|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
A szolgáló Krisztus képviselői Miért kell nekünk állandó diakónus? (2.) A hazai állandó diakonátus kibontakozásához rendkívül lényeges a - miénkhez viszonyítva lényegesen gazdagabb és sokrétűbb - külföldi tapasztalatok megismerése, és az egyházi vezetés szintjén történő feldolgozásuk. Ezért is jelentős esemény, hogy a közelmúltban Bíró László személyében magyar püspök is részt vett az állandó diakónusok freisingi nemzetközi konferenciáján, amely egyben jubileum is volt, hiszen az első ilyen találkozót negyven éve, 1965-ben rendezték Rómában, ahol azokban a napokban VI. Pál pápa is fogadta a résztvevőket. A németországi konferencia tapasztalatairól szólva a diakonátus természetéhez tartozó prófétai jelleg mellett Bíró László különösen fontosnak tartja e hivatás képviselőinek hídszerepét: hiszen a diakónus személye - s nem "csak" a munkája - összeköti a liturgikus közösséget a társadalommal, az egyházat a világgal. Életével és szolgálatával nemcsak hallhatóvá, hanem láthatóvá is teszi Isten evangéliumát. Ugyanakkor azt is jelzi: a közösség nem élhet csak önmagának. A legtöbb diakónus életének és hivatásának társa, segítője a felesége. (A teljes képhez hozzátartozik: vannak cölibátust választó diakónusok is. Ez a tény egyfelől azt mutatja: a nőtlenség választható volta nem szünteti meg a cölibátust, másfelől pedig cáfolja azok igaztalan felvetését, akik az állandó diakonátust "megtorpanásnak" gondolják a papság felé vezető úton - épp a házasság kérdése miatt.) A freisingi találkozónak külön témája volt a diakónusfeleségek szerepe és élethelyzete. Ők férjeik hivatását - minden többletteherrel együtt - értéknek tekintik. Differenciáltan látják helyzetük pozitív és negatív vonásait: a család és a hivatás közötti - egyébként csaknem minden családban kialakítandó - egyensúly megteremtése sokszor számukra is küzdelmes folyamat, és jelentős alkalmazkodókészséget igényel. A diakónusi életforma a házasságnak is új formát, új ritmust ad. A találkozón részt vevő feleségek vallomásai szerint a családnak jutó kevesebb idő jelenti számukra a legfőbb problémát. A pozitív vonások között különösen fontos, hogy a diakónusok családjában gyakoribb az imádság és a hit témája. Az egyházi hivatás természetesen kerül közelebb a gyerekek lelkéhez, gondolatvilágához. A diakónusnak és családjának mindig megújuló és egyre mélyebb kapcsolata alakulhat ki a szolgálata központját jelentő egyházközséggel. A diakónusfeleség pedig nemegyszer segítheti férje egyházi feladatait is: például ő a prédikáció első "tesztelője", a beteglátogatások, házassági előkészítők cselekvő részese. A konferencián megfogalmazódott: a szerepkonfliktusok feszültségét oldhatja, ha a házaspárban már kezdetben tudatosul, hogy "normális család" akarnak maradni. Bíró László kiemelte a konferencia azon felismerését is, miszerint a paphiány nem vezethet oda, hogy a diakónus a papokéhoz hasonló munkákra szakosodik, hiszen hosszú távon ez e sajátos hivatás végét jelentené. A diakónusra sokkal inkább szükség van a karitász területén, mint a liturgiában: a diakónus nem válhat liturgikus szolgává. Feladata a részvétel egy új társadalom kibontakozásában. Bíró püspök hozzátette: a diakónus jelszerepe jobban kitűnik, ha hivatását önkéntesként, egy "profán" - például segítő, szociális szakmabeli - munka mellett végzi, és nem főfoglalkozású egyházi alkalmazottként. A freisingi konferencián megfogalmazott nemzetközi tapasztalatok megosztása sokban segítheti a hazai diakónusokat is, hogy hivatásukat - amely egyszerre ajándék és feladat - mind gazdagabban és sokakat gazdagítóbban tudják megélni. Téma volt ez az esemény a magyarországi állandó diakónusok közösségének jubileumán is: ugyanis október utolsó napjaiban rendezték meg tizedik alkalommal 1996 óta hagyományossá vált országos találkozójukat. Amint az elmúlt években, úgy most is diakónusok, feleségeik, a hivatásra készülők és érdeklődők voltak együtt - ezúttal Leányfalun. Az elmúlt évtizedben nemegyszer itteni érdeklődőkből lettek később diakónusok - ez is mutatja e találkozó szerepét a hivatásgondozásban. A kétnapos rendezvényen Kránitz Mihály ismertette a Nemzetközi Teológiai Bizottság legújabb dokumentumát, A diakonátus kialakulása és távlatai címmel. A lelkigyakorlatot Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke tartotta, aki a szolgáló, a javait megosztó egyház szerepéről beszélt az új evangelizáció területén. Szigeti László
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|