|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Az értelmiségi fiatalokkal törődnek A Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesületének jubileumán Az ország egyetemi városaiban tanuló katolikus fiatalokat fogja össze az idén tizenöt éve megalakult Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesülete (KEFE), amelynek vállalt célja, hogy elősegítse a társadalom felé nyitott és felelős keresztény értelmiségi réteg megerősödését, szellemi és kulturális fejlődését. Az egyesület ars poeticája: "Szeretnénk bemutatni, hogy Jézus követése semmit sem vesz el egy fiatal életéből, éppen ellenkezőleg, jobbít rajta." Az egyesület szellemiségének három alapvető jellemzője a minőségre törekvés, a nyitottság és a politikai függetlenség. A KEFE megalakulása a rendszerváltozás évére tehető. 1990-ben néhány lelkes szegedi fiatal felvetette egy egyesület gondolatát, amely a katolikus egyetemi fiatalságot lenne hivatott felkészíteni az új világ értelmiségi közéletére. A nyugati példák már ismertek voltak, és a lehetőség is adott volt. A gondolatot tett követte, és az évben megalakult a KEFE. A névválasztás szándékosan úgy történt, hogy a rövidítése figyelemfelkeltő legyen. A megalakulás után gyorsan nőtt az egyesület népszerűsége. Az egyesület előadásokat, táborokat és képzéseket szervezett. Jellemző, hogy mindezt önszerveződő formában saját erőből végezték, sok önkéntes munkával. A szervezetnek sohasem volt főállású alkalmazottja. Az egyesület felcseperedésében alapvetően két egyetemi lelkész működött közre: Kondé Lajos Szegedről, aki a megalakulásnál is bábáskodott, és Pákozdi István atya, aki budapesti egyetemi lelkészként adta a lelki hátteret. Az évek során több mint ezren lettek az egyesület bejegyzett tagjává. 1992 óta minden évben megrendezi az egyesület az országos katolikus egyetemista találkozót (OKET), amely 2005-től fesztiváljellegű. 2000 óta évente sor kerül a világi teológus, hittanár és hitoktató szakos hallgatók találkozójára, valamint a teológiai és a tanulmányi napokra is. A KEFE részt vesz az 1995-ben kezdeményezett Egyetemi Pasztorációs Konferencia szervezésében és vezetőképzőt is indított, amelynek elvégzésével nonprofit menedzser OKJ-s képesítést is szerezhetnek a hallgatók. (További információ: www.kefe.hu). sy
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|