Májusi reggel

Idén április utolsó napján hallottam az első sárgarigót. Az aranytollú madár a sereghajtók közé tartozik, akkor érkezik Afrika trópusi tájairól, amikor már kilombosodtak a fák, és a koronában megjelennek, rágcsálnak a hernyók, amelyek fő táplálékát képezik a gyönyörű, röptében a mesebeli aranygolyóra emlékeztető madárnak.

Május a szaporodás hónapja. Aki korán kezdte a költést, például a fekete rigó, az erdei és a mezei pacsirta, a hónap elején már nagy fiókákat nevel, sőt akár ki is repítette őket a fészekből. A későn érkező gébicsek, a sárgarigó, a karvalyposzáta és mások csak ilyenkor választanak párt és kezdenek hozzá otthonuk építéséhez.

A hímek mindenütt, erdőben, nádasokban, parkokban, kertekben hangosan énekelnek.

Május 2-án kora reggel Szárliget erdőkkel és bokrosokkal tarkálló környékén jártam. Ragyogva sütött a nap, a szél éppen csak lengedezett, és amikor néhány órányi gyaloglás után a földút mentén régi, már ellaposodott, de kényelmes ülést kínáló vakondtúrást pillantottam meg, leültem rá. A fák között vidáman kiáltozott a kakukk, a bokrok között fülemülék csattogtak, odébb karvalyposzáta énekelt, majd nyomban utána hangosan cserregni kezdett. Az erdőszélen a kökény már elhullatta a virágait, de körben, a fű között, bármerre néztem is, mindenütt tarka szirmokat láttam. A kis pásztortáska fehér virágocskái szegényesnek tűntek a tavaszi hérics nagy sárga szirmai mellett, alig karnyújtásnyira kányazsombor, farkaskutyatej, pitypang virított, az akácos szegélyén sárga mezőt alkotott a vérehulló fecskefű. A virágok felett hajnalpírlepke lebegett, egy kis pöszörlégy percekig a cipőm orra előtt keringett, aztán mégis a virágokat választotta. Kolibrik módjára állt meg előttük, és hosszú szájszervét kinyújtva élvezettel szívogatta a nektárt.

Az akácos még kopaszon állt, de alatta a bodza gyönyörűen zöldellt. A sűrűben barátka énekelt, később, mintha megirigyelte volna a csengő hangokat, fülemüle kezdett csattogni. Eleinte láthatatlan volt, csak a szerteáradó gyönyörű strófákat hallottam, de később helyet változtatott, és egy még kopasz akácágra szállt. Kicsit helyezkedett, aztán felém fordult, és mintha csak nekem énekelt volna, tágra nyitott csőrrel csattogni kezdett. A barátka egy ideig versenyben maradt, de nem bírta hangerővel és elhallgatott. Helyette száz méterrel odébb egy másik fülemüle szólalt meg. A bevezető "hű-hű-hű-hű" strófával kezdte, és a két madár hosszú ideig feleselt egymással. A háttérben vadgerle búgott, zöld küllő kiáltott kacagó hangján, időnként a sárgarigó "huncut a bíró"-ját hallottam. Az egyik akác koronájában zöldike trillázott, később tagolt, ismételt strófáival egy énekes rigó csatlakozott a kórushoz. Olyan hangverseny volt, amire egyedül a természet képes! Teljesen megfeledkeztem az időről, amíg hallgattam.

Aztán, ahogy emelkedett a nap és egyre melegebb lett, sorra elhallgattak az énekesek. Körben még mindig harmat csillogott, az ezüstös cseppek árulkodva varázsolták elő a fű között rejtőző pókhálókat, orgonaillat úszott a levegőben, és a bodzák sűrűjében a barátka az elcsendesült erdőben újra énekelni kezdett.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu