Első nyelvemlékeink és a 950 éves Tihanyi alapítólevél

Nyelvünk első ismert emlékei a honfoglalást közvetlenül megelőző időkből valók, és idegen nyelvű szövegekbe ágyazott szavak. Lejegyzői idegenek: arab és perzsa utazók, Bíborban született Konsztantin bizánci császár, Liutprand cremonai érsek és mások. A honfoglalás utáni idők első fennmaradt emlékei ugyancsak szórványok. A királyi adományozásokat megörökítő oklevelek szerzői azonban már magyarok vagy magyarul is tudó személyek lehettek. Mindezek az emlékek abban közösek, hogy nem eredeti példányuk maradt fenn, hanem csupán másolataik. A veszprémvölgyi apácák görög nyelvű adománylevele például 1018 körül keletkezett, de csak a Kálmán király féle, 1109-es megújításából ismerjük, amelyben a görög szöveg latin fordítását is elkészítették. A másolás mindig magában hordozza a hibázás, elírás lehetőségét. Emellett az oklevelek későbbi másolataiban gyakran vannak hosszabb-rövidebb betoldások, olykor az egész oklevél keltezése hamis. Ilyen tények ismeretében válik igazán jelentőssé, hogy a 950 éves Tihanyi alapítólevél az első eredetiben fennmaradt, hiteles oklevelünk.

A tihanyi apátságot I. András királyunk alapította. Uralkodásának kilencedik évében, 1055-ben kelt oklevelében a Szűz Mária és Szent Ányostiszteletére szentelt apátságot birtokokkal látta el. Az oklevél ezeket a birtokokat, illetőleg a birtokok határpontjait nevezi meg. Az alapítólevélben található nevek több érdekességet rejtenek. A Balaton neve például szláv eredetű. A honfoglalás előtti pannóniai szláv fejedelemségnek a Zalavár helyén levő székhelye volt Blatn grad (Mocsárvár, Sárvár). A szláv nevet a németek Mosapurc-nak fordították, a tó német Plattensee elnevezése viszont a szláv Blatn jezer (mocsaras, sáros tó) részfordításával keletkezett. A magyarba a szláv név előtagja került, amely eredetileg a Kis-Balaton neve volt, majd később az egész Balatonra vonatkoztatták. (A Balaton ókori latin Pelso elnevezése egy illír, ugyancsak mocsár, nádas jelentésű közszó volt.)

Tihany neve településneveink azon csoportjába tartozik, amelyek puszta személynévből keletkeztek. A személynév szláv eredetű ugyan, a településnek nevet adó közösség azonban magyar volt. Ezt onnan lehet tudni, hogy a néven semmilyen birtoklásra utaló nyelvi elem sincs, puszta személynévvel pedig nem neveztek meg helyet mások, csak a magyarok. Maga a névadásmód az ősmagyar kori életformában gyökerezik, amikor a viszonylag változó tartózkodási hely következtében a személyt keresték, vagy más vélemény szerint a területet a birtokossal azonosították. A név etimológiája nem játszik szerepet abban, hogy milyen nyelvű közösség adta a nevet. Ugyancsak magyarok adták a nevét az alapítólevélbeli Martosnak (mortis) és Ekelnek (ecli). Időrendi tekintetben ide tartoznak a törzsnévi eredetű helynevek is. Az alapítólevél Őrs (ursa) neve lehet ilyen, mint az egyik, a honfoglaló magyarsághoz csatlakozott kabar törzs neve.

Az oklevél jól ismert "feheruuaru rea meneh hodu utu rea" szerkezetében említett hadút (hodu utu) egy római kori útnak még meglevő és használt szakasza lehetett. Ez volt Tolna felé Fehérvár, vagyis a mai Székesfehérvár legfontosabb útja. Erre vezetett a jeruzsálemi zarándokút (1030-1043) is. Fehérvár a nevét onnan kapta, hogy fejedelmi módon, fehér kőből építették falait.

Az apátság nemcsak szántót, legelőt, halászó helyeket, kaszálót kapott, hanem vám és rév harmadát is - például Tolnán. Tolna vára (thelena) nevét a középlatin telonum (vám) többes számú telona alakjából vette, és azzal függ össze, hogy a település egykor vámszedő hely volt.

Az egyik birtok határpontját leánysírként (lean syher) nevezi meg az oklevél. Jogosan merülhet fel a kérdés: hogyan lehet egy sír határpont. Itt bizonyára egy temetőn kívüli sírra kell gondolnunk, olyan valakinek a sírjára, akit nem lehetett temetőben eltemetni. Ilyenek lehettek a megkereszteletlen elhunytak vagy az öngyilkosok. Későbbi oklevelekben is előfordulnak leánysírok, de van aprósír, pogánysír is.

Az oklevelet aláírók nevei is beszédesek. Itt most csak néhányukat említhetjük. Az adományozó András király monogramján kívül köztük találjuk az első tihanyi apátnak, Lázárnak a nevét (+Signum Lazari abbatis). Ugyancsak itt szerepel Mór pécsi püspök (+Signum Mauri episcopi), aki pannonhalmi diák, majd szerzetes volt, és aki a két zoborhegyi szerzetes, Zoerard-András és Benedek legendáját megírta. Létezik olyan föltevés, hogy az aláíró Miklós püspök (+ Signum Nicolai epscopi) a legrégibb magyar gesta szerzője is.

A tihanyi apátság alapítólevele nemcsak nyelvi, hanem egyház- és művelődéstörténeti emlékünk is.

Zelliger Erzsébet

Nemrég jelent meg a pannonhalmi Bencés Kiadó gondozásában Zelliger Erzsébet A Tihanyi alapítólevél című albuma, amely elsősorban azoknak szól, akik szeretnék kiismerni magukat a magyar szavakat és toldalékokat tartalmazó okiratszövegben. Az alapítólevél újszerű feldolgozásában a kiadó a fakszimile oldalak közé pauszlapokat illesztett, amelyek könnyen felismerhetővé teszik a dokumentumban található - s a szerző álral elemzett - magyar szórványemlékeket. (A kötet kapható az Új Ember Könyvesboltban.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu