A Vatikán és a zsidóság viszonya

A pápaság és a zsidók kapcsolatának két évezredes történetéből a századok során csak töredékek kerültek a nyilvánosság elé, amelyeket az adott kor társadalmi és politikai áramlatai saját szempontjaik szerint értékeltek. A német kutató, Thomas Brechenmacher közelmúltban megjelent könyve: A Vatikán és a zsidók (Brechenmacher, Thomas: Der Vatikan und die Juden. München, 2005, C.H. Beck) ezen a területen új adatokat tár az olvasók elé.

A szerző, aki két éven át nemcsak a kérdéssel kapcsolatos irodalmat, hanem a vatikáni levéltárak anyagát is tanulmányozta, tárgyilagosságra törekszik. Megállapítja, hogy a katolikus egyház vezetői a történelem során sohasem voltak fajgyűlölő antiszemiták. Antijudaizmust, tehát zsidóellenességet lehetett találni egyeseknél, amely azon az evangéliumi szövegen alapult, amely szerint a Jézus halálát követelő zsidó tömeg elátkozta magát és utódait (Mt 27,25). Az egyház azonban azt hirdette, hogy elérkezik majd az idő, amikor a zsidók is elfogadják Jézus személyében a várt Messiást. Ennek alapján inkább érdekében állt a zsidóság fennmaradása, mint pusztulása. A pápák sohasem támogatták, inkább ellenezték az egyes országokban időnként fellángoló antiszemita mozgalmakat. A XVIII. században XIII. és XIV. Kelemen pápa a lengyel zsidóság védelmére kelt a pogromok idején, és hivatalosan is elvetették a rituális gyilkosságokról terjesztett állítást, amely szerint a zsidók pászkájukba keresztény vért kevernek. (Különösen, hogy egy évszázaddal később Magyarországon ez a vád mégis újra feltámadhatott a tiszaeszlári perben.)

Brechenmacher szerint a pápák a zsidósággal kapcsolatban az úgynevezett "kettős védelem" álláspontjára helyezkedtek. Ez azt jelentette, hogy egyrészt a keresztényeket óvták a zsidó hatástól, másrészt pedig a zsidóságot igyekeztek oltalmazni a keresztények időnként fellángoló támadásai ellen. Tekintve, hogy a zsidók senkit sem akartak áttéríteni a saját hitükre, a védelem gyakorlatilag inkább rájuk vonatkozott. E "kettős védelem" elve a századok során egyre inkább elhalványult, míg végül a XIX. században az egyházi állam felbomlásával teljesen érvényét vesztette, az évezredes hagyomány nyomai azonban továbbra is fennmaradtak.

Így érkezett el a XX. század a hitleri nácizmushoz, amely a zsidóság tömeges elpusztítására törekedett. Milyen szerepet játszhatott e népirtásban a pápaság, a katolikus egyház?

A német Rolf Hochhut 1963-ban megjelent és színházakban is bemutatott A helytartó című drámája világszerte felkavarta a kedélyeket. A szerző ugyanis elmarasztalta XII. Piusz pápát, aki - a szerző véleménye szerint - nem kelt határozottan az üldözött zsidóság védelmére, és így hallgatásával tulajdonképpen Hitler cinkosává vált. Az egyház ellenfelei Hochhut drámája alapján már kezdték kifejezetten antiszemitának beállítani a pápát.

Brechenmacher tárgyilagosságra törekvő, új adatokat tartalmazó tanulmánya magyar fordítást is megérdemelne, hogy kutatásának eredményei a magyar olvasókhoz is eljuthassanak.

Vezényi Pál

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu