Egy népszavazás hordaléka (25.)

Országgyarapítás - román módra

1914-ben, a háború kitörésekor - bár az ország korábban Németországgal szövetségben állt - Románia semleges maradt. 1916. augusztus 17-én Bukarestben titkos megállapodás született: Franciaország, Anglia, Oroszország és Olaszország megígérte, ha Románia belép a háborúba, "jutalmul" megkapja Erdélyt és csatolt részeit (a Partiumot és Bánátot). A német csapatok azonban néhány hét leforgása alatt szétverték a román hadsereget, Bukarestet is megszállták, a román kormány Jászvásárra (Iasi) menekült. Az 1918-as tavaszi katonai erőviszonyok láttán a Marghiloman-kormány május 8-án különbékét kötött, pedig az 1916-os paktumban Románia kötelezte magát, hogy nem tesz ilyen lépést. Megszegték tehát a megállapodást.

A győztesek oldalán

A háború "utolsó óráiban", 1918. november 10-én azonban Románia ismét belépett a háborúba. (Az Osztrák-Magyar Monarchia egy héttel korábban, november 3-án Padovában fegyverszünetet kötött. November 7-én Károlyi Mihály Belgrádban már letárgyalta, s a magyar kormány nevében Linder Béla hadügyminiszter 13-án parafálta a katonai konvenciót, és november 11-én a németek is aláírták Compiegne-ben a franciákkal a fegyverszünetet.) Nyilvánvaló, hogy a román részvétel ekkor már teljesen formális volt, de ahhoz elég, hogy az antant Romániát szövetséges hadviselő félnek ismerje el, így ezen a jogcímen a győztesek oldalán vehessen részt a béketárgyalásokon.

Az 1918. november 13-i belgrádi konvencióban a magyarok és a franciák megállapodtak abban, hogy Erdélyben a Beszterce-Marosfalu közötti vonal, azt követően a Maros folyó egész hosszában lesz a demarkációs vonal. A konvenció értelmében az ezen a vonalon belül maradt területeken (amely Erdély kétharmadát tette ki, ide tartozott Kolozsvár is) a polgári közigazgatás magyar marad.

A katonai egyezmény 17. pontja kimondja: A szövetségesek a belügyeket illetően nem avatkoznak be a magyar államigazgatás munkájába. E megállapodást sem a franciák, sem a románok nem tartották be. E tényt Vix alezredes, a budapesti szövetséges katonai misszió vezetője Henrys tábornokhoz írt 1918. december 17-i levelében is elismerte, mikor azt írta, hogy a magyar kormány által említett sérelmek nagy része megalapozott... A szövetségesek általánosságban nemigen tartották be az általuk aláírt konvenciót. A megszállt országot leigázott országként kezelték. Bármilyen sokat szenvedett is némelyikük, ez - nézetem szerint - semmiképpen sem igazolja minden jog folyamatos megsértését. Különösképpen sajnálatos, hogy az igazság és jog bajnokaként fellépő Franciaország az effajta elítélendő viselkedést tekintélyével fedezi.

Nagyhatalmi elképzelések...

A szerződésszegés minden fázisánál most nem elidőzve, a továbbiakban mindössze két francia dokumentumra hívjuk fel az olvasó figyelmét. Az egyik a Francia Keleti Hadsereg 1918. december 27-i jelentése a magyarországi helyzetről, megállapítja: Egy román tábornok (Presan) november végén közzétett kiáltványában nem átallott a ťTiszáig és a Dunáig terjedő román földrőlŤ beszélni. Az efféle telhetetlen követelőzés nyugtalanságot kelt a magyar kormánykörökben, és feléleszti a szerbek gyanakvását. Ellentétben a november 13-án megkötött katonai konvenció I. cikkelyénekrendelkezéseivel, Erdélynek a demarkációs vonaltól délre fekvő területein kezdetét vette a ťrománosításŤ munkája. Továbbá a románok, állítólagos Kolozsvár környéki zavargásokat ürügyül fölhasználva, december 15. táján a katonai konvencióban kijelölt demarkációs vonal átlépését határozták el. Ez a döntés Budapesten és Belgrádban nagy felzúdulást keltett...

(A jelentés foglalkozik a Károlyi-kormány előre látható bukásával és a bolsevik mozgalom visszaszorításának lehetőségeként azzal az elgondolással, hogy a francia hadsereg megszállná Budapestet és az ország néhány fontosabb városát, erre azonban nem került sor.) (Az eredeti irat megtalálható a Francia Szárazföldi Hadsereg Történelmi Szolgálata külügyi levéltárának AG.20N548 c/124.d/1 dossziéjában.)

...és a valóság

A demarkációs vonal átlépésére azért kerülhetett sor, mert egy francia tábornok, Henri Mathias Berthelot, aki a román kívánságok leglelkesebb teljesítője volt - felettese, Franchet D´Esperey utasítását be nem tartva - engedélyezte azt. Ilyesmi már többször is előfordult a történelemben, de hogy az engedetlen parancsnok (a miniszterelnök-hadügyminiszter rendreutasító távirata után még hónapokig a helyén maradhatott, talán soha.

Részlet Clemenceau francia miniszterelnök 1915. január 15-én küldött - 1169/BS/3. számú, titkos minősítésű táviratából (Lelőhely: AD. Europe 1918-40. Roumanie vol. 32. Ff. 123-125.)

...A szövetségesek egyetértenek abban, hogy Romániát ismét szövetséges hatalomnak tekintsék, és a békekonferencián ennek megfelelően kezeljék. Ugyanannyi küldött részvételét tették lehetővé számára, mint Belgiumnak és Szerbiának, vagyis olyan államoknak, amelyek a háború kitörésétől annak befejezéséig szünet nélkül küzdöttek Németország és Ausztria-Magyarország ellenségeinek oldalán. Stop.

Ekképpen a szövetségesek kivételes bánásmódban részesítik Romániát, hiszen az ország kapitulált, érvénytelenítve ezzel az 1916-ban megkötött szerződést, amelynek következtében a szövetséges államok sorába lépett. Stop. (...)

Azon állítás tehát, mely szerint a szövetségesek nem őszinték Romániához és ellenségeinek kedveznek, egyáltalán nem felel meg a valóságnak, és hogy ön ilyesmit hangoztat, számomra egyszerűen fölfoghatatlan. Az ön által kifogásolt Dobrudzsát, Bánságot és Erdélyt érintő kérdések semmiképp sem olyan jellegűek, amint azt ön állítja, és vonatkozó kijelentései de facto és de jure alaptalanok...

Erdély: E térség határainak megállapítását ideiglenes jelleggel a keleti hadsereg főparancsnoka a fönnálló helyzet kívánalmainak, valamint katonai megfontolásoknak megfelelően végezte el, amelyek átértékelésére az ön észrevételeinek Franchet d´Esperey tábornok elé terjesztését követően lehetőség nyílik.

Következésképpen a román vádaskodások minden alapot nélkülöznek. Ezt önnek elsőként kellene elismernie, kinyilatkoztatnia és a vádaskodásokat hamisnak bélyegeznie ahelyett, hogy tűrhetetlen módon szószólójukként lép föl, bátorítja őket, és Franciaország, valamint szövetségeseinek politikáját ócsárolja.

Amennyiben fönti kérdéseket illetően továbbra is kormányáétól eltérő nézeteket vall, természetesen jogában áll visszahívását kérni.

További dokumentumok sokaságát lehetne idézni, amelyek bizonyítják, hogy a franciák tisztában voltak a románok megbízhatatlanságával, követelődzéseik természetével, kétszínűségükkel. (Magyarország 1919 augusztusától novemberéig történt román kifosztásáról például számos korabeli francia dokumentum is tanúskodik. Ezeket a fontos francia iratokat is jó lenne mihamarabb megismertetni a magyar közvéleménnyel.) A francia politikai vezetés ennek ellenére a románok jóformán minden óhaját teljesítette.

A politikában az eredményesség számít, semmi más, s el kell ismerni, hogy a románok a maguk szempontjából nagyon eredményesen politizáltak. De ehhez a sikerességhez az is kellett, hogy az akkori világ egyik nagyhatalma, Franciaország (Angliával együtt) politikájában ennyire szem elől tévessze a távlatosságot, és ennyire felrúgja a morális megfontolásokat.

(Folytatjuk.)

Fasang Árpád,

volt UNESCO-nagykövet

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu