótégelyek forróságába kerül.

Mozart aranyműves volt. Reggel felkelt - netán le sem feküdt -, és mint egykor a manna a gyér füvű porban, neki aranytömbök termettek asztalán. Kizárt, hogy a sajátjai lettek volna. Egy hónapról hónapra élő muzsikusfélének, akinek csapzott zsabója sosem az arisztokrata létet jelentette, honnan is volnának aranyrúdjai! Ráadásul harminc alkotó éven át - és minden reggel újak? Nem, az anyag a Manna Termesztőjéé, sőt, még a fémformálás tálentuma is az övé, csak ez a fura, törékeny figura, egy bizonyos Wolfgang hivatott rendelkezni vele, rövid élete alatt. Ha Salieri így látta, s méltatlankodott a Teremtő kifürkészhetetlen útjai felett, igaza volt. (Amint valaki, mondjuk, Salieri-nyitányok hallgatásába fog, nyomban ráérez a dühödt, hasztalan alkimistáskodás irigy ízére.)

A Jóisten eszköze, Mozart nem tudta minden tervét befejezni. Nem, nem a korai halál miatt, hisz az életmű Varázsfuvolástul, Requiemestül, Jupiter-szimfóniástul teljes. A körülmények fogója miatt, az idő kicsiny satuja miatt maradt el ez-az a csaknem hétszáz mű rengetegében. Mi van például az első bécsi, immár érett fejjel, a Szöktetés sikere után komponálandó olasz vígoperával? És a másodikkal, ugyanazon 1783-as hónapokból, amelynek már a későbbi sztárszerzőtárs, da Ponte lehet librettistája? Semmi sincs velük, vésőre várva, végsőre meg nem munkálva kerültek ezen aranyforgácsok a padlóra.

És ha felszednénk az elsőt? A kairói ludat? A nyitány és néhány zárt szám híján készre faragott, pompás zenedarabot? S ha a másodikat is odacsippentenénk, s a mikroszkóp szerint csodaszerű illeszkedés tanúi lennénk? Mert A rászedett vőlegény világszép és formabontó nyitánnyal, és három áriával, további együttessel bír! Mozart megkísértése, azaz istenkísértés volna a méltatlanul eltaposott, kétszázhuszonöt év porával elfedett kincseket gondosan letisztogatni, vitrinbe állítani?

Ha nem az, akkor muzsikus barátaimmal jó úton járunk, és a L´ oca del Cairo ossia lo sposo deluso című kétfelvonásos opera éppen magyar tárlóban áll össze ékszerré. Már csak egy mai II. József hiányzik, aki egy reggel kincstárából odacsempész legalább egy szerény arany gyufásdobozt a kész partitúrára...

Ókovács Szilveszter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu