Szentírás-magyarázat

"A juhokat jobbjára állítja, a kosokat baljára"

Krisztus király ünnepe - Mt 25,31-46

Az evangéliumok sokféleképpen mutatják be Jézust, de ezek a képek inkább a gyógyítót, a csodatevőt, a tanítót, a talányos történetekkel megdöbbentő prédikátort állítják elénk, nem pedig a királyt. Egyetlenegyszer mutatkozik Jézus királyszerű pózban, de az sem igazán félelmetes, a jeruzsálemi bevonulásakor. Nem lovon vagy tevén, sőt nem is elefánton érkezik, hanem szamárháton. Nem igazán uralkodói ez a bevonulás, inkább afféle zarándoklat. Egyszer mutatkozik csak félelmetes ítélőnek, ez pedig a templom megtisztításának jelenete, amikor kiűzi az árusokat, mondván, az Isten tiszteletével, az imádsággal nem fér össze a kereskedelem.

A mostani jelenet sokban eltér ezektől. Egyrészt a végítélet képét szimbolizálja, talán az Újszövetség leghatalmasabb képét festi meg az evangélista. Jézus, a galileai zarándok és prédikátor, a tizenkét tanítványával körbejáró mester most az egész univerzum bírájaként jelenik meg előttünk.

Krisztus király

Ha azonban a grandiózus képek mögé nézünk, hamarosan kiderül: a kép félelmetes ugyan, de a történet mondanivalója rokon a szüzek és a szolgák példabeszédével. A fő motívum a szétválasztás. Korábban is erre a kérdésre kereste a választ az evangélista egy-egy példázata: milyen elvek alapján lehet megmondani, ki az igaz ember?

A válogatás szempontja meglepő. Jézus egyrészt önmagát teszi meg a válogatás kritériumának, másrészt a legegyszerűbb és legszegényebb embert. Vagyis összekapcsolja az istenszeretet és az emberszeretet parancsát. Vallási fanatizmussal és emberi könyörtelenséggel nem lehet üdvözülni. De a pusztán szociális munka sem elegendő az üdvösséghez. Ez a két kritérium úgy elkülöníti az embereket, mint ahogyan két össze nem mosható csoportba tartoznak a nemek által megkülönböztetett juhok és kosok.

Az ember különösen viszonyul az ítélethez. Egyrészt eltörölhetetlen vágy él bennünk, hogy valaki megfellebbezhetetlen igazságot szolgáltasson nekünk. Az a tény, hogy az igaz és a bűnös emberek keverednek egymással, keserűséggel és szomorúsággal tölt el bennünket, néhányunkat keserűen cinikussá tesz. De az igazság - esetenként a magunk igazsága - kinyilvánítása igen fontosnak tűnik számunkra.

Másrészt rettegünk az ítélettől, gyanakszunk minden bíróságra, hogy valaki befolyásolta azt a mi érdekeink ellenében. Már előre fogalmazgatjuk a magunk "védőbeszédét". Félünk az igazságtól, mert az bennünket is vádol. Nehéz elviselni a bűn súlyát, nehéz elfogadni, hogy képtelenek vagyunk szabadulni a bűntől megbélyegzettek csoportjától. De ha nincs ilyen lehetőség, akkor a bűn és erény értelmét veszti. Az ítéletre, a végítéletre, a világos döntésre szükség van. És ennek egyszerű és átlátható alapelveken kell nyugodnia. Jézus ezt is megadja. "Éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, ruhátlan voltam és felruháztatok, börtönben voltam és meglátogattatok." Az embertelenség leginkább felháborodást keltő megnyilvánulásai: az éheztetés, a szomjaztatás, a ruhátlanság és a bebörtönzés. Az ezzel kapcsolatos érzéketlenség felháborító és jogos ítéletet von maga után. Érdekes, hogy Jézus semmi másról nem beszélt, csak arról, hogy a két csoport elkülönül egymástól. Úgy tűnik, ez már önmagában is elegendő büntetés.

De ami még fontosabb: ezt az ítéletet mint a jövőben bekövetkező történést írja le a jelenben élők számára. Ez azt jelenti, most nem ítélet történik, hanem csak figyelmeztetés: hogy amikor önmagunkat értékeljük, amikor erkölcsi normáinkat és ítéleteinket kialakítjuk, akkor ezek legyenek a mércék. Sőt, amikor igazságtalanság ér bennünket, ez legyen a biztos támaszunk. Ebben a vonatkozásban még ez az ítélet is örömhír lehet. Isten ítéletének szempontjai világosak. Nem kell félnünk.

Benyik György

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu