Történelmi (rá)fizetés

Jóvátétel a második világháború után

A napokban múlt hatvan esztendeje, hogy Magyarország aláírta - kénytelen volt aláírni - utolsóként a ma már nem létező Jugoszláviával a jóvátételi egyezményt. Közben párhuzamosan folytak a "népességcserék", ahogyan akkoriban mondták, ami nem jelentett mást, mint embercsoportok, népcsoportok internálását, kitelepítését, elűzését a kollektív büntetés alapján. Azon kollektív büntetés alapján, melyről alig néhány hónappal korábban hangzatosan állították a győzők, hogy "soha többé" nem fordulhat elő. Az országra kirótt jóvátétel mértékét jelzi, hogy 1947-ben a nemzetközi kötelezettségek a teljes költségvetési kiadások negyven (!) százalékát tették ki, s ez még nem volt a "csúcsév"!

A háborús győztesek döntése értelmében a Magyarországot sújtó jóvátételi kötelezettség elsősorban a (ma már ugyancsak nem létező) Szovjetuniónak, Csehszlovákiának (függetlenül Szlovákia háborús szerepétől) és Jugoszláviának fizetendő jóvátételből állt, de San Salvadornak vagy Uruguaynak is fizetnünk kellett...

1945. január 20-án írták alá Moszkvában azt a fegyverszüneti egyezményt, melynek előírása szerint Magyarország hat év alatt 300 millió dollárt fizet, ebből 200 milliót a Szovjetuniónak, 100-100 milliót Csehszlovákiának és Jugoszláviának. Ezenkívül az Egyesült Nemzetek tagjai, illetve ezen országok állampolgárai is kártérítési igényt nyújthattak be a magyar államnak. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Belgium, Argentína, Chile mellett jelentkezett Mexikó vagy az említett San Salvador és Uruguay.

Az Egyesült Államok és Anglia kárigénye 60-60 millió dollárt tett ki, Belgiumé 30 milliót, a többi összesen mintegy 160-170 millióra rúgott. Románia - mely vesztes félként fejezte be a világháborút, 500 millió dolláros jóvátételi igényt jelentett be. Ezt ugyan a nagyhatalmak elutasították, de Magyarországot terhelte az "Észak-Erdélyben bekövetkezett károk" kompenzálása. Ennek során 30 000 magyar nemzetiségű román állampolgárt fosztottak meg a vagyonától.

A háború alatt Magyarország egész területe hadszíntérré változott. A német hadsereg a termények és állatok egy részét felélte, amit pedig tudott, kiszállított az országból. Ezek ellenértékét soha nem írták le Magyarország számlájáról.

Potsdamban úgy határoztak, hogy a Magyarországon található német érdekeltségek és vagyonok a Szovjetunió tulajdonába kerülnek. Ez annál visszatetszőbb, mert számos, korábban magyar, illetve magyar zsidó tulajdon került német kézre a háborús években, így azok a háború után automatikusan szovjet tulajdonba kerültek. Ugyanakkor az Anschlusst követően minden osztrák tulajdon immár németnek számított. Ennek következtében hazánk mintegy 400 vállalatot és telepet (a vállalatok között nagyüzemeket, erőműveket, bányákat, épületeket, erdőket, stb.) volt kénytelen átadni a Szovjetuniónak, majd 1947 és 1955 között, a már említett jóvátétel fizetése mellett kellett azokat viszszavásárolnia.

Igen sajátosnak tűnhet (a józan szemlélő számára), hogy a magyar-szovjet fegyverszüneti egyezmény azt is előírta az országnak, hogy az itt található német tulajdont (láttuk, ez kényszerrel németté tett, illetve osztrákból egy csapásra németté lett vagyontárgyakat jelentett) az 1945. januári állapot szerint óvja meg. Miután április elejéig az ország hadszíntér volt, ez képtelenségnek minősült. Ám az így keletkezett károkat ugyancsak a magyar költségvetésre hárították: 1948 és 1951 között több mint 30 millió dollárt kellett fizetni.

A Szovjetunióval a végleges jóvátételi egyezményt 1945. június 15-én, Csehszlovákiával 1946. április 6-án, Jugoszláviával 1946. május 11-én. Csehszlovákiának hat év alatt 30 millió dollár értékben, Jugoszláviának 70 millió dollár értékben kellett - elsősorban áruban - jóvátételt fizetni.

Magyarországot terhelte a Szövetséges Ellenőrző Bizottság fölállításának és ellátásának teljes költsége. Nemcsak lakásról, élelmezésről kellett gondoskodni, de a bizottság tagjainak szórakozási (!) költségeit is mi fizettük. S az utolsó pillanatig (1945-től 1991-ig) az ország fizette a megszálló szovjet csapatok minden költségét.

Hadizsákmány címén a szovjet parancsnokok lefoglaltak minden gazdasági és infrastrukturális létesítményt, a bankok valuta- és pengőkészleteit, a gabonaraktárakat, a gyárakat (a világhírű Tungsram gyárból például még az ablakkereteket is kiszerelték!), az iskola- és kórházépületeket. Hadizsákmánynak tekintették a műalkotásokat. Számos magán- és közgyűjtemény került így a Szovjetunióba. A sárospataki könyveket a közelmúltban nem visszakaptuk, hanem viszszavásároltuk! - s mindezt jogállami alapon.

A kérdés kiváló ismerője, Földesi Margit történész műveit olvasva megfogalmazódhat bennünk a kérdés: vajon ez volt az egyetlen eset, amikor demokratikus úton, jogállamiságra hivatkozva kirabolták az országot?

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu