Egy népszavazás hordaléka (14.)

A születés fájdalmai

Egy kopernikuszi fordulat megértéséhez - mert a francia szemléletváltás valóban az - elegendő néhány perc, néhány óra, de az újonnan felismert igazság társadalmi méretű befogadásához évtizedek kellenek, főleg akkor, ha az nagy fájdalmakkal és komplikációkkal jár együtt. A szellemi műhelyeknek kell ilyenkor világos útbaigazításokat adniuk, olyan új formulákat kitalálniuk, amelyeket a politika segédeszközként használhat. Ez történik Franciaországban immár másfél évtizede. Ezeknek a szellemi műhelyeknek a "terméséből" mutatok be egy csokorra valót.

Norbert Rouland, az Aix-en-Provence-Marseille III. Egyetem tanára, a Francia Jogi Antropológiai Társaság elnöke, 1993-ban fontos tanulmányt készített a francia UNESCO-bizottság részére A francia jogi tradíció és a kulturális sokszínűség címmel. A neves jogászprofesszor világosan kimondja, hogy a kettő ellentétben áll egymással, de a modern élet megköveteli, hogy az új kérdésekre és kihívásokra új válaszokat találjunk. Érvelése a következő:

"Franciaország egész egyszerűen tagadja a kisebbségek és az őslakos (autochton) népek létét, és még inkább elutasítja ezeknek a csoportoknak a kollektív jogait. Ebben a helyzetben csak ismételni tudjuk, hogy a francia álláspont és az UNESCO orientációja ellentétesek... A Franciaország számára oly kedves emberi jogok logikája és a kisebbségek jogai kibékíthetők egymással, ha legalább három feltétel teljesül:

- A jogi normák hierarchikus kapcsolódása: a kisebbségi, nevezetesen a kulturális jogoknak tiszteletben kell tartaniuk az alapvető szabadságjogokat, amelyeket a legfontosabb nemzetközi egyezmények tartalmaznak.

- A csoportok jogai nem kerülhetnek az egyéni jogok fölé: minden embernek joga van megválasztani a maga kultúráját, vagy jogában áll attól elszakadni. A jogi pluralizmus legújabb teóriái szerint a jogokat dinamikusan kell figyelembe venni, és a jogi pluralizmus azt hangoztatja, hogy minden embernek jogában áll megválasztani a maga többféle csoporthoz való tartozását, miként az a gondolat is tért nyer, hogy a társadalomban többféle (állam)polgári lét létezhet.

- A kisebbségi csoportok vezetőinek képviseleti jogát egy, minden érdekelt fél által egyetértésben kialakított választási mechanizmusnak kell biztosítani és ellenőrizni."

A nemzetközi hírű jogász szerint a francia álláspontnak ebbe az irányba kell elmozdulnia, és valószínű, hogy az európai integráció is erre fogja ösztökélni.

Norbert Rouland A francia állam és a pluralizmus című nagy művében még erősebben fogalmaz:

"Franciaország azt kockáztatja, hogy a nemzetek együttműködésében egyre inkább elszigetelt helyzetbe jut, különösen az európai jogrendszer tekintetében, különösen akkor, hogy ha figyelembe vesszük harcias viselkedését az európai konstrukció ügyében. A pluralizmus útján maradunk-e, és a francia történelem sajátos jellege megakadályozhat-e bennünket abban, hogy ezt az utat válaszszuk?... A tradíció csak az újraértelmezésében élhet tovább. Ez az ára annak, hogy a közelmúltat meg lehessen különböztetni a befejezett régmúlttól. Rabaut Saint-Étienne, a francia forradalom idején a Konvent képviselője büszkén állította, hogy történelmünk nem a törvénykönyvünk. Számot vetni a múlttal anélkül, hogy annak kiszolgáltatottjai lennénk: ez az igazi francia szellem."

Stéphane Pierré-Caps, a nancy-i egyetem jogászprofesszora könyvet írt a kelet- és közép-európai kisebbségek jövőjéről (La multination, l´avenir des minorités en Europe Centrale et Orientale - magyarul is megjelent 1997-ben a Kossuth Kiadónál Soknemzetiségű világunk címmel), melyben a nemzetállam tarthatatlanságára mutat rá Közép-Kelet-Európában.

"...ha nem akarjuk, hogy egész Európát lángba borítsák a nemzetiségi konfliktusok, ideje lenne kijelenteni, hogy az állam alkotta politikai egységet, főleg keleten, nem szabad összetéveszteni az egy nemzet által alkotott közösséggel, azaz az állam és a nemzet megközelítésének egy más módját kellene alkalmaznunk. Ez a másfajta mód a soknemzetű állam, amely alatt egy több nemzetiséget magába foglaló politikai egységet értünk, ahol azonban a nemzeti közösségek közös akarattal kötik össze sorsukat. Ehhez el kell választanunk a nemzetet az államtól. Végtére is nem ebben áll valójában - csak más megközelítésben - a maastrichti Európa terve?" Másutt azt írja: "a kisebbségek születőben lévő európai joga csak akkor válhat igazán nagykorúvá, ha képes lesz legyőzni azt az akadályt, amelyet a nemzetállam jelent. Ennek érdekében hatnia kell a közép-európai államok politikai társadalmának belső fejlődésére (de a többi államokra is). Akkor, amikor az Európai Unió saját belső identitását keresi, nem érkezett-e el az idő ahhoz, hogy megtörténjen a nemzetállam felváltása, és helyébe a soknemzetű állam lépjen? E végső ellentmondás feloldásának feltétele, hogy a kisebbségek európai joga valóban létező jog legyen, magáénak vallva Octavio Paz gondolatát: Az emberek és a társadalmak nem ellentmondásaikba pusztulnak bele, hanem abba, hogy képtelenek megoldani ezeket az ellentmondásokat."

"...A kisebbségi helyzet a legszilárdabbnak hitt jogi bizonyosságokat is megingatja. A személyi elv kapcsán természetesen felmerül a kérdés, hogy haladásról vagy visszalépésről van-e szó, a kapitulációs szerződések régi jó rendszerének felújításáról. Mindenesetre a vita még csak most vette kezdetét; a "másik" Európa nemzetiségei konkrét megoldásokat várnak az éppenséggel nem újkeletű, de soha meg nem oldott helyzetekre, mert eddig csak másra szabott elképzeléseket igyekeztek rájuk kényszeríteni. Meglehetősen felháborító, hogy a Duna menti politikai gondolkodás gazdag volt megoldásokban, de ezeket az 1918-as győztesek és a proletár internacionalizmus hideg szelei szándékosan elrejtették - ki-ki saját külön érdeke miatt. Ezek az érdekek azonban soha nem Közép-Európa saját érdekei voltak; a térség ma nem kér mást, csak azt, hogy létezhessen, úgy, hogy közben megmaradhasson annak, ami."

(Folytatjuk.)

Fasang Árpád

volt UNESCO-nagykövet

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu