|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
In memoriam Körmendy József
Visszaadta lelkét a Teremtőnek november 7-én a veszprémi főegyházmegye pátriárkája, Körmendy József felsőörsi prépost, akit még Rott Nándor püspök szentelt, 1935-ben. Nyáron mutatta be rubinmiséjét, papságának hetvenedik évfordulóján. Hét falura szóló ünnep volt, érsekkel, paptársakkal, cigánybandával, tánccsoporttal, sok-sok szívből jövő köszöntővel. Olyan embert ünnepeltünk, akit mindenki szeretett, mindenki tisztelt. Az a fajta ember volt, akivel öröm volt beszélgetni, akit öröm volt hallgatni, és akivel öröm volt megosztani gondjainkat. Amit mondott, annak súlya volt. Nem kinyilatkoztatott, csak éppen egy gondolkodó, érző, imádkozó ember természetes meglátásait osztotta meg környezetével. Az ezeresztendős egyházmegye múltját a ma élők közül senki nem ismerte jobban nála. Egészen az utóbbi időkig az egyenes tartású pap naponta átballagott a veszprémi vár főterén a papi otthonban lévő lakásából a szomszédos érseki levéltárba, melynek évtizedeken át vezetője volt. Kutatott, publikált, és segítette a fiatal levéltáros nemzedékeket eligazodni az egyházi levéltár kincsei között. Harminc éven át, 1991-ig volt plébános Felsőörsön. Élete fő művének tartotta az ősi prépostsági templom sok évig tartó felújítási munkáinak irányítását. Büszkén vallotta: ez az ország egyik legszebb falusi temploma, olyan, mint egy székesegyház kicsiben. Szeretett itt lenni, pedig egyáltalán nem jutalomból került ide, hanem büntetésből. Ugyanis korábbi állomáshelyein iskolát, kápolnát, templomot épített - ez utóbbiakat - engedély nélkül. Külsővaton született 1911-ben. Másodéves teológus korától levéltári kutatásokat végzett. Újmiséje után főpásztora kölcsönadta két évre a váci egyházmegyébe, amely akkor Pest környékén számos új plébániát szervezett. A fiatal történész szabad idejében rendszeresen bejárt az Országos Levéltárba. 1939-ben a Bécsi Magyar Intézet, 1982-84-ben pedig a római Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasa volt. Veszprémi gimnazista korában hét évig Rott Nándor püspök kosztos diákja volt. Hálából a kilencvenes években sajtó alá rendezte a püspök helytörténeti szempontból igen értékes bérmálási följegyzéseit. Másik kedvenc püspökéről, gróf Volkra Jánosról (1710-1720) monográfiát is írt. A Kalot, a Kalász és a Jézus Szíve Szövetség szinte valamennyi kápláni helyén kedves lelkipásztori tevékenységi területe volt. Plébánosként két templom nélküli fíliájában is kápolnát emelt, és katolikus iskolát szervezett. A frontot is megjárta tábori lelkészként. Nyárádon 1956-ban nála keresett menedéket a párttitkár. "Mentsél meg, mert a nép agyonver! - szólt a segélykérés. Körmendy József azt mondta a falu egybegyűlt népének, hogy senki sem ítélhet senki felett, az a bíróság dolga. Az emberek hallgattak rá. Papi programját és egyben édesanyja iránti szeretetét idézik 2000-ben lejegyzett szavai: "Anyámról írta nekem 1940-ben apám, hogy ő olyan, mint egy finn hősnő, aki a hitéért és a hazájáért bármikor kész életét áldozni. (Akkor zajlott a finn-szovjet háború). S valóban. Ez a kettő a fontos. Első az Isten, de vele szinte egyenlő mértékben fontos a haza. A katolikus magyar öntudatot kell ébresztenünk az emberekben, mert ez ma hiányzik." Nem kesergett. Szerette az embereket, bízott a jövőben. Hirdette, hogy van remény, van jövő keresztényként, magyarként a hazában. Ugyanakkor hatalmas bűnnek tartotta az iskolai hittantanítás eltörlését, mert ezzel megölték a lelkiismeretet és az Isten előtti felelősségérzetet. Nehéz élete volt, de mindenütt jól érezte magát. Ha valami nehézséggel találkozott, így biztatta mindig magát: "Ezért lettél pap. Tedd a dolgod!" Kedvenc nótáját húzta a csopaki prímás július végén, rubinmiséje után a felsőörsi plébánia kapujában: "Eltörött a hegedűm." S a kilencvennégy éves pap énekelte a szép-szomorú Dankó-nótát. A hegedű, ha nem is törött el, de kiesett a kezéből. Hiszem, hogy immár odaát ismét kezében a szép hangszer, amelyet már senki nem vehet el tőle. Szerdahelyi Csongor (Az elhunytat november 12-én a felsőörsi temetőben helyezték végső nyugalomra. A szertartást - melyen ötven pap is részt vett - Márfi Gyula érsek vezette.)
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|