|
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|
![]() |
![]() |
Nem tehetjük... Ifjúkoromban, egy hosszú beszélgetés és séta során mesélte el nekem L. kanonok, családunk régi és közeli baráti ismerőse (miután kezembe adta az akkor még idehaza szigorúan tiltott Mindszenty-emlékiratok külföldről becsempészett példányát), hogy a bíborost egy alkalommal, az 1947-es párizsi békeszerződés aláírását megelőzően fölkereste az akkori magyarországi amerikai követ, s nyílt politikai ellenállási akcióra szólította föl Mindszentyt a szovjetekkel szemben, mondván, a küszöbönálló békeszerződés aláírása után úgyis kivonulnak az országból. (L. kanonok tolmácsként volt jelen.) Majd másvalakitől üzenetet kapott a bíboros, melyben a Rákosiékkal való kiegyezésre sarkallta az illető személy, illetve hatalom... Mindszenty József mindkét alkalommal a következőt mondta paptársának, reagálva az eseményekre: non possumus. Nem tehetjük. A most százöt éve született és huszonöt éve meghalt Wyszynski bíboros, lengyel prímás életében is elhangzott a híres "non possumus", amikor a kommunista hatalom megpróbált beavatkozni az egyházi tisztségek kinevezésének rendjébe. S ugyanez a magatartás jellemezte a cseh Berán, a szlovák Jan Vojtassák püspököt, a horvát Stepinac bíborost is. A kommunista diktatúra idejének közép-európai, mártíromságot is vállaló főpapjai ők. Vannak, akik túlságos merevséggel vádolják őket, több rugalmasságot, alkalmazkodást kérnek számon rajtuk, leginkább az "ahogy lehet" jelszó szellemében. Csakhogy az "ahogy lehet" nem jelentheti az egyház igazodását a korszellemhez, a fönnálló politikai hatalomnak való behódolást, de az amerikai követ által szorgalmazott politikai antikommunizmust sem. Az egyház - sokan ma sem értik ezt - nem a történelmi halandóságban tekinti küldetését. Wyszynski bíboros ezt írta 1969-ben megfogalmazott végrendeletében: "Meg akartam védeni az egyházat a beprogramozott ateizmustól, társadalmi gyűlölettől... A társadalmi változások jelentőségéről meggyőződve oly sok éven át a munkásréteget szolgáltam, főként kulturális-nevelői munkával, a pápák társadalmi enciklikáinak szellemében." A kereszténység Európában ma kisebbségben van. A "beprogramozott ateizmus" egyre inkább hódít. Ebből következően, s egyszerre ebből kiolvashatóan Európa, a fehér civilizáció - ha egyesek zajosan tiltakoznak is ez ellen - hanyatló ágba jutott. Lényegét tekintve (a diktatúrák megszűnte után) az egyház helyzete ma sem különbözik Wyszynski és a többi említett főpap korának állapotától. Az egyház "ugyanaz tegnap, ma és mindörökké". A történelmi, látható egyház ma sem hódolhat be semmiféle kényszerítő csábításnak, ha a kényszerítés nem jelentkezik is olyan közvetlenül erőszakos módon, mint az erő hatalmát ismerő kommunista időkben. Mégpedig azért nem, mert a láthatatlan egyház nincs alávetve időnek és történelemnek. Az egyháznak egyetlen tájékozódási és igazodási pontja a kinyilatkoztatott Igazság. Talán túlságosan "egyszerűnek" tűnik ez a megközelítés, de hiszen erről és "csak" erről van szó. Isten kinyilatkoztatott realitásának hirdető hordozásáról. S amikor ma történészi és társadalmi-magatartási vita tárgya Wyszynski, Mindszenty és a többi említett főpap működése, elfeledkeznek arról, hogy nem tettek ők mást, mint megfeleltek önmaguknak, az egyháznak. Hogy a történelmi felszínen ilyen-olyan módon értékelhető egyes megnyilatkozásuk - akár abban az összefüggésben, hogy a Szentszék milyen gyakorlati meggondolásokat alkalmazott, melyek emberi (emberi!) feszültségekhez is vezethettek az egyházon belül - áldozat volt, annak áldozata, hogy kimondhassák, az Ige Igazságának fényében: non possumus. Nem tehetjük. Ma sem kisebb a küldetésből következő feladat: jelnek lenni, s ha kell, az Igazságért ellenállni: nem tehetjük. Ne gondoljuk, hogy az elbukó, ma még terjeszkedően szétáradó korszellem édeskésen behízelgő, intellektuálisan elandalító csábításában ez olyan könnyű. Ezért kell ma is Wyszynski és Mindszenty bíborosok példája. Elmer István
|
![]() |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|