Vasadi Péter nyolcvanéves

A kristálykemény költő

Rég volt, amikor Vasadi Péter barna munkaköpenyben, tiszteletre méltó bakancsban végigsietett az Új Ember termein. A kiadóhivatal helyettes vezetőjéhez illően szigorú tekintettel figyelte és javíttatta a rendellenességeket. Talán érthető, hogy megmosolyogták, amikor versekről kezdett beszélni. Kiderült ugyanis, hogy a költészet, az irodalom adta életének azt a térfogatát, amelyben igazán otthonos volt. Ebben azonban néhányan kételkedtek, valójában csak Pilinszky János és Rónay György érezték benne a kivételes tehetséget. S mert Pilinszky gyámolította, voltak, akik utánérzőnek vélték. Tévedésünket - én is így gondoltam - mentse, hogy Pilinszky valóban "lírafordító" költő volt. Sokan bújtak elő kabátja alól. De Vasadi nem!

Ami először ragadta meg az embert, az már-már konok eltökéltsége volt, amelyről aztán bebizonyosodott, hogy valójában erkölcsi következetesség, hűség, amely pályája kezdetétől jellemzi, s mára annyit változott, hogy gazdagabb nézőpontú, hiszen szigorú önképzéssel olyan bölcseleti ismeretekre tett szert, amelyek az igazság erejével hitelesítik gondolkodását s vele irodalmi működését.

Szuverén egyéniség, szuverén költő. Olyan erkölcsi tartalmakat fejez ki, amelyek manapság nem igazán népszerűek, de szavainak lelki egyensúlyt kölcsönöznek, s annak bizonyítékai, hogy ezek az életértékek szebbé, harmonikusabbá teszik a világot és létünket. Folytonos felfelé, az ideák világa irányába való törekvése nyomán lett folyvást jelentékenyebb lírikus, a mai magyar költészet legelső vonalának tagja. Ennek tulajdonítható, hogy a líra örök ifjúsággal ajándékozza meg, ismerője hitetlenkedve rázza fejét annak hallatán, hogy nyolcvanadik születésnapját ünnepli. Szellemi frissességének, rugalmasságának jele az is, hogy Szókratészre emlékeztetően szívesen és készségesen beszélget a körötte mindig felbukkanó fiatalabbakkal, akik megérzik szavai és versei nyomán, hogy igenis valóságossá élhető egy erkölcsökkel átszőtt, emberi léptékű, eszményekkel benépesített világ, amelynek ő nemcsak hirdetője, hanem elkötelezett katonája is. (Én ugyan inkább tábornokaként tisztelem.)

E világ térképét készítette el Tűzjel című kötetében is, amelyben az élet értékeiről vallott meggyőződését és ezek megragadásának, gyakorlásának módját fejtette ki. Aforisztikusan, a leglényegre törve. Magasra állítja a mércét, a nagykorú kereszténység kialakításának útját, megélésének módját mondja el. A folyton mozgásban lévő, változó világ sajátos jövőképét megrajzolva a megújulás legfontosabb jellemzőjének, eszközének a szeretetet mutatja, azt az áramkört, amelynek indukálója a krisztusi szeretet, s a mi egymás iránt és iránta érzett szeretetünk. Ez az érzés átrendezi és fénybe vonja a világot és benne létünket is. Ez a fényesség sugárzik költészetéből, arra késztetve olvasóit, hogy megpróbáljanak azonosulni telített látomásaival.

Vasadi Péter máig az Új Ember családtagja, és a lap mindenkor szeretettel fogadott munkatársa. Születésnapján e család minden tagja ünnepi szívvel kíván neki további békés, alkotó éveket.

Rónay László

Hála neked

Tavaly egy kalendáriumban "lehettem együtt vele". Vasadi Péter otthonosan jelent meg benne, hiszen ő rákospalotai, s a gyönyörű kalendárium az Újpalota - Rákospalota - Pestújhely címet viseli. Magam vendégként kerültem bele: arról a házról írtam, amelyben Babits lakott néhány hónapig, csaknem száz esztendeje. Péterrel készült itt egy gyönyörű beszélgetés, annak semmiképp sem volna szabad csak ebben a szépséges, mégis valószínűleg kevesek számára hozzáférhető környezetben maradnia. De megjelent a kötetben majdnem egytucatnyi költeménye is, ezek bizonyára máshol is megtalálhatók. Közülük egyet szívesen nyújtanék most át - a nyolcvanadik születésnapját ünneplő költő ajándékaként - az Új Ember olvasóinak:

Rövid utcámat átfújja a szél

Hála neked a reggelekért, melyekben

eszmélésem áll egyenest, mint

óriás gyertya ezüst tartóban

hála a mederbe kényszerített kuszaságért,

melyben síkos testű verseim úsznak

hála a dombormű nappalokért, ujjaival

szellemem tapogatja le őket

hála a bársonyalapzat csöndért, föltűzve

rajta a szó, szerkezet, villám és madárnesz

hála az emberekért, akik arcéllel

lépnek pillantásom tűi elé

hála az esti zenéért, melyben a hegedűre

föléled egy fáradt angyali raj

hála az alvásért: dobozából kezed

lángot emel ki és kardalokat

rövid utcámat átfújja a szél

macska oson vízszintes hóesésben

szemben a házoldal kezd tavaszodni

a padlásablakban leng nemzeti zászlóm

A versben talán Istent szólítja meg a költő, de az sem lehetetlen, hogy a feleségéhez írta. Magam szívesen megtoldanám még egy versszakkal:

hála neked a költőért, akinek mormoló

szava imádság: lehetne akár a miénk is.

Jelenits István

Fotó: szigeti

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu