A megszólítás csodája

Városmisszió Lisszabonban

A nagyváros nemcsak az elvilágiasodás helye, hanem az a hely is lehet, ahol az értelem és az emberi kreativitás erői sűrűsödnek, és segítenek a Krisztusban való hitet megélni egy igazi belső szabadságban - fogalmazott André Vingt-Trois párizsi érsek abban a levélben, amelyben egyházmegyéje fiataljait meghívta a lisszaboni városmisszióra. Katedrálisaival, kétezer éves keresztény gyökereivel Európa ma ismét missziós terület lett.

Sajnos az unió preambulumából is kimaradt a keresztény meghatározás. Nagyvárosainkban mindenütt ugyanazt a szekularizált világot látjuk. E tekintetben kevés különbség van a volt kommunista és a nyugati államok városai között. A helyzet valóban nehéz, de sok a reményteli kezdeményezés, működő evangelizáció. Ezek közé tartozik az a városmisszió, amelyről lapunk hasábjain az elmúlt években is beszámoltunk, s amelynek idei, lisszaboni megvalósulásáról az elmúlt hetekben már hírt adtunk.

Bécs és Párizs után november 6. és 13. között most a portugál fővárosban tárultak szélesre a templomok és plébániák kapui. Egy hétre önkéntes fiatalok százai mentek ki az utcákra, hogy megmutassák a városlakóknak: Krisztus él. A miszszióval egybekötött konferenciára Európa számos országából érkeztek küldöttségek, segítők: papok, szerzetesek, világiak, lelkiségi mozgalmak tagjai. Kétezernél is több résztvevővel zajlottak a programok. Lisszabon ötvenöt plébániája és húsz szerzetesközössége fogadta be az érkezőket. Jelentős szerepet vállaltak az evangelizációs iskolák tagjai: Rómából, Bécsből, Altöttingből és Paray-le-Moniale-ból.

Mi, magyarok mintegy negyvenen voltunk jelen. Számunkra ez a misszió a lelkes részvétel mellett tanulmányutat is jelentett, hiszen 2007-re a magyar fővárost kell előkészíteni hasonló méretű evangelizációra.

A lisszaboni városmisszió a bécsi és párizsi tapasztalatok alapján alapvetően két nagy programcsomagot ölelt fel. Az egyik rendezvény a délelőttönként lezajló Nemzetközi kongresszus az új evangelizációért volt. Tudományos konferencia, tanúságtételek, előadások, kerekasztal-beszélgetések, bemutatkozások, liturgia váltották egymást a délelőtt folyamán. A rendezvény helyszínéül Lisszabon emblematikus épülete, a csodálatosan szép Jeromos-templom és monostor szolgált. A megbeszélések célja az evangelizáció legkülönfélébb köreiben élők tapasztalatainak megosztása, valamint a katolikus értékrend és életmód felkínálása volt.

A másik nagy programcsomag mindennap a déli szentmise után vette kezdetét. Ez volt a szűkebb értelemben vett városmisszió, melynek során - kora délutántól késő estig - az elméletben elsajátítottakat gyakorlattá váltották a jelenlévők. Az elsődleges szempont a városlakók megszólítása volt.

A délelőtti programok közül talán a legkiemelkedőbbek a tanúságtételek voltak, s nekünk, magyaroknak a keddi szentmise, melyet főpásztorunk, Erdő Péter bíboros mutatott be. Olyan országot képviseltünk, amely szomszédaival együtt hosszú évtizedekre elzártan élt Európának azon részétől, amely ma már ugyan egy kicsit jobban, de még mindig nem elég jól ismeri helyzetünket, problémáinkat.

A magyar prímás igehirdetésében többek között a rendszerváltás utáni Magyarország súlyos válságáról is szólt. A társadalomban megmutatkozó demoralizálódásról, a demográfiai katasztrófáról. Arról a szomorú tényről, hogy az emberek többsége elveszítette a bizalmát, a népesség nagy százaléka depressziótól szenved, és az elszegényedés felé haladunk.

Kiemelte, hogy a XX. század szörnyű vérengzései nyomán keletkezett gyűlölködések és félelmek, a kudarcok sorozata következtében ránk települő szűklátókörű önzés és anyagiasság feloldódhatnak, ha tanulékony alázattal tiszteljük az Isteni Irgalmasságot. Ezért is csodálatos lehetőség, amikor más európai nagyvárosok keresztényeivel együtt imádkozhatunk. Függetlenül attól, hogy mi áll az Európai Unió Alkotmányának tervezetében, meggyőződésünk és mindennapi tapasztalatunk, hogy Európának szüksége van a kereszténységre, hogy a népek közötti megértést és barátságot is legjobban a keresztényi szeretet alapozza meg.

S valóban, ezt a keresztényi szeretetet s annak gyümölcseit láttuk Lisszabonban. Nagyon sok konkrét példával találkoztunk mind a délelőtti előadásokon, mind a délutáni utcai missziók során.

A tanúságtevők között volt belga közgazdásznő, Brazíliában tevékenykedő német misszionárius, portugál orvosnő, francia temetkezési vállalkozó, bécsi édesanya. A magyar küldöttségből pedig Marik József, az Emmánuel közösség tagja, orvos és családapa tett tanúságot.

Különböző országok képviselői különböző temperamentummal, lelki habitussal beszéltek Krisztushoz vezető útjukról, evangelizációs munkájukról. Mégis a probléma, amit felvázoltak, mindannyiunk számára ismerős volt. A sok konkrét példával egy súlyos kór tünetei tárultak elénk. Európa mint több sebből vérző, talaját vesztő és gyökereit feledni készülő beteg jelent meg előttünk.

A szabadosságból és az isteni törvények semmibevételéből következő tragikus tényeket vázolta fel a belga megszólaló. Az abortusz, az eutanázia, az embriókkal való kísérletezés, a klónozás legalizálásának következményeiről szólt, és arról a nagy evangelizácós munkáról, amelyet lányok és asszonyok között folytat. Megragadva minden alkalmat arra, hogy elmondja: a nők kezében van az élet, és ők és sokat tehetnek azért, hogy az ne váljék laboratóriumi termékké.

A francia temetkezési vállalkozó arra a lesújtó tényre figyelmeztetett, hogy a mai kor embere elveszítette rítusait, menekül a halál elől. A gyászt és a veszteséget nem tudja megélni, feldolgozni. Temetkezési szokásaink elvilágiasodása során egyre inkább a gyászra épülő anyagi haszonszerzés került előtérbe. Ő a maga helyén munkatársaival ez ellen harcol, és a vigasznyújtásra, evangelizálásra helyezi a hangsúlyt.

Az élet számtalan területéről érkeztek a tanúságtevők, bizonyítva, hogy a keresztény értékeket mindenütt meg lehet és meg is kell mutatnunk.

A délutáni városmissziós programok során Lisszabon valóban felénk fordította arcát. Keresztes Ágnes, aki a portugál tolmácsolásban volt segítségünkre, s aki néhány éve hosszabb ideig a városban élt, így fogalmazott: Azt hittem, ismerem a várost, ismerem a portugálokat, s most rá kell döbbennem, hogy egy másik Lisszabonnal találkoztam ezen a héten.

Mi is történt a városban? Mi történt a tereken? Míg ezeket az eseményeket figyeltük a magyar csoport tagjaival, szüntelenül arra godoltunk, miként mutat majd ez a látvány nálunk, Budapesten. Lisszabon egyik gyönyörű sétálóutcáján, amely hasonló a mi Váci utcánkhoz, a divatplakátok mellett a XX. század nagy szentjeinek képmásait állították fel: Lisieux-i Terézét, Edith Steinét, II. János Pálét, Colbe atyáét. Nem messze ettől angyalnak és szentnek öltözött fiatalok virágokat osztogattak igekártyákkal.

Az Oriente pályaudvaron(talán a pesti Nyugati pályaudvarhoz és a vele egybeépült bevásárlóközponthoz hasonlítható, mely nem csupán pályaudvar, buszvégállomás, metróállomás, hanem a Vasco da Gama-bevásárlóközpont bejárata is egyben) Oltáriszentséget helyeztek ki, papok gyóntattak, a városmisszó önkétesei pedig embereket szólítottak meg. Volt, aki elfordult, volt, aki imádkozni kezdett, volt, aki ugyan nem "menekült el", de értetlenkedve és inkább ijedten hallgatta a beszélőket, arra a mondatra azonban: Isten szeret téged - meglágyult, volt, aki elsírta magát.

A lelki háttér sem hiányzott a találkozóról. A város templomaiban esténként szentségimádásra volt lehetőség. A kórházban fekvő betegek szenvedéseiket, imáikat ajánlották fel a városmisszió sikeréért.

Az élményekben gazdag hét derekán Fatimábais elzarándokoltunk. Itt a Fokoláre mozgalom egyik alapító tagjának őszinte tanúságtételét hallgathattuk meg, majd szentmisében kértük az evangelizáció Anyjának oltalmát Európa országaiért. A kegyszobor előtt elimádkozott rózsafüzér ötödik tizedét - aki téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott - magyarul mondtuk el.

A misszió és konferencia csakugyan méltó, egységteremtő lezárása a szombat esti körmenet volt. Több százezer ember kísérte a fatimai Szűzanya szobrát hosszú kilométereken át. Minket, magyarokat az a megtiszteltetés ért, hogy főpásztorunk, Erdő Péter bíboros vezette a menetet. Sem a háromórás út, sem az eleredő eső nem tudta megtörni az áhítatot és az imádságos lelkületet. A világosság ünnepe volt ez, melyen a megannyi meggyújtott mécses hömpölygő fényfolyamhoz hasonlított. Legutóbb 1947-ben járt a fatimai Szűz kegyszobra a portugál fővárosban. A házak erkélyeire is, amerre elhaladtunk, mécseseket tettek ki. Fiatalok, idősek, kamaszok, gyerekek énekkel, imádsággal kísértek bennünket. A menet elején önkéntesek vitték azokat a dobozokat, melyekbe a találkozó folyamán bárki bedobhatta szándékcéduláját. A körmenet végén a fatimai Szűz lábai elé helyezték a nagyváros megannyi kérését.

Hogy Lisszabon egy hét alatt egy csapásra megtért, ezt nem állíthatjuk. De sok mindent láttunk, tapasztaltunk. S ami a mások evangelizálásával egyenértékű, sőt, a sorrendiségét tekintve elsődleges, annak is részeseivé lehettünk. Mi is ez? Saját magunk evangelizálása. Köztünk, magyarok között kezdett szövődni egy láthatatlan, de erős háló.

Sok az előttünk álló munka, és nagy szükségünk lesz a testvérek segítségére is. Míg a portugál egyház és a városvezetés szeretetét élveztük, jó volt látni, hogy az önkormányzat együttműködött az egyházzal. Antonio Carmona Rodrigues, Lisszabon polgármestere szívesen vállalt részt az előkészületi munkákban, hiszen kereszténnyé tenni egy nagyvárost azt is jelenti, hogy élhetőbbé, emberhez méltóbbá tesszük azt.

Hogy ez Budapestre még fokozottabban érvényes, mindannyian érezzük.

A 2007-es városmisszió Lisszabonban kinevezett felelőse, Marik József arra hívta fel a figyelmünket, hogy a misszió nem 2007-ben kezdődik, és nem az az egy hét lesz, amelyen a konferenciát is megrendezzük. A missziónak most kell elkezdődnie. A legfontosabb az, hogy a plébániáink magukévá tegyék az evangelizálás gondolatát. Össze kell fogniuk a lelkiségi mozgalmaknak, a különböző közösségeknek. Terveket kell kidolgozniuk arra, hogy miként fogják megszólítani az embereket. És ne feledjük azt sem: abban is segítenünk kell, hogy a megszólított emberek megtalálják a helyüket és feladatukat közöttünk.

Bécs, Párizs, Lisszabon után jövőre az Európai Unió fővárosa, Brüsszel rendezi meg a konferenciát. A missziós előkészületek egy éve folynak. Az evangelizációs ciklus utolsó állomása Budapest lesz. Hogy fővárosunk bekerült a felsorolt négy város mellé, az egészen biztos, nem véletlen. A korábbi missziók szervezői elmondták nekünk: nagyon sok feladat vár ránk, nehézségek, de az isteni kegyelem nagy ajándékait is meg fogjuk kapni.

Szöveg és kép:

Koncz Veronika

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu