 |
|
|
|
Tizenkettőből tizenegy
Feleségem házasságunk elején egyik reggel sejtelmes mosolygással bejelentette: úgy gondolja, már hárman vagyunk a családban. Olvasott a terhesség szakaszairól, tudta a vonatkozó jogszabályokat, így azt is, hogy a nőgyógyászaton rendszeresen meg kell jelennie. A kerületi orvosnál kellett jelentkeznie. Én mint várandós apuka elkísértem az első alkalommal. A tb-kártyát és a személyi igazolványt beadtuk a kisablakon, és várakoztunk. Egy idő múlva szólították, feleségem átszellemülten vonult be az ajtón. Azt hiszem, büszke volt rá, hogy még egy idegennek is elmondhatja - közel kilenc hónap múlva életet ad egy új jövevénynek. Nem sokáig volt bent, kóvályogva, sírva jött ki. Csak később mondta el, mi történt odabent. Amikor bejelentette az orvosnak, hogy úgy véli, terhes, az rákiáltott: nem engedélyezik az abortuszt. Feleségem először a szavakat sem értette. Aztán hebegve magyarázta, hogy ő szülni szeretne, azért jelentkezett az orvosnál. A doktor bocsánatot kért: "tudja, ma maga a tizenkettedik állapotos nő a rendelésemen. Eddig tizenegy azért jött, mert meg akarja szakítani a terhességét. Ne haragudjon, nehezen viselem..."
b.l.
|
|
|
