A harangok újra élnek

A boszniai Kupres üzenete: Egyek legyetek, és éljetek békében!

Krisztus - Európa reménye. Tavaly ez volt a mariazelli Közép-európai Katolikus Találkozó jelmondata, s akkor nyolc közép-európai ország mintegy hetvenmillió katolikusának képviseletében jelen lévő százezer zarándok előtt szólalt meg az a nyolc harang, melynek oldalán az egyes országok neve olvasható, s hogy melyik osztrák egyházmegye pénzügyi adományával készülhetett el. Akkor úgy határoztak, Bosznia-Hercegovina egyik, az 1992 és 1995 között dúló háborúban elpusztult, de mára újjáépített katolikus templomában szólaljanak meg. Az országban összesen hatszáz katolikus templom, egyházi intézmény semmisült meg vagy vált romossá a harcok során. Kupres szimbolikus helyszín: a környéken már az ötödik században katolikus templomot emeltek, majd újabbat a tizenötödik században, s azóta is nyugati keresztény vidéknek számít. Bosznia négy egyházmegyéjének határvidékén fekszik. A háborúban rendkívüli módon megszenvedtek itt a horvátok a szerb szabadcsapatoktól. A Kupresben épülő, minden előzőnél hatalmasabb katolikus templom valamennyi boszniai katolikusnak a reményt üzeni: Egyek legyetek, és éljetek békében! Ennek a gondolatnak a jegyében mutatta be három bíboros, harminc püspök és mintegy kétszáz pap az ünnepi szentmisét május 21-én.

A csetnikek által lerombolt és a háttérben újonnan épülő Szent Család-templom

Felzúgtak a harangok. Előbb a kisebbek, majd a nagyobbak, végül kitárt, mély hangján a két legnagyobb. Zengésük végigszállt a fennsíkon, felkúszott a kopár hegyek gerincéig, ahol elvétve még hófoltok látszottak. A nyolc harangot deréknyi gerendákból ácsolt állványon helyezték el, s ott várakoznak, amíg elkészülnek a tornyok, hogy azokba fölemelkedve hirdessék földnek és égnek: ismét élnek.

Schönborn bíboros, bécsi érsek megszenteli a harangokat

Kupres, a négyezer lelket számláló boszniai település a Split felé vezető főúttól nem messze, a hegyek között fekszik, ezerkétszáz méter magasan. A hatalmas templom már áll, tornyai még csonkák, de nem e rombolás miatt, hanem azért, mert az ember újjáépítő akarata még nem ért a munka végére. A Szent Család nevét viselő istenházától néhány méternyire, közvetlenül az út szélén hatalmas romhalmaz: megtört betonívekből kilógó rozsdás vasak sokasága. A romhalom tetején vékony, félrebillent kereszt. S az erre az alkalomra a horvát mellett németül is elhelyezett ismertetőtábla: itt állott a Szent Család-templom, melyet 1968 és 1971 között építettek, de 1992-ben, fél esztendővel a boszniai háború megindulása után a csetnikek fölgyújtották, kifosztották, később fölrobbantották.

Vinko Puljic Szarajevói érsek a mariazelli bencés priorral imádkozik az épülő templomban

A délszláv háború jobbára híradófelvételeket jelentett nekünk, magyaroknak: kényelmes karosszékből végignézett esti televíziós műsort. A helyszínen megállni, a háború befejezése után tíz esztendővel is, többet mond el mindabból, ami itt történt - nem először a történelemben -, mint bármilyen jól megszerkesztett képi híradás. A kupresi plébánia területén négy templomot romboltak le a szerb szabadcsapatok, a csetnikek, s lőtték szét, égették föl az itt élő horvátok házait.

A ferencesek nélkül hétszáz éve elképzelhetetlen Bosznia

A hosszan elnyúló fennsík - magyarázza az ország légvédelmi parancsnoka, aki ugyancsak a kupresi katolikus napra érkezett - stratégiai szempontból igen fontos terület: aki uralja, birtokában tartja a környező nagyobb térséget.

Fiatalok kólót táncolnak a szentmisét követő népünnepélyen

1992 előtt tisztán horvátok lakta terület volt a vidék, ám a betörő szerbek elől menekült mindenki - aki még menekülhetett. Akik a csetnikek kezére kerültek, azokat előbb megkínozták, majd megölték, jobb esetben - jobb esetben? - a kommunista és nemzetiszocialista koncentrációs táborokhoz hasonló rabságba jutottak. A domboldalakon szerteszórva kisebb temetők: a halálozási dátum a legtöbb helyen 1992 és 1995 közé esik...

A délszláv háborút sokan vallásháborúnak nevezték, hiszen itt, Boszniában a pravoszláv szerbek, a mohamedán bosnyákok és a nyugati keresztény horvátok között dúlt az emberfájdító küzdelem. Bábel Balázs kalocsai érsek, akinek egyházmegyéjében szép számmal élnek bunyevácok és sokácok - a nyolcféle horvát népcsoport közül kettő -, éppen a romjaiban is megrendítő templomtól az újonnan épülő, a településen immár negyedszer magasba törő istenháza felé tart. Véleménye világos, egyértelmű azon a napon, amely a nemzetiségek közötti megbékélést hirdeti:

- Akik ma itt vannak, katolikusok. Nem köztük folyt a háború, hanem a katolikusok és az ortodoxok... de nem, a megfogalmazás így sem helyes. Inkább a nacionalizmustól teljesen elvakult szerbek robbantották ki a véres öldöklésbe váltó konfliktust. S a háború törvényszerűsége szerint később mindkét oldalon elszabadultak a legvadabb emberi indulatok.

Tévednek, akik vallásháborút emlegettek? - kérdem.

- Igen, sokkal inkább helytálló, ha felismerjük: a háborúval "beérett" az a folyamat, melyet Tito idején érleltek: az ateizmus, a materializmus hivatalos megszűnése után szükség volt egy új ideológiára, mely a helyébe léphet, s ez lett a nacionalizmus.

Mayer Mihály pécsi püspök a rövidesen kezdődő ünnepi szentmisére készült. A szabadtéri oltáron elhelyezték azt a törött keresztet a korpusszal, melyet még sikerült kimenekíteni a pusztításból. Krisztus fél karral, gipszteste - mintha csak a lövedékek sebzette házak falát látnám - itt is, ott is kicsorbulva. A püspök megrendülten állt a romok és a nyersen vakolt, széles betoníveivel a barokk kort idéző új, de még csupasz templom között.

- Itt fekszenek az előző templom romjai, vagy inkább maradványai, ezeket nem takarították el több mint tíz esztendeje. Amikor megláttam, úgy éreztem magam, mint Drezdában, a Miasszonyunk-templom második világháborúban rommá bombázott, kormos falmaradványai előtt. Évtizedekig állt így, emlékeztetőülszánták, azután a közelmúltban mégis újjáépítették. A leromboltnál jóval nagyobb új Szent Család-templomot elnézve reményünk lehet arra, hogy a szent család az itt élő nemzeteket is családdá kapcsolja össze, hiszen nemcsak alulról építkezünk, hanem a mostani harangszenteléssel a fölülről való építkezést, az Istenre való nyitottságot is megéljük.

A templomban, a nyers betonaljzatra helyezett padokban rózsafüzért imádkozó emberek. Az oltárnál Vinko Puljic bíboros, szarajevói érsek térdel a cementporban. Az ünnepi alkalomra összegyűlt mintegy tizenötezer ember között a nyolc közép-európai ország zarándokai is ott vannak. Aki befér a templomba, a maga nyelvén folytatja az előimádkozó bíboros után a szövegét.

Az egyik sor szélén magyar zászló. Polyák Imre plébános vezetésével heten jöttek a déli határhoz közeli Hercegszántóról. Három nyelven folynak náluk a szentmisék, magyarázza a tizenegy éve ott szolgáló Imre atya, hiszen a magyarok mellett bunyevácok és svábok is élnek a plébánia területén, melyhez Gara, Homorúd és Sárhát is hozzátartozik. Horvát nyelven misézik és temet, de magyarul mondja a szentbeszédet.

Kupresben, a település távolabbi pontján minaret emelkedik. Mellette egyszerű sátortetős ház, a bejárat fölött arab írás: csak gondolom, hogy idézet a Koránból. A háború után épült a mecset - Szaúd-Arábia százharmincöt imaház építésének költségeit fedezte az országban -, amikor a korábbi horvát lakosságnak csupán a fele tért vissza a menekülésből, s ide is beköltöztek a muszlimok. Megélnek egymás mellett, s valóban élni akarnak. Mi sem bizonyítja ezt inkább, minthogy a mintegy kétezres horvát, tehát katolikus közösségben nyolcszáz a gyermekek száma. A háromgyermekes család olyannak számít, mint nálunk az egykés... A muszlimoknál még több a gyerek. Errefelé sokan úgy látják, Bosznia-Hercegovinából európai iszlám országot szeretnének teremteni. A muszlim-horvát föderáció a terület ötvenegy, míg a boszniai szerb köztársaság negyvenkilenc százalékát teszi ki. A háborút lezáró daytoni szerződés rendelkezett így. A lakosság megoszlását tekintve negyvennégy százalék a bosnyák, ami a muszlim vallású lelkeket jelenti, harminckét százalék a szerb, azaz ortodox, a horvátok pedig, tehát a nyugati keresztények az ország tizennyolc százalékát adják.

Josip Bozanic bíboros, zágrábi érsek a szentmisén mondott homíliájában a népek közötti megbocsátásról, a családok életet adó szerepéről beszélt. Ezt hangsúlyozta Seregély István érsek, a magyar püspöki kar elnöke is, amikor az egyes közép-európai országok képviselői a szentmise végén elmondták üzenetüket:

- A családok reményben jönnek létre, növekednek és maradnak meg. Az a szeretetteljes kockázat, amelyet Isten vállalt az emberekkel, visszatükröződik a családok közösségi életében. A remény előrefelé vezet bennünket, a válságokon és katasztrófákon keresztül is. A reményteljes bizalommal tudunk összetartani a hűségben, együtt új utakra indulni, és örömet találni a különböző, személyes kibontakozási lehetőségekben.

Egyek legyetek, és éljetek békében - ez volt a jelszava a kupresi közép-európai katolikus találkozónak. A magyarországi Katolikus Ifjúsági Mozgalom szervezésében érkezett fiatalok a szentmise előtt magyar nyelven énekelték Isten dicsőségét, a béke és a megbocsátás fontosságát. Trádler Mónika Mórról jött, s hiszi, mindezek nemcsak szavak, hanem valósággá is válhatnak az emberek között.

Bosznia elképzelhetetlen a ferencesek nélkül. Aki ismeri kissé a történelmet, tudja, hogy Szent Ferenc óta, tehát a tizenharmadik század első harmadától jelen vannak itt a barna ruhás szerzetesek, s a több mint négyszáz esztendős török hódoltság idején is megmaradhattak a nép vigasztalására. Ma mintegy háromszázötvenen élnek Bosznia-Hercegovinában. Sok közöttük a fiatal.

A szentmisét követő nagy, déli hangulatú búcsús népünnepély során a templomoldalban fölállított pódiumon föllépett a Jukic együttes is. Barna habitus, elektromos gitár, dob, senki nem tartja kivetnivalónak, hogy a szerzetesi hármas fogadalmat jelző fehér korda leng a levegőben, miközben fölötte pengenek a húrok. A ferences barátok rendtársait kérdem a tömegben: miről énekelnek a fráterek? A hazai zenei élet megirigyelhetné felkészültségüket, a klasszikus, ötfős felállású zenekar ritmusát. Az iménti kérdés talán fölösleges is volt részemről. A lelkesen tapsoló - nálunk erre mondják: csápoló - tömegben a Szarajevóból érkezett ferences testvérek azt válaszolják: Isten dicsőségéről.

Odébb kólót táncolnak népviseletbe öltözött asszonyok és férfiak. Velük farmernadrágos fiatalok vetekednek néhány méterrel tovább. A második világháború elesettjeire emlékeztető keresztnél pedig nyolc nyelven mondják a rózsafüzért. Amikor magyarul is felhangzik az üdvöz légy Mária, megkérdem az imádkozó hölgyet, honnan érkeztek. Bratislavából, válaszolja, s folytatja: szlovákok vagyunk, de valamelyest tudunk magyarul is. Magának ez az anyanyelve, fordul hozzám, imádkozza velünk a következő tizedet - s kezembe nyomja a mikrofont.

Közép-Európában azt gondoljuk - történelmi tapasztalatként -, hogy soha nem élhetnek békében egymással a másféle nyelvet, másféle kultúrát valló emberek. Ám hinnünk kell, hogy létezik az a kultúra, a krisztusi út, amely fölülemelhet ezen. Kupresben - mint sok más helyütt Boszniában - ma is láthatók a szétlőtt, fölégetett házak. Ám az összetört, fölégetett lelkek láthatatlanok. Mégis az ő sérülésük a nagyobb. A közép-európai katolikus találkozó az ebből való lelki újjáépülést segítette.

Előző nap Szarajevóban említette Vinko Puljic bíboros, amikor találkoztunk vele, illetve a boszniai vallásközi tanács tagjaival: a vallások közötti párbeszéd a kilencvenes években a legvéresebb háborús időkben sem szakadt meg, előfordult, hogy légópincében kellett tanácskozniuk a keresztény, muszlim és ortodox, illetve zsidó vezetőknek. S ha akkor nem sikerülhetett is véget vetniük az öldöklésnek, arra készültek, hogy a háború után ismerjék meg egymás vallási szokásait, hagyományait az emberek, mert még a vegyes házasságokon belül is gyakorta megmarad az újabb indulatokat gerjesztő tudatlanság.

Kupresben a szentmise végén újra megszólalnak ideiglenes állványukon a harangok. Zengve bólogatnak föld és ég felé, üzenetként, reményként.

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu